1052

205 éve született Liszt Ferenc

A 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője

Liszt Ferenc 1811. október 22-én született Doborján nevű faluban (Raiding néven ma Ausztria része). Édesapja az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt. Kilencéves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban. 1821-ben Czernynél és Salierinél tanult, és már bécsi koncertjein nagy sikert aratott. 1823-ban édesapjával Franciaországba utazott, hogy a párizsi Conservatoire-on tökéletesítse tudását.

Párizsban kapcsolatba került a szellemi élet kiválóságaival: Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine. Az ő munkásságuk Liszt Ferenc szellemi fejlődésére is nagy hatással volt. A párizsi évek maradandó hatással voltak a koncertező és komponáló csodagyermekből a serdülőkor lelki válságain át férfivá érő Lisztre, aki utóbb egy életen át legszívesebben francia nyelven fejezte ki magát. Rengeteg gyakorlással és olvasással, kemény munkával formálta magát kiforrott művésszé. Hangverseny körútjai során Franciaországon kívül Svájcba is eljutott. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára volt.

Az arisztokrata szalonokban és nyilvános koncerttermekben egyaránt közkedveltté vált Liszt 1833-ban ismerkedett meg Marie d’Agoult (született Flavigny) grófnéval (1805-1876), nagy szerelmével és első élettársával. 1835-1839 között rövid megszakításokkal Svájcban és Itáliában éltek. Vándoréveik alatt gyermekeik is születtek: Blandine (1835-1862) Genfben, Cosima (1837-1930) Comóban és Daniel (1839-1859). Ehhez az időszakhoz irodalmi igényességű, a párizsi sajtóban publikált „úti levelek” és számos későbbi nagy kompozíció ötletei, első megfogalmazásai köthetők.

Az 1838-as nagy pesti árvíz híre ébresztette fel Lisztben a magyar nemzethez való tartozás már-már elfeledett érzését: az árvízkárosultak javára Bécsben adott koncertet. A kor számos kiváló zongoravirtuóza közül is kimagaslott, mivel rendkívüli technikája, nagyszerű improvizációs készsége különleges, lebilincselő egyéniséggel párosult. Párizsi, bécsi, római koncertjei után 1840-ben Pesten hangversenyezett, ahol először mutatkozott be mint karmester. Még ebben évben alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére.

Párizsban ismerkedett meg Richard Wagnerrel. 1842-ben Berlinben, majd 1843-ban Moszkvában és más lengyel városokban is hangversenyt adott, 1846-ban újra hazatért, és Erdély több városába is eljutott. Az ottani látogatásai számos baráti kapcsolatot eredményeztek, és módot adtak neki a főként cigányok előadásában hallható közkedvelt verbunkos- és csárdászene, magyar népies műdalok, nagy ritkán népdalok megismerésére is. Az 1840-es években Európa-szerte játszotta magyar dallamokon alapuló saját feldolgozásait, amelyek a későbbi Magyar rapszódiák sorozat előzményét képezték.

Marie d’Agoult 1844-ben szakított Liszttel, aki gyermekeik nevelését saját édesanyjára, illetve nevelőkre bízta, míg jómaga tovább folytatta koncertútjait, melyek során 1847 februárjában Kijevben megismerkedett Carolyne von Sayn-Wittgenstein (született Iwanowska) hercegnével (1819-1887). Liszt ekkoriban már több nyugalomra, megállapodásra vágyott, hogy zeneszerzési tervei megvalósításának élhessen. Erre végül Weimar nyújtott számára lehetőséget, ahol Liszt már 1842-ben elnyerte a „rendkívüli szolgálatban lévő karmester” címét, de csak 1848 elején telepedett le. Erre az időszakra esik zeneszerzői munkásságnak felvirágzása.

Az egyházi zenében is született egy kiemelkedő remekműve, egy nagyzenekari kíséretes ünnepi mise (Missa solennis), melyet az esztergomi bazilika felszentelésére (1856. augusztus 31.) komponált. E tartózkodás során kérte felvételét a ferencesek világi rendjébe a pesti ferenceseknél, akikkel gyermekkora óta jó kapcsolatokat ápolt. „Confrater” oklevelét két év múlva, újabb hazalátogatásakor (az Esztergomi mise újabb előadásai után) vehette át.

1858-ban leköszönt a Weimarban elfoglalt karmesteri állásáról, és 1861-ben végleg elhagyta Weimart. Elkezdte a Szent Erzsébet legendája című oratóriumának komponálását. Számot vetve addigi munkásságával, sorozatokba rendezte, és átdolgozva kiadásra előkészítette számos korábban írt dalát és férfikarát. 1861 augusztusában még részt vett azon a weimari zeneünnepen, melyen megalakult az ő szellemiségét képviselő Általános Német Zeneegylet (ennek munkáját élete végéig figyelemmel kísérte, évente más-más városban megrendezett fesztiváljain is gyakran megjelent), majd követte a már korábban Rómába távozott Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnét. Kitűzött esküvőjüket az utolsó pillanatban alattomos intrika akadályozta meg; házassági tervükről és az együttélésről végképp lemondva, mindketten Rómában maradtak. Az 1860-as éveket nagyrészt ott töltötte.

Életének ebben az új, nyugalmasabb korszakában, amelynek során többször egyszerű kolostori szállásokon lakott, Liszt be tudta fejezni Szent Erzsébet-oratóriumát, két Szent Ferenc-legendáját (zongorára, illetve zenekarra), és hozzákezdett Szent Ferenc Naphimnusza, valamint a Krisztus oratórium komponálásához. „Liszt abbé” először Magyarországon lépett a nyilvánosság elé 1865 augusztusában, a Nemzeti Zenede (konzervatórium) negyedszázados jubileumának ünnepségein. Az intézmény létrejöttéhez jelentős pénzadománnyal járult hozzá.

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követő koronázásra Liszt Ferenc ünnepi misét komponált, de csak a hazai muzsikusok, közéleti személyiségek összefogásával és Erzsébet császárné közbenjárására sikerült elérni, hogy ne a bécsi udvari karmester művét, hanem az ő Magyar koronázási miséjét adják elő 1867. június 8-án a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban Ferenc József császár és Erzsébet császárné magyar királlyá és királynévá koronázása alkalmával. A misét bécsi művészek szólaltatták meg, Liszt Ferenc csupán szerény hallgatóként volt jelen a karzaton.

Időközben magánéletében is számos súlyos csapás érte: Daniel fia 1859-ben, Blandine lánya 1862-ben, édesanyja pedig 1866-ban meghalt. 1871-ben királyi tanácsosi kinevezést kapott évi 4000 forint tiszteletdíjjal. A Magyar Királyi Zeneakadémia hosszas huzavona után, anyagiak híján az eredeti elképzeléseknél jóval szerényebb keretek között 1875. november 14-én nyílt meg, elnöke Liszt Ferenc, igazgatója Erkel Ferenc, főtitkára Ábrányi Kornél, további tanárai Robert Volkmann és Nikolits Sándor lettek. Erkel Ferenc önzetlen és kitartó munkája és Liszt nemzetközi tekintélye átsegítette az intézményt a kezdeti nehézségeken; a növendékek és tanszakok száma fokozatos növekedésnek indult. 1879-ben átköltöztek a Sugár úti, jóval nagyobb épületbe (ez a mai Régi Zeneakadémia az Andrássy út és Vörösmarty utca sarkán). Liszt a Zeneakadémián is tiszteletdíj nélkül tanított. Utolsó budapesti lakása, a mai Liszt Ferenc Emlékmúzeum, melyben a Zeneakadémiára hagyományozott hangszerei, könyv- és kottatára is található.

Liszt Ferencet utolsó néhány évében az elismerések, ünneplések mellett sok méltatlan támadás érte, mellőzésben, magánéleti kellemetlenségben is volt része. A betegeskedő, megromlott látású zeneszerző 1886-ban még egy nagy körutat tett Nyugat-Európában, ahol Párizsban és Londonban óriási sikerrel adták elő műveit. Munkácsy Mihály Párizsban megfestette híres arcképét, és meghívta a nagy utazások után pihenni luxemburgi kastélyába, Colpachba. Liszt innét erősen megfázva, betegen érkezett 1886. július 21-én Bayreuthba. Rövid, de súlyos szenvedés után tüdőgyulladás vetett véget életének 1886. július 31-én. Mivel végső nyughelyéről többféle, egymásnak ellentmondó nyilatkozata maradt fenn, leánya végül Bayreuth-ban helyeztette örök nyugalomra.

Nagy Mária

Forrás: lisztmuseum.hu/, Magyar életrajzi lexikon. L-Z. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1982

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2016.10.22