A valmy-i sikert követően a Dumouriez tábornok vezette gall sereg átkelt az akkoriban Habsburgokhoz tartozó Osztrák-Németalföldre (ma Belgium), és megkezdte a forradalom eszméinek terjesztését, valamint Franciaország határainak kiterjesztését. Ekkor a gironde „párt” (nem volt párt a mai értelemben) vezette konvent kifejezetten a forradalom exportálása mellett tette le a voksát, hirdetve, hogy minden népet segíteni fognak, amely zsarnoki jármot húz. Miközben Párizsban megkezdődött a jóindulatú, de nem túl erélyes, és rossz időben trónra lépő XVI. Lajos király pere, a francia szuronyok Belgium felé vonultak.

Az Albert szász-tescheni herceg vezette osztrák erők helyzete nem volt túl biztató. Mindössze 13796 katonából állt, 56 löveggel, míg a vele szemben álló francia sereg meghaladta a 40 ezer főt, és kétszer annyi ágyúval rendelkezett. Így a herceg hada egészen Mons városának közelébe vonult vissza, hogy fedezze a Brüsszelbe vezető útvonalat, és a Jemappes, valamint Quesmes községeknél lévő magaslatokon foglalt el védelmi állást. Az ágyúk számára 14 redoute-ot (földerőd) épített, melyek félkör alakban nyúltak el a két falu között. Az osztrák seregben ott voltak a 33. és 34. gyalogezredek magyar gyalogosai, valamint a 3. huszárezred lovasai is, akik a csata során sokszorosan kitüntették magukat.

A csata november 6-án reggel 6 órakor a kor hagyományainak megfelelően heves ágyúzással kezdődött, amelyben magaslati helyzeténél fogva az osztrák sereg volt eleinte fölényben, de aztán a fokozódó lőszerhiány miatt ez lassan megváltozott. A jobbszárnyon fekvő Jemappes falut a franciák igen heves rohamokkal támadták, s a kis helyőrséget végül a harmadik rohamban el is foglalták. A védelem e kulcspontjának megszerzése kihatott a csatatér egészére, mert az itteni dombról a franciák már oldalazni tudták az egész osztrák arcvonalat ágyúikkal. Noha a császári-királyi hadsereg minden más ponton sikeresen védekezett, a jobbszárny összeomlása azzal fenyegetett, hogy a hadsereg elveszíti a kontrollt a visszavonulási irány, Brüsszel felé, s kénytelen lesz észak helyett keletre fordulni vereség esetén. Hogy ez ne következzék be, két gránátoszászlóalj igyekezett feltartani a franciákat.

Ezek a gránátosok válogatott, magas termetű elitkatonák voltak, és nevükkel ellentétben ekkor már nem gránáttal, hanem ugyanúgy szuronyos puskával harcoltak, mint a többi zászlóalj, ám megkülönböztetés gyanánt nem a többiek által hordott csákókat hordták, hanem magas medvebőr kalpagot. A gránátosok önfeláldozása nem bizonyult hiábavalónak, végül az egész osztrák sereg vissza tudott vonulni Brüsszel felé. Ennek ellenére a vesztett csata után Brüsszel hamarosan francia kézre került egész Osztrák-Németalfölddel egyetemben. A gránátosok részéről a nagy veszteség mégsem volt hiábavaló. Albert herceg serege Hollandiáig vonult vissza, ahol aztán holland és brit csapatokkal megerősödve 1793 tavaszán megindulhatott a szövetségesek ellentámadása Dumouriez ellen. A csatában az osztrák sereg vesztesége 1241 főt tett ki, és francia kézre került 5 löveg, míg a forradalmi haderő úgy 2000 emberrel fizetett a sikerért.

A jemappes-i csata így csak rövid időre juttatta francia kézre Belgium területét, ugyanakkor kihatott a trónfosztott király életére, akit a katonai sikereken is felbátorodva a francia konvent január 20-án halálra ítélt, és másnap ki is végzett.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődésének története, II. p. 357-359; MH 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtára

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.