A bekarcolt dátum alapján 1954-ben készült el ez az igényes kivitelű, 27 centiméter magas, 19 centi átmérőjű munka, talán jellegénél fogva nem is csak egy példányban. Talán éppen valamelyik helyi pártvezetőtől kapta a megrendelést ezekre a kulacsokra Kántor Sándor, hogy aztán április negyedike, vagy éppen november hetedike alkalmából valami jó kis nedűvel megtöltve egyik elvtárs átadhassa a másiknak. De ez már Kántor uramat talán nem is érdekelte, végtére is ő még a régi világban nevelkedett, 1894-ben született Karcagon, egy helyi mestertől, Ács Kovács Jánostól tanulta meg a szakmát. Dolgozott 1912-ben nem egészen egy évet a pécsi Zsolnay gyárban is, hogy aztán onnan Ungvárra menjen az Állami Agyagipari Szakiskola mesterképzőjére, ahol kitanulta a kályhásságot is. Ezután többek között Debrecenben és Kassán is tevékenykedett, a háború alatt hadiüzemekben kezdett, majd 1917-ben az olasz frontra került, majd karlövéssel a kórházba.

Súlyos sebét végül a fővárosban gyógyítják meg, így nyithatja meg műhelyét 1920-ban Karcagon. Ahol négy év múlva már díszedényeket is készít, 1937-ben pedig kályhacsempéiért megkapja az ezüstkoszorús mesteri címet. Szívesen dolgozik más fazekascentrumok (Tiszafüred, Mezőcsát, Pásztó, Gyöngyös, Sárospatak) motívumkincsivel, az edényekre maga viszi fel a díszítéseket is – jobbára írókával. Nagyon szépen dolgozik, az elsők között kapja meg a Népművészet Mestere címet, egy évvel eme kulacs elkészítése előtt. 1958-ban pedig ő a Brüsszeli Világkiállítás egyik magyar sztárja a különleges, madarakat formázó cserepeivel. Meg is kapja a kiállítás nagydíját, 1978-ban pedig a Kossuth-díjat is. 1954-ben, amikor ez a pereckulacsot készítette, még nagy hatalma volt annak a címernek ott a közepén. Ugyan Sztálin már halott volt, Péter Gábort is bíróság elé állították, de Rákosi még tartotta magát, és év végére már Nagy Imre fölé is kerekedett. Az 1953-as enyhülés után újra hideg szelek kezdtek fújdogálni, amit biztos lehetett érezni Karcagon is.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu