Berta János: Hugo Hartung nyomában

Csiszár Antal írása

November 18-án a pódiumszínpadon került sor Berta János kötetének bemutatójára. Székkutas egy állomás a Szeged-Békéscsaba vasútvonalon, egykor Hódmezővásárhely-Kutasipuszta volt. Hogy kerül egy – Nyugatról nézve – Isten háta mögötti állomás egy olyan regény lapjaira, melyet a színvonala a világsikerig röpített? A válasz a múlt évszázad húszas éveinek eseményeiben rejlik. Egy cserediák program kapcsán ide került német diák (nyelvtanítás céljából érkezik) megismerkedik az állomásfőnök szép lányával, aki a regényben Rácz Piroskaként szerepel, s romantikus szerelem bontakozik ki, amely a diák elutazásával folytatás nélkül marad. Bár megígéri, hogy hamarosan visszatér, ez nem teljesül. Születik ellenben egy szép regény Gyakran gondolok Piroskára címmel.

Ez a legenda keltette fel Berta János érdeklődését, hogy oknyomozásba kezdjen. Az író évtizedek óta Németországban él, komoly elhivatottságra, elkötelezettségre vall, hogy vállalta ezt az utat – nem eredménytelenül. Székkutason kapcsolatba került a falu papjával, aki – a helytörténész hangyaszorgalmával – számtalan adalékot gyűjtött a Piroska-legendával kapcsolatban. Kiderült, hogy a nevek nem stimmelnek, de sok értékes tényt tudott elmondani, mindezt pedig kiegészítette az író kutató tevékenysége.

A Berta házaspár szabályosan beleszeretett a pusztai tájba. A helybeliek a legenda őrzéséül még Múzeumot is szeretnének létrehozni. A Hartung-regény rádiójáték és filmsorozat formájában is napvilágot látott: a magyarországi forgatást nem tették lehetővé, a megfelelő környezetet jugoszláv helyszín adta. A rendezvényen vetítésre kerülő filmrészlet mutatta meg a táj báját, a húszas években gőzmozdony vontatta alföldi vasutat, a magyaros vendégszeretetet, valamint azt, miként találkozik a nyugatról érkező fiatalember a hazai szokásokkal, a magyar vendégszeretettel, azzal, hogyan ropják a csárdást. Hámor Vilmos a beszélgetőtárs szerepében is elragadtatását fejezte ki a könyv iránt.

Antal Judit: Igazgyöngy 3. – Út Afrika tetejére

Sulyok Attiláné írása

Antal Judit 1995 óta dolgozik mentálhigiénés szaktanácsadóként, 2004 óta pedig közoktatási szakértői feladatokat is végez. 2000-ben alapították a Barbori Bt.-t, családi vállalkozásukat, amely mentálhigiénés és pedagógiai tanácsadást végez óvodák, iskolák dolgozói, diákok és szülők számára. Országszerte rengeteg előadást, tréninget, továbbképzést tart. Sokrétű személyiség, munkája mellett már 10 könyvet, 100 verset írt. Őszinte ember, aki tanul a saját hibáiból. A Könyvszalonon Miklósyné Bertalanfy Mária beszélgetett vele november 19-én a pódiumszínpadon.

Különleges bemutatót láthattunk, mert a túratársak és Szabó Szilveszter túravezető is eljöttek a rendezvényre. Először az új könyv előzményeiről beszélgettek: 2009 elején Juditot „meghívta” egy út, az El Camino. 34 nap alatt 1000 km-t tettek meg, amely rendkívül nagy hatással volt rá. Egy ilyen zarándokúton jó letenni a terhet, a munkanapokat, a hétköznapi gondokat. Rájön az ember arra, hogy végtelenül boldog tud lenni a természetben. Biztatták, hogy írjon róla könyvet, így született meg az Igazgyöngy, amely immár a 3. résznél tart. Tavaly Portugáliában jártak zarándokúton, az idei év elején pedig újra nagy kalandba vágtak, hogy feljussanak Afrika legmagasabb pontjára, a Kilimandzsáró 5895 m magas csúcsára. Ez lett a 3. könyv témája, amely útinapló, élménybeszámoló, de bepillantást enged a szerző lelkébe is.

Miben különbözött az előző utaktól? A zarándokutak általában vízszintes terepen haladnak, de itt nagyon jelentős szintkülönbséget kellett leküzdeni – ez jelentette a legnagyobb problémát. Szerencsére kapott egy állandó segítőt, aki kísérte, és az útitársak is többször mellette maradtak. Először a Meru-hegyet mászták meg, amelynek a csúcsa 4566 m magasságba nyúlik. Mesebeli tájon jártak, gyönyörű növények és különleges állatok között. Megtapasztalhatta, hogy az afrikai emberek vidámak, nyugodtak, és másképp viszonyulnak az időhöz, mint mi. Ez számunkra egy teljesen más világ, más kultúra, ahol másképp működik minden. Az út egyik nagy tanulsága éppen ezért az, hogy más módon kell bánni az idővel, és jobban odafigyelni arra, hogyan éljük az életünket.

4500 méter magasra sikerült felmennie, de a csúcsra nem tudott feljutni – nem akart kockáztatni. A többiek írták le élményeiket, érzéseiket, milyen volt Afrika tetején állni, de neki is megvolt a saját „csúcsélménye”: mintha a teste és a lelke külön járt volna. Judit írt egy nagyon szép verset erről a különleges élményéről Nyisd meg a lelked címmel, a könyvbemutatón ezt is hallhattuk. Sokkal többet kapott az út során, mint amit előzőleg várt: más emberré vált tőle! Végül pedig Buddhát idézte: „Az út maga a boldogság!” Ezekből az élményekből született az Igazgyöngy 3., amelyben saját tapasztalatain kívül a túratársak beszámolói, fotói, sőt videói is megjelennek – ezek közül kettőt láthatott is a közönség a bemutató alatt.

Id. Hajba Ferenc: Napló a vagonból

Berente Erika írása

Id. Hajba Ferenc Napló a vagonból – Adalékok a Németországba elhurcolt magyar leventékről című emlékiratának bemutatójára november 19-én került sor a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében. A kiadványról és a korról, amelyben a memoár íródott, Szita Szabolcs történész és a szerző unokája, Hajba Máté beszélgetett. Szita Szabolcs méltatta a kiadvány erényeit: őszinte, tiszta, nem manipulált írás. Fontos momentum, hogy a kötet hiánypótló annyiban, hogy nem szenvedéstörténet. A szerző sorra veszi a megtörténteket, betekintést ad a korba, de nem akarja „sajnáltatni magát”, nem akar rossz érzéseket kelteni olvasójában.

A kicsiny könyvecske egy alig 17 éves vidéki fiatalember, egy magyar levente életének egy rövid, pár hónapnyi szakaszáról íródott. Az ifjú marcalgergelyi Hajba Ferenc, mint kortársai, levente volt. Az 1920-as években létrejött szervezetbe ugyanis minden, 12-21 éves korú fiatalnak kötelező jelleggel be kellett lépnie, ahol katonai előképzést és hazafias nevelést kaptak, valamint fizikai testgyakorlatokat végeztek. A nyilas hatalomátvételt követően a fiatalokat bevonultatták és bevetették. Ez alól egyházi nyomásra csak a lány leventéket mentesítették.

Hajba Ferenc SAS behívót kapott, és 1945. február 15-én bevonult. Előbb Sárvárra, majd Szentgotthárdra került, onnan február 19-én társaival együtt Németországba szállították. A magánál tartott lapokat sűrűn telerótta feljegyzéseivel. Tárgyszerűen leírta utazási körülményeiket, feladataikat, élelmezésüket, az őket ért bombatámadásokat, a csapatukat fogadó káoszt, a velük szemben kimutatott német ellenszenvet, a csehek emberségét. A „jönni vagy maradni” dilemmáját, a hazaút megpróbáltatásait, a Bécsben kapott babfőzeléket, a sopronkőhidai jó tanácsot, a május 14-ei hazaérkezés örömét. A karcsú kis kötet nagyrészt gépirat, de néhány hasonmás oldalt is láthatunk a tintaceruzával írott naplóból, s a szöveg között néhány fekete-fehér kép is megbújik.

A kockás fedelű naplót kézbe véve óhatatlanul Radnóti Miklós Bori notesze ötlik eszünkbe. Id. Hajba Ferencnek azonban hosszú élet adatott, még láthatta a nyomdából frissen kikerült memoárt.

Boros Bálint: Életszülte igazmeséim

Csiszár Antal írása

Az idei Könyvszalonon Boros Bálint sokadik könyvét vehették kézbe az olvasók. Életszülte igazmeséim című önéletrajzi kötetének bemutatójára november 20-án került sor a Kisfaludy Teremben. A szerzővel Kungliné Baksa Zsuzsanna beszélgetett. A rendezvényen közreműködtek: ifj. Boros Bálint, Boros Tamás, Müller-Boros Ágnes, Bári Olga.

A mesebeli szegénylegény elindul világgá szerencsét próbálni, kiáll minden próbát, legyőzi a hétfejű sárkányt, elnyeri a világszép királykisasszony kezét és apjának fele – majd annak halála után – az egész királyságát. Történetünk egy igaz mese. Boros Bálint bár nem a hétfejű sárkányt, de a szegénységből fakadó hátrányos helyzetét legyőzte, hitvesében igazi kincset, családjában boldogságot, munkájában elismerést kapott.

A mesebeli hőst csodás lények és tárgyak (varázspálca, láthatatlanná tevő köpeny, stb.) segítették – neki segítőtársai szülei voltak; édesanyja az apa halála után igyekezett helytállni: rá hárult a gyerekek nevelése, taníttatása. Bálint tanulását a Horthy-ösztöndíj segítette, a rendszer bukásával azonban az ösztöndíj is odaveszett. Szerencsére a megalakult Népi Kollégiumba bekerülve megnyílt a továbbtanulás lehetősége – immár Rákosi Mátyás-ösztöndíjasként tanulhatott. Pályája a pedagógia területén szaktanárként, szakcikkek publikálójaként, intézményvezetőként, íróként csúcsosodott ki. Tizenöt évig eredményesen igazgatta a Kossuth Lajos iskolát. Ezt a tevékenységet elismerve felettesei kinevezték az akkor felépült Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnázium igazgatójává. Pedagógiai, tanügyi-igazgatási feladatai mellett példás családi életet él. Felesége, Boros Bálintné földrajz-történelem szakos tanárnőként dolgozott. A házaspár több gyermeket nevelt. Ma már mindketten a megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik.

A könyvbemutatón a termet megtöltötték a családtagok, rokonok, ismerősök, barátok, Boros Bálint tanítványai, tisztelői. A közreműködők szívet melengető gondolatokkal mondtak köszönetet azért, amit érzelemben, emberségben kaptak. A kissé meghatódott szerző kivételes humorérzékéről is bizonyságot tett: szellemes megjegyzésein derült a publikum.

Kepes András: Világkép

tmoni írása

Vasárnap délután a nagyszínpadon találkozhatott az érdeklődő közönség Kepes Andrással, aki új könyvének, a Világképnek a bemutatójára látogatott el az idei Könyvszalonra. Utoljára a Tövispuszta című regényének könyvbemutatóján hallhattuk a jó nevű író-újságírót, akkor is teltházas nézőtér előtt beszélgetett Werner Krisztinával. A véresen komoly témáról zajló, de jó hangulatú, derűs beszélgetés során újra meggyőződhetett a győri közönség a szerző intelligenciájáról, toleranciájáról, humorérzékéről és reálisan látó világképéről. Ez utóbbi az, amiről az új könyv szól – egy mai, modern, globálisan gondolkodó, a problémáknak nem hátat fordító, nem a felszínét kapargató, hanem a gyökerükkel tisztában lévő, a megoldáson elmélkedő világkép, melynek irányt kellene mutatnia minden értelmes ember számára a mai zavaros, bizonytalan, sőt néha félelmetes időkben.

Kepes András világképe – saját bevallása szerint – gyökértelenségéből táplálkozik: diplomata szülők gyermekeként sehol nem volt elég sokáig ahhoz, hogy mély kapcsolatai alakuljanak ki – az általános iskola 8 osztályát például 3 földrészen, 9 országban végezte el. De éppen ez az életmód tette lehetővé számára, hogy mindenféle kultúrával megismerkedjen, és ne csak felszínesen, hiszen benne kellett élnie, el kellett fogadtatnia magát minden egyes új helyen. Élete során bejárta az egész világot, és azt tapasztalta, hogy az élet általános dolgai (pl. evés-ivás, imádkozás, testi kapcsolat, tisztálkodás, stb.) egyáltalán nem különböznek annyira egymástól, mint gondolnánk, hiszen ha a jelenségek mélyére hatolunk, ugyanazt találjuk, csak a körítés más. Például a tisztálkodás gyökere minden kultúrában a megtisztulásra vezethető vissza, és az összes vallás ugyanarról szól, a szeretetről, a könyörületességről, az elfogadásról, a nem ítélkezésről.

A Világkép lapjain újra felbukkannak a Világfalu riportalanyai (kiderül, hogy az író azóta is tartja velük a laza kapcsolatot – na persze a dalai láma kivételével), hiszen ők a világ legkülönbözőbb részein élnek, a lehető legkülönbözőbb kultúrákban. A rengeteg önéletrajzi elemmel rendelkező kötet a szerző különböző kultúrákhoz való viszonyát vázolja fel utazásait, olvasmány- és riportélményeit felhasználva, nagy hangsúlyt fektetve a kultúrák találkozásai mentén húzódó törésvonalakra. Nem ítélkezik, nyitottan szemléli a dolgokat, s az a véleménye, hogy nem szabad lecövekelni egyetlen kultúránál vagy gondolkodásmódnál, mert ezzel automatikusan elkezdünk kizárni másokat. A nagyon mély, feltétel nélküli kötődések – bármilyen tiszteletre méltóak tudnak lenni első ránézésre – jelentik az utat a kirekesztéshez. A rémületes mennyiségű és – valljuk be – irányú változás korában újra kell gondolnunk az egész világot, mert a régi sémák, amelyek alapján eddig szemléltük, már nem működnek. Új világképre van szükségünk, s nem árt, ha észben tartjuk, hogy a történelem során bebizonyosodott, hogy mindig a nyitott kultúrák az erősek (ezért akarnak odamenni a bevándorlók), s az összes bezárkózó kultúra tönkrement. Végső konklúzióként azt tanácsolja Kepes András minden értelmesen gondolkozó embernek, hogy abban az összefüggésben tekintsen a más kultúrákra, hogy vagy megértjük őket, vagy marad a háború…

Végül egy nagyon ideillő G. B. Shaw idézettel zárta a beszélgetést: „Ha neked van egy almád és nekem is van egy almám, és elcseréljük őket, mindkettőnknek egy-egy almája marad. De ha neked van egy ötleted és nekem is van egy ötletem, és elcseréljük őket, mindkettőnknek két ötlete lesz.”

Fotók: Szabó Béla, Zilahy Márta, Vas Balázs