3763

Adventi Fesztivál Győrben

November 25. – december 23.

November 25-én pénteken indul az Adventi Fesztivál, amely idén is színvonalas és változatos koncertekkel és gyermekprogramokkal, fényjátékkal és ajándékvásárral varázsol karácsonyi hangulatot Győr belvárosába. Az ünnepélyes fesztiválnyitó 17 órakor lesz a Széchenyi téren, majd 18 órakor a Hamupipőke című jégrevü kezdődik a Dunakapu téren. 19 órakor pedig a Kávészünet zenekar ad koncertet a Széchenyi téren.

November 26-án szombaton, 17 órakor Rácz Gergő kétszeres Fonogram-díjas és többszörös aranylemezes énekes lép fel. Majd 18 órakor Szabó Leslie Egyszál gitár… című koncertjével folytatódik a program a Széchenyi téren. November 27-én vasárnap, 11 órakor az Apnoé zenekar Binde bácsi bundája című interaktív gyermekműsorában, mely a téli ünnepkör jeles napjaihoz kötődő dallamok legszebbjei közül válogat, kiderül, hogy ki küldte a titokzatos, gyönyörű ajándékot Binde bácsinak.

A fesztivál további részében többek között az Aranykapu zenekarral, a Q Jazz Band-del, a Four Your Acapella-val, az Irish Wave-vel, Tolcsvay Lászlóval és a Csík zenekarral találkozhatnak a győriek. A legkisebbeknek pedig Szent Miklós-napi gyermekműsorral, népzenével és bábszínházzal kedveskednek a szervezők. Az Adventi Fesztivál olyan csemegéket is tartogat, mint a Műhely folyóirat Kína tematikájú számának bemutatója december 8-án és a december 10-én 15 órakor kezdődő Nemzetközi Betlehemes Találkozó, mely idén már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Győrben.

A részletes program:

November 25. péntek
17.00 Adventi Fesztivál megnyitó (Helyszín: Széchenyi tér)
18.00 Hamupipőke – jégrevü (Dunakapu tér)
19.00 Kávészünet zenekar karácsonyi-adventi koncertje (Széchenyi tér)

November 26. szombat
17.00 Rácz Gergő – Én (Széchenyi tér)
18.00 Szabó Leslie: Egyszál gitár… – Szabó Leslie a hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb zeneszerzője és szövegírója, akit a 2003-as Megasztár döntőseként és a 2013-as Eurovíziós Dalverseny középdöntőseként ismert meg a nagyközönség. Műsorában válogatott dalok hangzanak el az elmúlt évek legjobb zenéiből. (Széchenyi tér)

November 27. vasárnap
11.00 Apnoé koncert – Binde bácsi bundája (Széchenyi tér)
17.00 Adventi gyertyagyújtás – A gyertyát meggyújtja dr. Balázs Tamás teológia tanár, a Szent Imre templom plébánosa, köszöntőt mond dr. Ottófi Rudolfné, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győr városi elnöke. A műsorban fellépnek a Győri Váci Mihály Általános Iskola diákjai Répásiné Hajnal Csilla igazgató és Mészáros Brigitta tanárnő vezetésével (Széchenyi tér)

December 2. péntek
17.00 Szeder zene – ünnepi koncert (Széchenyi tér)

December 3. szombat
16.00 Szent Miklós Nap a Zichy-palotában – Közreműködik Szikra József és Pörneczi Attila, a Győri Nemzeti Színház színművészei, valamint Töreky Zsuzsi zenepedagógus téli gyermekdalokkal és mondókákkal. Lovaskocsikázás zeneszóval és meglepetéscsomag is várja a gyerekeket. (Zichy-palota)
17.00 Q Jazz Band: Ajándék – karácsonyi koncert. A zenekar könnyed jazz-átiratokat játszik, az alapanyag különböző stílusok ismert dalaiból tevődik össze. A hangszerelés, a játékstílus és a humor a fűszer, a titkos összetevőt pedig természetesen nem áruljuk el. Hozzávalók: Alasztics Andrea (ének), Alasztics Balázs (szaxofon), Vontszemű Miklós (Zongora), Varga Bence (dobok). (Széchenyi tér)
18.00 For You Acapella – Monika, Andrej, Milán, Jakub és Katica alkotják a For You Acapella együttest, akik hangszeres kíséret nélkül adják elő ismert előadók dalait, mint Sting, Adele, M. Jackson, Omega... stb. Adventi repertoárjukban pedig megtalálható a Jingle Bells, a Little Drummer Boy, illetve a Mary, Did You Know is. (Széchenyi tér)

December 4. vasárnap
11.00 Bolba Éva és zenekara: JAZZadventi JAZZterlánc – Szerethető jazz muzsika kicsiknek és nagyoknak, amely a téli hidegben is melegséget, vidámságot és boldogságot áraszt. Adventi, rendhagyó műsorukat versekkel tarkítják, melyet egy csipet humorral fűszereznek. (Széchenyi tér)
17.00 Adventi gyertyagyújtás – A gyertyát meggyújtja Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, köszöntőt mond Fűke Géza a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója. A műsorban fellépnek a CANT’ART Énekegyüttes, Csuta Rita. (Széchenyi tér)

December 6. kedd
18.00 Győri Polgári Szalon – Karácsonyra készülődve (Zichy-palota)

December 7. szerda
19.00 Tolcsvay László koncert – Fonográf dalok újra élőben, közreműködik az FG-4 zenekar. Tolcsvay László emblematikus, fehér akusztikus gitárján kívül a Fonográfban használt korabeli szintetizátorok is megszólalnak a színpadon. A zeneszerző-énekes senkivel sem összetéveszthető egyénisége és a dalok ma is érvényes üzenete forró hangulatú koncertre hív. (Richter Terem)

December 8. csütörtök
17.00 Műhely-estek a Zichy-palotában – A Közép Birodalma. A győri Műhely folyóirat Kína tematikájú számának bemutatója. (Zichy-palota)

December 9. péntek
16.00 A Szabadhegyi Iskola kórusának adventi műsora (Széchenyi tér)
17.00 Aranykapu zenekar koncertje felnőtteknek (Széchenyi tér)

December 10. szombat
14.30 A Betlehemes találkozó résztvevőinek dudaszóval kísért felvonulása (Városháza előtti tér, Baross út, Széchenyi tér)
15.00 Betlehemes Találkozó – Az adventi ünnepkör kiemelkedő eseményét, a betlehemezés hagyományát elevenítik fel játékukkal az ország különböző régióiból és a határon túlról érkező csoportok. (Széchenyi tér)
17.00 Kislaptáros zenekar népzenei koncertje (Széchenyi tér)

December 11. vasárnap
11.00 Kis-Hétrét zenekar adventi koncertje gyerekeknek (Széchenyi tér)
17.00 Adventi gyertyagyújtás – A gyertyát meggyújtja Tóth András református egyházmegyei esperes, köszöntőt mond dr. Horváth Sándor Domonkos, a dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. A műsorban fellép a Dunaszegi Színjátszókör (Széchenyi tér)

December 15. csütörtök
19.00 Csík Zenekar koncertje – Vendég Karácsony János James (Richter Terem)

December 16. péntek
17.00 Czinege Banda: Örömhírt hoztunk – Jól ismert dallamok és zenei ínyencségek is felcsendülnek Kis-magyarország és Erdély sokszínű népzenéjéből. Muzsika és énekszó, falusi és nagyvárosi előadásmódban. (Széchenyi tér)

December 17. szombat
17.00 Irish Wave koncertje. A műsorban az eredetileg angol nyelvű dalok magyarul csendülnek fel. Virtuóz hangszerjáték, dinamizmus, kompozíciós játékok, egyéni, a mai zenei kultúrát jellemző, de az autentikát is tisztelő hangzásvilág, érzékeny ének jellemzi világukat. (Széchenyi tér)
18.00 Ez Jazz kórus adventi koncertje (Széchenyi tér)

December 18. vasárnap
15.00 Aranyszamár Bábszínház – Fekete István-Strausz Tünde: Régi karácsony. Egy polgári miliőben játszódó kerettörténet, melyben egy Fekete István novella és egy népmese átirata hangzik el, varázslatos tárgyakkal, sok-sok énekkel, hárfakísérettel. Az előadás minden korosztálynak ajánlott. (Széchenyi tér)
17.00 Adventi gyertyagyújtás – A gyertyát meggyújtja dr. Veres András győri megyéspüspök, köszöntőt mond Radnóti Ákos Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. A műsorban fellépnek Illés Gabriella énekművész és tanítványai (Széchenyi tér)

December 23. péntek
17.00 Andorai Péter & Graceband adventi koncertje. A zenekart Andorai Péter alapította, az együttessel Elvis Presley világhírű slágereit dolgozza fel nagy sikerrel a magyar és nemzetközi közönség előtt. Az idei karácsonyi koncert egy igazi 50-60-as évek békebeli amerikai hangulatát idéző műsort kínál, amelyben felcsendülnek Elvis Presley és kortársai örökzöld szerzeményei. (Széchenyi tér)

November 25. 10.00 – december 23. 18.00
Adventi vásár – Nyitva tartás naponta 10.00-20.00 óra között. (Széchenyi tér)

További információ itt

2016.11.17
60