A vadászpilóta magánya

Kositzky Attila nyugállományú altábornagy előadása a megyei könyvtárban

November 9-én Kositzky Attila nyugállományú altábornagy tartott vetítésese előadást a megyei könyvtárban a repülés szépségéről és veszélyeiről. A meghívott tábornoki rendfokozattal vonult nyugállományba, de továbbra is aktív, előadásaival járja az országot, eddig pedig már öt könyve is megjelent, melyek közül egyet Franciaországban is kiadtak.

Az előadás gerincét a vadászpilóták élete, a repülés természete, Kositzky Attila személyes pályája alkották. Az elmondottak a repülés „hőskorától” íveltek egészen napjainkig, miközben megismerkedhettünk neves feltalálókkal, valamint a repülés fortélyaival is. Előadónk széles körű tapasztalatot szerzett karrierje során, óriási rutinra tett szert, nem túlzás, hogy a téma minden csínját-bínját ismeri. A repülést szenvedélyének tartja, élményeit pedig igyekszik hallgatóságával is megosztani.

Ám ezernyi szépsége mellett számos veszélyt is rejt magában a repülés, minden egyes felszállás egy újabb kihívás. A repülés biztonsága egy egész team ügye és feladata, ahol ugyan a kulcsszereplő a gépmadár kormányánál ülő, de a földi kiszolgálószemélyzet, a repülésirányító, a karbantartó is komoly szerepet játszik. A vadászrepülők feladata sokrétű: ők a légtér strázsái, de egyéb küldetéseik is vannak.

Az előadáson szóba került a vadászrepülők fegyverzete, a világháborúkban játszott szerepe, hallhattunk példát az ellenséggel szembeni lovagias magatartásra, és sajnos arra is, hogy ez nem minden pilóta számára evidencia – vannak, akik rosszal „hálálják meg” a nemes gesztusokat. Meggyőződhettünk arról is, hogy az egyes géptípusok választásánál a szakmai érvek ütközhetnek a politikaiakkal.

Kositzky Attila mesélt tragikus szerencsétlenségekről, arról is, hogyan „tréfált meg” egy osztrák pilótát a szélirány, hogyan vetődtek ezáltal magyar földre, és végül hogyan szövődött egy életre szóló barátság közte és az osztrák házaspár között. Az előadó megtapasztalhatta továbbá az újságírók szenzációéhségét (egy adott feladat végrehajtásából UFO-legendát dagasztott egy arról megjelenő könyv, a tollforgatók hitetlenkedve fogadták a cáfolatot, hiszen számukra a rendkívüli, sőt a teljesen valószerűtlen csak a hír).

A tábornok úr egyaránt tisztel mindenkit, aki részese a repülésnek, következő könyve az égi utazás „közkatonáiról” szól majd. Kositzky Attila Balatonfüreden él, házában repülési múzeum született, előzetes egyeztetés alapján pedig bárkit szívesen lát és kalauzol végig ott.

A téma iránti érdeklődést remekül jelezte, hogy az előadás végén a kérdések a közönség részéről szinte nem is akartak abbamaradni. Összességében pedig örömmel mondhatjuk el, hogy Kositzky Attila személyében egy rendkívüli személyiséget és lenyűgöző pályafutást ismerhettünk meg.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina

2016.11.11