A Széna tér, vagy legalábbis Budának ez a része már a török idők előtt is részben lakott volt, jól látszik ez a metszeteken. Az 1700-as években a város többségét adó német lakosság Johannes Platznak nevezte, 1879-től lesz csak pontosan az itt zajló szénakereskedelemről elnevezve. De 1990-ben kaphatta volna a nevét akár Szabó Jánosról, Szabó bácsiról, a legendás ’56-os parancsnokról is, aki ma minden bizonnyal a legismertebb ember, aki kapcsolatba hozható ezzel a területtel.

A létszámában és hatékonyságában a Corvin közi felkelőcsapathoz mérhető budai csoportosulás október 25-én szerveződött meg, amikor több teherautónyi fegyver érkezett ide, amit kiosztottak az önként jelentkezők között. Ekkor kapott puskát az 59 éves, de inkább fiatalos Szabó János is, aki október 27-étől egészen november 4-ig parancsnokol majd itt az emberek fölött.

Piac a Széna téren, 1914 (forrás: MVKM/MaNDA adatbázis)

A tér, amely még erősen magán viselte a második világháborús rombolásokat, az ostrom előtt megközelítően úgy nézett ki, mint ahogy azt az 1914-es képeslapon látjuk. Forgalmas csomópont, ideális hely egy ellenőrzőpont felállítására. Amivel szűrni lehet a Hűvösvölgyi úton és a Szilágyi Erzsébet fasoron át érkezőket, a Várból a Margit híd felé tartókat, a Rózsadombról érkezőket. A szabadságharcosok a Mártírok útját a Déli pályaudvarról áttolt vasúti kocsikkal torlaszolták el, és már az első napokban felvették az oroszokkal és az ÁVH-sokkal a harcot. Ugyan a közeli Bem laktanyából (egykori MDF székház) érkező katonatisztek fel akarták oszlatni a csoportot, Szabó bácsiék kitartottak, a harckocsik elől szétugrottak ugyan, de október 29-re mégis elérték, hogy a laktanya katonáival együtt járőrözhessenek.

A Széna tér 1956-ban (forrás: Fortepan)

A Széna tér 1956-ban (forrás: Fortepan)

Kellett ehhez Szabó János makacs kitartása is, aki pedig különösebb katonai és vezetői képzettség nélkül, de kalandos életúttal a háta mögött érkezett meg a Széna térre. Erdélyben született, megjárta a Nagy Háború szinte minden frontját, tizedesként és ezüst vitézségi éremmel szerelt le, hogy aztán vöröskatonának álljon, és századbizalmi legyen. Szegeden beáll a francia idegenlégióba, de már Bulgáriában megszökik, és villanyszerelőként dolgozik évekig. Majd már Romániába tér haza gépésznek és fuvarosnak, 1942-ben Budapestre költözik, minisztériumi sofőr lesz, de B-listázzák. Belép a kommunista pártba is, de a kékcédulás választások idején már a Függetlenségi Párt megbízottjaként leplezi le az üzelmeket. 1949-ban a befagyott Dráván át disszidálna, de a jugoszláv határőrök elkapják. Egy évet van ott táborban, hármat meg Kalocsán börtönben. 1953-ban, mint jugoszláv kémet, kilenc hónapig verik, de nem tudnak rábizonyítani semmit. November 4-én a Margit körúton előrenyomuló oroszokkal küzd, majd a solymári véres összecsapás után oszlatja fel a csapatot. A Műegyetem pincéjében bujkál, de a portás, Fekete Lajos feladja november 19-én. Pontosan két hónap múlva akasztják fel.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu