Egy „halhatatlan” az elmúlásról
Gárdonyi Géza: Ha meghalok
Megkérdőjelezhetetlen, hogy Gárdonyi Géza a magyar irodalom legjelesebbjei közé tartozik. Jó évtizede annak, hogy az Egri csillagok című történelmi regényét a szavazók Magyarország Nagy Könyvének választották. Gárdonyi azonban legelőször – még diákkorában – versekkel jelentkezett, s később sem lett hűtlen a műfajhoz. Melankolikus hangú, szomorkás költeményeinek szép számú olvasótábora volt. A tőle származó idézetek még ma is nagyon népszerűek az Interneten. Alább egy vers tőle Mindenszentek alkalmából.
Gárdonyi Géza: Ha meghalok
Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng, - az voltam én.
Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: „Ime, porba hullt!”
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.
S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált: „Hát Isten veled!”
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsuzó kezet!
A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.
2016.11.01