619

November 17. – Az arcolei csata

Ezen a napon történt

Bonaparte Napóleon 1796-os itáliai hadjárata nagy francia sikerekkel indult, s a forradalmi gall haderő a nyáron ostrom alá vette Mantova kulcsfontosságú osztrák erődjét. A császári és királyi hadvezetésnek ezután minden gondolatát a vár felmentése kötötte le, melyet több kísérlet ellenére nem sikerült elérni.

Wurmser osztrák tábornok először augusztusban próbálkozott, mely során ugyan bejutott Mantovára, de hamarosan vissza kellett vonulni, s a város újból francia gyűrűbe került. Szeptemberben a második akciósorozat is kudarcot vallott, mivel Napóleon szeptember 8-án Bassanonál vereséget mért Wurmserre, és egész hadseregét beszorította az ostromlott várba.

Mivel várható volt, hogy a magára hagyott erőd nem lesz tartható a végtelenségig, Ausztria új hadsereget állított fel október hónap során, s parancsnokává a magyar Alvinczy József táborszernagyot nevezték ki. Alvinczy régi típusú katona volt, aki jelentős személyi bátorsággal, szakmai hozzáértéssel és kellő hidegvérrel rendelkezett, ugyanakkor az éppen átalakuló hadviselés megnehezítette a dolgát, s nem utolsósorban az is, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb katonai zsenije állt vele szemben. Alvinczynek mindösszesen 48 ezer fő állt rendelkezésére, hogy felmentse Mantovát.

Napóleon legfőbb problémája csapatainak relatíve alacsony létszáma volt, és Mantova zárolása miatt nem is volt képes támadóan fellépni kezdetben az új osztrák hadsereg ellen. Ezért Veronában egy központi helyen táborozott le máshonnan elvonható egységeivel, míg Alvinczy útját a folyóvölgyekben (Brenta, Avisio) igyekezett elzárni. Alvinczy két oszlopban nyomult előre, s Bonaparte végül november 6-án Fontanivánál megtámadta, de az osztrák-magyar had visszaverte a kísérletet. Hat napra rá a két hadvezér ismét megmérkőzött, ezúttal Caldieronál, de a magyar hadvezér ismét győzött, ez volt Napóleon karrierjének első igazi veresége, bár mint hamar kiderült, messze nem volt döntő.

November 15-én Napóleon – aki mindig aktívan és támadóan vezette csapatait – egy folyón átkelve oldalról igyekezett meglepni a magyar hadvezért. A francia tábornok 18 ezer emberrel rendelkezett, Alvinczynak 23 ezer volt kézközelben. Az osztrák vonal jobbszárnyán feküdt Arcole község, amelyet nyugatról az Alpone folyó védett. Napóleonnak e folyó hídján át kellett volna áttörnie, hogy támadása sikerrel járjon. Arcolét osztrák részről a Brigida-dandár tartotta megszállva, melyet Napóleon alvezére, Augereau tábornok 15-én rohamozott meg a hídon át. Az egymás utáni francia attakok azonban összeomlottak a fehér kabátos osztrák gyalogság sortüzeiben. Végül maga Napóleon állt a hidat megrohamozó francia csapat élére, kezében zászlóval, de minden lelkesítés ellenére újból hátrálniuk kellett, sőt a jövőbeli császár majdnem fogságba esett. A propagandisták később ki is használták a jelenetet Napóleon személyes bátorságának demonstrálására, és több híres festmény is megörökítette a jelenetet.

Végül aztán, ami nem sikerült izomból, az ment ésszel. Egy francia dandár nem szemből támadta meg a hidat és a községet, hanem feljebb vonulva az Arclét védő dandár hátában kelt át a folyón, mire az elhagyta a települést. Bár átmenetileg Arcole francia kézre került, Napóleon este kivonult belőle, hiszen az elszigetelt dandár túl nagy veszélynek lett volna kitéve az éjszaka folyamán. Így másnap a francia hadvezér mindent kezdhetett elölről. Újra fellángolt a harc Arcoléért, melyet 18 osztrák zászlóalj védett az eddigi kettővel szemben, s most a folyón feljebb sem sikerült a francia átkelés. Napóleon a második nap végén is kénytelen volt visszavonni csapatait, minden eredmény nélkül.

Napóleon az arcolei híd elé november 17-én már nagyobb erőket csoportosított, és a folyón feljebb is támadást rendelt el. Augereau egy egész hadosztállyal nyomult Alvinczy hátába, miközben folyamatosan támadtak Arcolénál is Napóleon katonái. Alvinczy végül, látva, hogy csapatai lassan összeroppannak a támadásoktól, elrendelte a visszavonulást Montebello felé. Az ütközet így francia győzelmet hozott, igaz, nagy áldozatok árán. Mintegy 4500 francia dőlt ki a csatasorból, míg osztrák részről 2200 fő volt a véres veszteség, igaz, ehhez 4500 fogoly és 11 elveszített ágyú járult. Alvinczy veresége még nem volt döntő, az itáliai hadjárat véglegesen csak 1797 januárjában dőlt el Rivolinál Napóleon javára. Az olasz hadjárat sikere aztán meghozza Bonaparte hírnevét, s közvetlenül elvezetett annak egyiptomi hadjárathoz, majd a tábornok diktatúrájához.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Bp., 1928-1942.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.11.17
5