Szabó Tibor Benjámin EPIC – Az első küldetés címmel ker(ek)ített történetet diákkorú olvasóknak Ős-Buda, azaz Attila király városának mai kulisszák közötti (kincs)kereséséről. A Manó Könyvek kiadó fiataloknak szeretett volna vérbeli, mai kalandregényt adni, s bár azt mondják, a fiúk nem olvasnak, mégis őket kívánta elsősorban megcélozni. A szándékot Szabó Tibor Benjámin részéről aztán bátor tett követte, amikor kijelentette: „akkor legyen valami durva!”.

A regény talán legkomolyabb részének Attila király ősi városa ígérkezett, hiszen alapos tanulmányozást kellett végezni, hogy a dolog hitelesen fessen. A kutatás emiatt konkrét helyszíni terepszemlét is igényelt, s a „romok felfedezésekor” a szerző meglepően vette tudomásul, hogy amit színhelyként látatlanban elképzelt, ott valóban van is „valami”. Mindezeken túl a mai világ technológiai csodáinak is utána kellett járni, hiszen valós ismeretek nélkül nem lehet autentikusan megkoreografálni például egy iskolai szerver feltörését.

Persze attól működik igazán egy ifjúsági regény, ha az olvasó „nem fullad bele” az információkba, hanem az író szerethető karaktereket teremt, s megtalálja a tizenéves főhősök igazi hangját. És ezekkel az EPIC-ben nincs is hiba! A fiatalok csapatában mindenféle gyerek fellelhető: van ott „törzsfőnök”, geek, egy fejletlen, kapcsolatot nehezen teremtő autista fiú rendkívüli módon működő képi memóriával, s még egy „rábeszélőgép” lány is, aki képes a hipnotizálásra. Ők mindannyian proto-intelligensek, olyan (rész)képességekkel megáldottak, amelyekben az átlaghoz képest kiemelkedőek.

Vajon fontos, hogy a kamaszkorban is legyen az autoritásokat megkérdőjelező igény? „Olyan történetre törekedtem, amely a minőségi tudást hirdeti, de egyáltalán nem a stréberséget.” A regényben nem iskolakerülőkről, „lázadókról” van szó, hanem olyan gyerekekről, akik – ha a kaland megköveteli – képesek és hajlandóak szakítani a megszokott viselkedéssel. A küldetés végcélja az Ős-Buda megtalálása, s mivel egy sorozat első részéről van szó, ez a történelmi vonal a második etapban is folytatódik majd (vidéken, a Tisza környékén). A későbbiekben azonban már nem a történelmi ómagyar szál lesz az érdekes, hanem egy sokkal globálisabb cél: a fenntartható világ vezetőinek „kitermelése”. Úgyhogy EPIC-re fel!

A Móra Könyvkiadó Pöttyös sorozatában újra labda pattog, de nem a megszokott pöttyös gumi, hanem némileg fajsúlyosabb kosárlabda, Turbuly Lilla „lányregény” folytatása, a Viszlát, kosársuli! A szerzőnő roppant érdekes személyiség, mert egyrészt a bírói pályát hagyta ott az írásért, másrészt színikritikusként nem könnyű összeegyeztetni a valóst a fikcióval, nem egyszerű dolog egyensúlyozni az írás és az újságírás között.

Turbuly Lilla már általános iskolás kora óta magában érezte az írást, de amikor 30 évesen még mindig „sehol sem volt”, akkor megijedt, és végre nekidurálta magát. Bírói karrierjét egy díjnyertes novellapályázat sikere után adta fel véglegesen. Először felnőtt regényeket írt, verseskötetet publikált, majd lírája a gyerekek fel fordult (Titkosírás), s így jutott el végül az ifjúsági regényekhez: a Kosársuli 2011-ben látott napvilágot, a folytatás pedig 2014-ben született meg Viszlát, kosársuli! címmel.

A Pöttyös könyvek sorozat Turbuly Lilla számára szintén gyerekkori álom: kislányként, a kirakatban látott Pöttyös könyvek miatt határozta el, hogy író lesz belőle. „Én földhözragadt író vagyok, mindig a saját élményeimből indulok ki.” A szerzőnő elárulta, hogy a Kosársuli első kötetében „ellőtte” az összes önéletrajzi elemet, így a folytatás már színtiszta fikció. Éppen ezért a történet szereplői teljességgel valós alakokról mintázottak: a tanárok szinte egy az egyben egykori oktatói, a főszereplő lányok pedig létező osztálytársak, barátnők karakterjegyeiből lettek „kikeverve”.

A Viszlát, kosársuli! címet három verzió közül, szavazással választották gyerekek. Ebben a kötetben Turbuly Lilla szeretett volna egy komolyabb szálat is, amit végül a sportolási vonalra helyezett, s ez az a része a regénynek, amely miatt nemcsak kizárólagosan lányok olvassák a történetet. Újabb folytatást már nem tervez, bár a kötet lezárásánál „taktikusan” kerülte a véglegességet, szóval amíg a labda pattog, bármi megtörténhet.

Majoros Nóra mindent tud a szobákban élő házi rémekről, csoda hát, ha gyerektörténetbe szedi őket? Valójában igen, hiszen a nyúli származású szerző kiskorában sok minden szeretett volna lenni (kötéltáncos, kertész, tanító), csak író nem. Később már vizuális irányba indult volna (képzőművészet, film), hogy végül a biológia és a rajz szeretete miatt kertészeti egyetemen kössön ki tájépítészet (kertépítészet) szakon. Nos, mindebből már csak az irodalom hiányzott. Az egyetem után évekre Pécs lett az állomáshely: tervezett, tanított, színházban dolgozott. Ez utóbbi esetében a Rémségek kicsiny boltja színdarabjában a Rém bábjának tervezője és kivitelezője (másodmagával) ő volt, úgyhogy a „Rémség” már akkor bevonult az életébe.

Az egyik Aranyvackor Pályázat díjkiosztója utáni beszélgetésen hangzott el, hogy a család hiánytéma, s ez volt Majoros Nóra előtt a döntő inspiráció a 3x1 család megszületéséhez (Móra Könyvkiadó, 2012). Írásaira azonban nemcsak emiatt jellemző a család, amelynek fogalma, háttere, léte bevallottan rengeteget jelent a számára. A szerzőnő az offline irodalom mellett Mesélde címre keresztelt blogot is fenntart („Minden szerzőnek van blogja, ha nincs blogod, nem lehetsz író” – mondta neki a szerkesztője), ahol folyamatosan jelennek meg meséi, rajzai.

2014-es mesekönyve, a Rém a szobádban rettentő élénk és meleg színű rajzokkal illusztrált, „félelemoldó” történet, amely roppant széles szókincstartománnyal beszél a Rémekről, természetes lélegzetvételű ritmussal előbújó szavakkal, fogalmakkal, érzésekkel. A legfontosabb kérdés az, hogyan lehet kezelni a gyerekkori félelmeket? Vannak olyan félelmek, amelyeket racionális cselekedetekkel száműzni lehet (pl. villany felkapcsolása), de van, amikor ez nem elég, mert mélyebb a rettegés. „Ekkor ne humorral próbáljuk meg elűzni, mert a gyerek azt érezheti, hogy nem veszik komolyan a félelmét.” Ilyenkor testet kell neki adni (szokásokat, mintegy „napirendet”), így pedig már könnyebb kihúzni a méregfogát.

A Rém a szobádban illusztrációinál Majoros Nóra – bár általában konkrét kép van a fejében a megírt alakokról – hagyott teret a „főszereplőnek”, és Szabó Levente rajzai hűen alkalmazkodtak a mesében testet öltött Rémhez. Van egy íratlan szabály, mely szerint a gyerekkönyvekben a szörnyet vagy viccessé kell tenni, vagy meg kell ölni – ez a történet nem ezt teszi, hanem inkább megbarátkoztat vele, megszelídíti. „Félünk, szorongunk a rémektől, de a mindennapi életünk részei.” A könyvbemutató végén elhangzott kérdésre, hogy Majoros Nóra íróként hogyan áll a jó-rossz viszonyához, a szerző így felelt: „Nem győzhet a rossz a mesekönyvekben!”. Így hát, Rémek, sicc ki a szobából!

A XIV. Győri Könyvszalon gyermekköteteinek sorába nagyszerűen illeszkedett Víg Balázs 5-10 éves gyerekeknek tartott interaktív könyvbemutatója és meseelőadása. A Radnóti Blanka által illusztrált Puszirablók (Móra Könyvkiadó, 2014) történetében a Panelpalota fürdőtermében esti pancsikolást végző Szeretke királylányt a kád pótlefolyójából előcsobbanó kalózhajó magával rabolja a nyílt tengerre. Szeretke nincs egyedül a kalózhajó fedélzetén: neki és rablott-társainak, a fecskenadrágos Bújócskának és kengurujának, Damilnak a kalózkapitány furcsa alkut ajánl: gyűjtsenek össze egy mázsa puszit a szabadulásukért…

Víg Balázs a fellépésen közösen járt utána a gyerekekkel, hogy mitől félelmetesek a kalózkapitányok, és hogyan lehet túljárni az eszükön. Hogy mennyit nyomhat egy puszi, és hogyan lehet belőle összegyűjteni egy mázsányit. A kalózkapitányok aztán szépségversenyen és ügyességi versenyen bizonyíthatták rátermettségüket, sőt, még azt is kiderítették, hogy milyen típusú mobiltelefon lapul Damil erszényében. A remekül sikerült puszirablás pedig egyúttal azt is jelentette, hogy a mesék azért is halhatatlanok, mert nem ők élnek bennünk, hanem mi álmodozunk az ő partjaikon lábat vetve.

Szilvási Krisztián