632

Titkosítva nagypapakorig

Egy kiskamasz naplója

A történészek számára különleges értékkel bírnak a „nagy emberek” emlékiratai, naplói. Valóban, ők azok, akiknek nézetei, érdekei, tervei, elképzelései, rigolyái, döntései megszabják, vagy legalábbis befolyásolják a világ folyását. De a történelmet magát mindenki megéli. Gondoltak már arra, hogy milyen lehetett az ötvenes években egyszerű emberként, parasztként, munkásként, orvosként, hivatalnokként, ifjú szerelmesként, aggastyánként, színészként, vasutasként, építészként, nyugdíjasként, avagy gyermekként élni? Vajon ők, akik 1956 szemtanúi voltak, vajon mit láttak, mit éreztek akkor, amikor úgy tűnt, megint nagyot fordul a világ? Megtudhatják.

Csics Gyula még nem volt 12 esztendős, amikor Kovács János barátja példáját követve naplót kezdett írni. Első bejegyzését 1956. október 23-ra datálta. December negyedikén kelt sorai szerint a naplót addig kívánta írni, amíg az oroszok ki nem mennek. Nos, ezt a fogadalmát nem tudta betartani, legutolsó bejegyzése 1957. március 15-én kelt. A címadó mondat a szerzőtől származik, aki hamar rájött, hogy az elkövetkezendő időszak nem alkalmas sem az írás folytatására, sem publikálására. Az íróasztal mélyén rejtegetett paksaméta szerencsésen átvészelte a következő évtizedeket, s 2004-ben értő kezekbe került. A napló hasonmás kiadása – kiegészítve a szöveg gépiratával, s a már felnőtt, Tatabányán könyvtárigazgatóként működő szerző utószavával együtt – 50 évvel később, 2006-ban jelent meg. Most már a nagyközönség is megismerhette egy kiskamasz némileg koraérett feljegyzéseit az 1956-os forradalom eseményeiről – és a hétköznapokról.

Csics Gyula tudatában volt annak, hogy valami különleges időszaknak a részese: naplóját nagy méretű, keménykötésű füzetbe jegyezte le, és minden oldalt nemzeti színű keretbe foglalt. A szöveget saját rajzaival, újságkivágásokkal és szórólapokkal illusztrálta. Gyöngybetűs feljegyzései között itt-ott feltűnik egy-egy helyesírási hiba, amitől csak bájosabbá válik a szöveg. Hogy mit tartott érdemesnek feljegyezni? Elcsípett beszélgetések részleteit, a rádió híreit, a ledöntött Sztálin szobrot, egy könyvégetést, az olimpiai érmeket, az élelmiszerért való sorban állásokat, Nagy Imre kormányának megalakulását, az Írószövetség követeléseit, a délutáni játékot, az olvasmányélményeket, a halott szovjet katonákat, a kiégett tankokat, a pártház ostromát, az oroszok kivonulását, a Halottak Napját, Mindszenty bíboros beszédét. Nagy Imre feledhetetlen mondatát („Csapataink harcban állnak”), a Kádár kormány megalakulását, a börze működését, a disznótort, az iskolai feleletet, a hócsatát, a vöröskeresztes csomagot, a német különórákat. Azt, hogy az iskola szenet kap, hogy Hruscsov Magyarországra látogat. A karácsonyi készülődést, a letartóztatások és a disszidálások tömegét, Csou-En-Laj budapesti látogatását, a Svájcból kapott csokoládét, a diákság iskolai ellenszegülését, Horthy Miklós halálhírét, a romba dőlt épületek számba vételét, Tóth Ilona orvostanhallgató perét, a forradalmi rádiók munkatársainak letartóztatását. Az orosz nyelv tanulásának ismételt bevezetését, Toscanini eltemetésének hírét, a hegedűórákat, a nőnapi ünnepséget és a félévi bizonyítványt.

Magával ragadó írás, amit az Internetnek hála, ma már bárki elolvashat. Csics Gyula, a 12 éves kisdiák a XX. század közepén akarva-akaratlan a régen élt bárdok kései utódjává lett: személyes hangon örökít meg és ad tovább elhallgatni vágyott, fontos pillanatokat.

Berente Erika

A napló az alábbi linkre kattintva, vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár segítségével teljes terjedelemben elolvasható, tanulmányozható.

2016.10.23
2