1042

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei Győrött és környékén

Kerekasztal-beszélgetés a megyei könyvtárban

November 8-án a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében  kerekasztal-beszélgetés formájában idéződtek fel az 1956-os forradalom és szabadságharc győri eseményei, kitekintvén a városon túlra is. Az eszmecserét Dr. Horváth József igazgatóhelyettes vezette, amely Szakolczai Attila történész, Bana József, a városi levéltár igazgatója, valamint Büki Lajos forradalmár részvételével zajlott.

Az 1956-os forradalom a megelőző évek politikai eseményeinek negációjaként robbant ki. Kezdetének „kijelölése” azonban nem egyszerű feladat, hiszen azokat a történéseket lehet csupán alapul venni, melyek láncszerűen hozzákapcsolva gyorsították fel az eseményeket: a szegedi vagy a budapesti egyetemisták szervezkedéseit, a Bem szoborhoz tervezett békés felvonulást, mely a lengyelekkel való rokonszenvtüntetésnek indult. Történészi-tankönyvírói közmegegyezés kérdése lehet, mivel indítjuk az eseményeket.

Nemrégen olvastam Kalmár Melinda terjedelmes és színvonalas monográfiáját, mely a lenini-sztálini szocializmus keletkezésének, terjeszkedésének, valamint kimúlásának folyamatát analizálta. Ebből kiderül, hogy a szocializmus kelet-európai országainak rendszere az „anyaország politikai állapotának mintegy kivetülése”. Önálló magyar, csehszlovák, lengyel, stb. szocializmus csak annyiban létezik, amennyiben a Szovjetunió keretébe illeszkedik, tehát zárt rendszert alkot. Amennyiben a Kreml „tüsszent”, Budapesten, Berlinben vagy Varsóban „fáznak”. Ahogyan Batsányi A franciaországi változásokra című költeményében inti a magyar nemesi elitet, hogy „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek”, úgy az egyes kommunista országokat uraló vezetők szeme állandóan Moszkván függött: maradhatnak-e posztjukon, avagy nem.

Az ötvenes évek eleje volt a rákosista rendszer legkegyetlenebb periódusa: Rákosi átmeneti háttérbe szorulása, Nagy Imre előtérbe helyezése a moszkvai hatalmi harcok és a kelet-berlini események következménye, miként az európai, valamint szovjet pártbeli helyzetváltozás ismét – átmenetileg – Rákosinak kedvez. A Nagy Imre idején elkezdett enyhülést nem lehetett semmivé tenni, a nagyobb politikai szabadság bátrabb állásfoglalásokat tett lehetővé. A Szovjetunió XX. kongresszusán titokban elhangzott, de kiszivárgott Hruscsov-beszéd – mely Sztálin politikai tevékenységét mélyen elítélte – gyúanyagként hatott.

Az ötvenhatos forradalom és szabadságharc a totális diktatúra elvetése, a nemzeti függetlenség biztosításának jegyében zajlott. A rákosista politikai rendszer hazugságairól rántották le a leplet, valamint létfeltételeik gyökeres javítását követelték növekvő ingerültséggel. Olvasták a Szabad Nép kinyilatkozásait, mely egy demokratikus, szabad Magyarország hamis képét próbálta sulykolni az olvasóknak, a rádióval egyetemben. A helyzetre frappánsan rímelnek József Attila sorai: „Ujságpapír az asztalon kenyérrel / s az ujságban, hogy szabadok vagyunk” (Munkások), de a kilátástalanságot a Mondd, mit érlel… című vers is tükrözhetné.

A győri események – az ország egyéb településeihez képest – viszonylag jól rekonstruálhatók Győr Megyei Jogú Város Levéltárának iratanyagával, mellettük a sajtó tudósításai nyújtanak fontos kapaszkodókat, illetve a személyes visszaemlékezések is viszonylag objektívek. A helyi események a győri büntetés-végrehajtási intézet előtt „gyorsultak fel”, a tragédiát a hamis hírek, valamint a hatóságok cselekvőképtelensége idézte elő – a központi hatalom összeomlása után a helyi szervek nem mertek felelős döntést hozni, egymásra mutogattak.

A diktatúra keserű gyümölcsei értek itt be, a mindent központból történő előírások leszoktatták az embereket az önállóságról. A széthullott közigazgatás helyére alakuló forradalmi szervek látták el az ügyintézést, szervezték meg az adott település életét, a helyi szervezetek tagjait „közbizalom” alapján választották meg. Igyekeztek elkerülni a vérontást, védték a közvagyont. Élesen cáfolható a forradalom szerveinek úgymond „ellenforradalmi tevékenysége”, gyakran a forradalmárok óvták meg a gyűlölt hivatalnokokat a népítélettől.

Szigethy Attila, Földes Gábor, Török István és társai kiemelkedő szerepet töltöttek be. Megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, amelyet később az ellenkormány vádjával illettek, a visszatérő kommunista rezsim pedig csak a térség összefogására irányult – úgy gondolták, hogy a többi térség szerveivel összefogva az újjáalakult Nagy Imre kormányra nagyobb nyomást gyakoroljanak.

A forradalom nem szándékozott a tőkés-földbirtokos Magyarország visszaállítására, a társadalmi tulajdon, a földreform vívmányainak megőrzését óhajtották, „valódi szocializmust”, ahol helyben érvényesül a jogegyenlőség, a társadalmi igazságosság, a szabad választások, a Szovjetunióval való – egyenjogúságon nyugvó – politikai-gazdasági kapcsolatok, az idegen katonák távozása. Az üzemi tanácsok példamutatóan látták el feladataikat, a tagok – akár felsőfokú végzettség hiányában is – felnőttek feladataikhoz, valódi tárgyalópartnerként léptek fel (amíg tárgyaltak velük). Jellemző, hogy míg a forradalom napjaiban a Központ iránymutatásának hiányában Kádár is a helyi politikai intézkedéseket szorgalmazta, később ugyanez a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének megdöntésére irányuló cselekménynek minősült a vádiratokban.

Büki Lajos egy megrázó eseményről is beszámolt. A forradalom napjaiban Écs vasútállomásán szovjet katonai konvoj tizenhét fogvatartott fiatalt szállított. Ő maga tatabányai bányászok társaságában volt. Fegyveres összecsapásra került sor, melynek folyamán a fiatal magyarok megszöktek, de egy tatabányai fiút halálos lövés ért. Büki Lajos azóta minden év november 8-án (a tragédia évfordulóján) koszorút tesz a sírjára. A megmentett fiatalok egyikével (híres professzor) sikerült felvenni a kapcsolatot. Az ő beszámolójából sok mindent megtudhattunk az akkori városi eseményekről, hogyan tárgyalt parancsnokokkal, képet kaphattunk a Rákosi-rendszer közellátásáról, a bencés tanárok – tanítványaikat óvó – aggodalmairól.

Az 1956-os eseménysor – bukása ellenére – mindenképpen meghatározta a következő négy évtized kádárista politikáját. A tanulság az, hogy a hatalmat szuronyokkal csak ideig-óráig lehet megtartani, a „legitimitást” szélesebb alapra kell helyezni, de ez már egy másik történet.

A rendezvény folyamán a témában már megjelent könyvek, kiadványok ajánlására is sor került, hamarosan megjelenik például egy Tóth Ilonáról szóló kötet.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina

2016.11.09
38