558

November 20. – A cambrai-i csata

Ezen a napon történt

1917. november 20-án reggel a franciaországi Cambrai városa környékén lövészárokban állomásozó német katonák szunyókáló része a szemben álló brit lövegek heves zárótűzére ébredt. Az ágyúk hamarosan elhallgattak, de a túlélők talán még nagyobb döbbenettel nézték, amint 324 hatalmas acélmonstrum gurul lánctalpon állásaik felé.

Legtöbbjük még nem találkozott tankkal, amelyből eddig sohasem látott mennyiségű tartott 9 km szélességben feléjük. A britek még 1915-16 folyamán fejlesztették ki az első lánctalpas páncélozott járművet a korabeli traktorok alapján, amelynek fedőnévként – hogy eltereljék a német kémek figyelmét valódi feladatukról – a „tank”, azaz benzintartály nevet adták. A mai napig emiatt hívjuk a harckocsikat tanknak. Bár a cambrai-i csata előtt is bevetették már az eszközt, de ekkora mennyiségben még nem. A november 20-i brit támadás koncepciója a meglepetésen alapult. A tüzérség előzetesen nem végzett belövést, nehogy elárulja a németeknek a támadás helyét. Ehelyett egy matematikai modell segítségével jelölték meg a célpontokat, egészen újszerű módon. Emellett a tankok segítségével a gyalogság ágyúkat és géppuskákat vitt magával, mintegy mozgó tüzérségi támogatásként. A harckocsikat 8 hadosztálynyi gyalogság követte ezer mozsár, tarack és ágyú támogatásával. A támadókkal szemben két német hadosztály állt (a 20. Landwehr és az 54. tartalék ho.), 150 löveggel. A briteknek a kedvező felállás ellenére balszerencséjük volt, ugyanis az 54. tartalék hadosztály parancsnoka, von Walter tábornok szabadidejében sok figyelmet szentelt az éppen kialakuló páncélos fegyvernemnek, s a csata során ezt kamatoztatta is. Ennek ellenére a brit támadás kezdetben nagy sikert hozott.

A hármas csoportokban előretörő 30 tonnás tankok legázolták a szögesdrótakadályokat (melyek több mint száz méter szélesek voltak), majd a magukkal hozott rőzsenyalábokkal utakat építettek a német lövészárkokon át, hogy tovább nyomulhassanak előre. Gyakorlatilag veszteség nélkül (némely zászlóalj, amely korábban százakat veszített el rohamok során, most 4-10-et!) törték át a német vonalat, s négy óra alatt 6 km mélyen nyomultak a német állásokba. Míg a harcvonal két szélén jól haladt az akció, a harcvonal közepén Walter tábornok tüzérei nem ijedtek meg a páncélozott monstrumoktól. A német tüzérek bevárták az érkező tankokat, és közvetlen célzással elkezdték megsemmisíteni azokat. Pillanatok alatt 11-et kilőttek a németek (majd a nap folyamán még harmincat), így középen a támadás elakadt. Ennek ellenére első pillantásra lenyűgöző volt az eredmény, s Londonban meghúzták a harangokat a győzelem tiszteletére.

Korai volt. A német hadsereg félelmetes sebességgel vonult fel ellentámadáshoz, s már másnapra visszafoglalta a britek által megszállt térség nagy részét. A területért folytatott küzdelem december elejéig elnyúlt, minden konkrét eredmény nélkül. A páncélosok megmutatták oroszlánkörmeiket, de a kor motorjainak teljesítménye (a 30 tonnás súlyhoz mindössze 150 lóerő társult) még nem tette lehetővé, hogy igazi nagymacskák lehessenek. A veszteség mindkét oldalon 40-45 ezer fő körül mozgott, mire a harcok elcsitultak.

Az egy hónapja felröppent hír, mely szerint ír katonák elárulták a németeknek a támadás tervét, inkább csak a bulvár kategóriájába tartozik. Ha figyelmesen elolvassuk a cikket, csupán arról volt szó, hogy brit foglyok elárulták, hogy tankok is vannak a brit oldalon, amely meglepetést nem kelthetett, hiszen egy éve előfordultak a nyugati fronton, s a közkatonák azok pontos számával és feladatával nem lehettek tisztában.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Keegan, John: Az első világháború. Bp.: Akadémiai, 2014; index.hu

A képek a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével itt érhetők el: 1. kép, 2. kép.

2016.11.20
9