A világunk lenyomata

Virág Lajos fotókiállítása a VOKE galériájában

A VOKE Arany János Művelődési Ház vezetője, Fülöp Péter fotográfus megnyitó szavaival, majd Milu Milanovich Ildikó festőművész, művésztanár gondolataival kezdődött Virág Lajos fotókiállítása október 21-én, ahol vendégkiállítóként Kocsis Ildikó (mindketten a Győri Fotóklub Egyesület tagjai) érkezett Virág Lajos mellé.

Művészi intellektuális játékra is invitálták a kiállítás látogatóit: Reményik Sándor egy versét sorokra tördelve arra bírták rá a közönséget, hogy a megfelelő sort egy olyan kiállított képre illesszék, mely – véleményük szerint – leginkább visszaadja a fénykép művészi üzenetét.

A képeket nézve sajátos asszociációk is ébredhettek a megjelentekben. A fényképek különböző témákat ölelnek fel: láthatunk híres győri épületet, kopottas házat, melynek történelmi patinája nem múlhat, és jelképes a nyitott ablak, mely – tágabb értelemben – a külvilágra való tártságot jelképezi. Ennek gyökeres ellentéte a lakattal lezárt kapu, amelynek érdekessége számomra, hogy a rozsdás lakat egyaránt üzenheti az elzárkózást, az intim szféra védelmét, de utalhat arra is, hogy csupán idő kérdése a nyitás. Arckép, táj, szimbólum egyaránt alkotja a kiállítás képanyagát. Érdekes például az Energiamező címmel ellátott fotó.

A kiállítás anyagának hangulati alátámasztására és a művészetek találkozásának hatásos érzékeltetésére színvonalasan szolgált Gősi Vali költőnek, a Győri Antológia Közösség alkotójának néhány verse, melyet személyesen olvasott fel a megjelenteknek. Zenei ráadásként Ónodi Kristóf hangulatos gitármuzsikáját élvezhettük. (A Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola tanulójának felkészítő tanára Erdő-Schaffer Rita.)

A rendezvény folyamán egy alapítvány részére két alkotást felajánlottak a művészek, melyet a kiállítás zárása után vehetnek majd birtokukba a jutalmazottak.

A tárlatot – mely november 4-ig, naponta 10-14 óra között látogatható a Révai u. 5. alatt – megtekintésre ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a fotóművészet iránt, és igénylik az esztétikum tartalmas megjelenítését.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2016.10.25