Őszi-téli olvasmányok gyerekeknek


Megérkezett a hideg, amely egyre inkább a négy fal közé szorítja a gyerekeket is. A világ azonban így is kitárulhat előttük a könyvek által. Mit kínál az ősz a legkisebbeknek és a nagyobbaknak? Milyen olvasmányokat adjunk a gyerekek kezébe, amelyek megszerettethetik velük az olvasást? Összegyűjtöttük az ősz során megjelent legizgalmasabb könyveket.

Milyen kalandokba keveredhet három kiscica? Hogyan tanul meg úszni a kacsától a kiscsirke? Alig pár évesen hallgattam ezeket a történeteket anyukám ölében, de máig nem felejtettem el egyiket sem. Vlagyimir Szutyejev Vidám mesék című könyvét idén ismét kiadta a Móra Könyvkiadó. A rövid, vidám, humoros és tanulságos történetek a legkisebbeket bilincselik a fotelbe vagy szüleik karjaiba, hogy együtt izguljanak az állatokkal, a mesehősökkel. Szerencsés egybeesés, ha a grafikus író is egyben, és egyik kezével ír, a másikkal rajzol. Ez Szutyejev esetében majdnem szó szerint így van. „Amikor kigondolom a meséket, mindig a jobb kezemben tartom a tollat, a balban pedig a ceruzát vagy az ecsetet. Ez így nagyon kényelmes: a jobb kéz írja a mesét, ezalatt a bal vidám képeket rajzol” – idézik az írót a könyv ajánlójában.

Neked gyűlt már meg a bajod a hajmosással? Te sem szeretsz mindig szerepelni, szót fogadni? Néha te is úgy érzed, hogy a feje tetejére állt a világ körülötted? Akkor neked való A Titoktündér – Családi Könyv – Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek, mert együtt minden egy kicsit könnyebb lehet című könyv. Beck Andrea mesekönyvében szó esik többek közt apróbb balesetekről, értelmetlen haragról és bosszúról, tanulásról és pihenésről, testvéri szeretetről, no, meg arról, hogy pontosan mi is az a titok. „Ez a könyv a Titoktündér hatodikként megjelent kötete, mely a negyedik és az ötödik részhez hasonlóan bárhová beilleszthető a sorozatba, HA az első könyv meséit már megismertük. A családdal töltött idő, a közös játékok és a beszélgetések fonódnak össze benne a Titoktündértől már megszokott szemlélettel, hogy együtt izgalmas és tanulságos történetekké, varázslatos és segítő mesékké alakuljanak át” – olvasható a könyv fülszövegében.

Gyerekek a szüleikkel

Mit csinálhat együtt apa és fia? Az ovis korosztálynak mesél szülői kapcsolatról, vidám történetekről Susanne Weber Palkó és apa című könyve. „Palkó és apa folyton együtt lógnak! Hol a dinókiállítást nézik meg oviszünetben, hol spagettit ebédelnek medvecukorral, hol meg különleges fagyikat rendelnek, például baníliát vagy joggert! Húsz melegszívű, aprócska ovis történet egy kisfiúról és egy apukáról, Susanne Göhlich tündéri illusztrációival a könnyebb és nevetősebb hétköznapokért!” – írja a Pozsonyi Pagony a könyvről.

„Ha valakinek a szülei lomhák és zsibbasztóak, az agyára mennek, állandóan piszkálják, zsebpénzt nem adnak, viszont tapadnak rá, mint a bogáncs – CSERÉLJE LE ŐKET! A megrendelés egyszerű: a gyerek kiválasztja a könyvből azt a típusú szülőt, amelyik tetszik neki, kitölti az utolsó oldalon található megrendelő lapot, és postára adja. VADIÚJ SZÜLŐK érkeznek 48 órán belül, miközben a régi, megunt párost elszállítják. Érdemes sietni a rendeléssel, mert az Eldobható, a Nyugis és a Túlélő modell már fogyóban van. Extra kiegészítők is igényelhetők: a vállra szerelhető párnázott ülés, a láthatatlansági öv és a szabadon turkálható gigahűtőszekrény az idei év bestsellerei. FIGYELEM! Az eredeti szülőket a csereszülők esetleges megrongálódásától függetlenül első szóra haladéktalanul visszaszolgáltjuk.” Mit jelent ez az abszurd és gúnyos üzenet? Lackfi János bravúros fordításában jelent meg ez a humoros, különleges gyerekkönyv Claude Ponti tollából. Garantált szórakozás a család aprajának és nagyjának. „Melyik gyerek ne mondta volna már elégedetlenségében, hogy világgá megy? Pedig van jobb megoldás! Csak válasszon ki ebből a vicces, rajzos szülőkatalógusból egy új, sokkal jobb apát és anyát” – írják a Cseréld le a szüleidet! – Szülőkatalógus – Házhoz szállítás garanciával című könyv ajánlójában, amely a Kulinária Kiadónál jelent meg.

Lányos ábrándok és fiús varázslatok jönnek!

Lucy Maud Montgomery regényei elsősorban a lányokat ejtik rabul. Ki ne ismerné és szeretné Anne Shirley történeteit, Avonlea világát, amelyet még a Váratlan utazás című sorozat is feldolgozott? A Könyvmolyképző Kiadó most újabb fordítást jelentetett meg az írónő egyik regényéből. A Pat úrnő egy fiatal lány élményeit, érzéseit, dilemmáit mutatja be. „Amikor betöltötte a húszat, mindenki azt hitte, Patricia Gardinert körül kell, hogy udvarolják a fiatalemberek. Mindenki így gondolta, kivéve Patet. Pat számára Ezüst Erdő jelentett mindent, egyszerre volt otthon és a mennyország. Mindaz, amit az élettől remélt, a Prince Edward-szigeten álló bájos, öreg ház varázsában testesült meg, ahol ’a jó dolgok sosem változnak’. És most még a szokottnál is több volt a tennivaló: meg kellett tervezni a karácsonyi családi összejövetelt, vendégül kellett látni egy grófnőt, házasságot kellett összekommendálni, és fel kellett készülni az új béres érkezésére. Ám amikor a hőn szeretett családtagok és barátok sorban továbbléptek az életben és elköltöztek, Patben felébredt a kétség, hogy bölcs döntés volt-e Ezüst Erdőt a szív dolgai elé helyezni. Lehetséges-e mégis, hogy magányosnak érzi magát Ezüst Erdő falai között?”

Mi történt Harry Potterrel, miután legyőzte Voldemortot? Idén megjelent a Harry Potter és az elátkozott gyermek – Első és második rész az Animus Kiadónál. „Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, amely nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.”

Karácsonyra készülődve

Már csak pár hónap, és itt a karácsony. Bajzáth Máriának Adventi népmesék és legendák – 24 ünnepváró történet a világ minden tájáról címmel jelent meg kötete a Meseközpont Alapítványnál. „A népmesék és a legendák évezredek értékeit, nemzedékek tudását őrzik. Az örök életű történetek kiemelik az olvasót a mindennapokból, és minden korosztálynak örömet hoznak, nem csak az Advent napjaira. A világ minden tájáról válogatott népmesék ünnepről, szeretetről, jócselekedetekről szólnak. A lappok meséje a fényről, a magyar legendák Jézus születéséről, cselekedeteiről, a szláv történetek az ünnep erejéről. A felsoroltakon kívül olvashatunk még a gyűjteményben mexikói, olasz, cigány, orosz, eszkimó, ukrán, francia, cseh, norvég, perzsa történeteket az ünnep erejéről, az igazi vendégszeretetről és a valódi emberi kapcsolatok csodáiról” – olvasható a könyv ajánlójában.

A kötet jótékony célt szolgál, minden bevétele a Meseközpont Alapítvány a gyermekvédelmi gondozásban élő gyerekekért folytatott munkáját segíti. Bajzáth Mária a Meseközpont Alapítvány szakmai vezetője, mesepedagógia szakértője, a sikeres Népmesekincstár-sorozat szerzője.

Wéber Anikó
Forrás: kultura.hu

2016.11.05