1440

1956 és Győr – A forradalom szelleme a Múzeumházban


Október 18-án volt a megnyitója az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság által támogatott kiállításnak a győri Múzeumházban (Bécsi kapu tér 4.). A Múzeumház részéről Lebó Ferenc szobrászművész, Győr város önkormányzata részéről Rózsavölgyi László köszöntötte a megjelenteket, majd Olasz Valéria, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagja olvasta fel az évfordulóra írt versét.

Kiállításmegnyitó beszédében Pápai Emese, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum művészettörténésze a következőket mondta:

„Kettős ünnep a mai: Az idén az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékezünk. Nem hagyhatjuk szó nélkül Szent Lukács ünnepét és a Magyar Festészet Napját sem. 1956 kapcsán nem tisztem a történelmi események taglalása, értelmezése. Ezt más, erre hivatottabb fórumokon, a témához jobban értő szakemberek bizonyára megteszik.

A korabeli győri forradalmi események felidézéseképpen – itt és most – elég talán, ha csak az 1956. október 25-i délután a börtön melletti megrázó eseményeket idézem: Halász Ödön, Szabó Béla és a közismert (teherautóról fegyvereket osztó) Máté Mária mártírhalálára utalok, akinek relikviáit (vérfoltos ingét, kardigánját) húgának köszönhetően 10 éve múzeumunk őrzi.

A korabeli általános közhangulat érzékeltetésére pedig Vörös Jenő költeményéből idézek pár sort, mely a Jövendő című győri szépirodalmi újságban ’56. szeptember elsején jelent meg:

„…Agyam nem fogta fel, hogy törpék
Pattogtatják a nagyság ostorát.
Puhányként bújtam, s mind fejemre nőtt,
De gáncs, de vád senkit nem érhet:
Jószántamból hajtottam térdet
Nagy eszmék apró szentjei előtt…”

Rendkívüli szerep hárul a művészetre, hogy sajátos eszközeivel újra és újra élő és ható mementót állítson a történteknek. Borsos Miklós szerint „A képzőművészet nem szorul magyarázatra, azért jött létre, hogy megmutassa azt, amit fogalmilag nem lehet elfogadtatni”. A ma nyíló tárlattal véleményem szerint erre méltó módon emlékezünk.

A 10 kiállító művész (Balogh István, Borbély Károly, Kurcsis László, Lebó Ferenc, Lipcsey György, Molnár György, Soltra E. Tamás, Szalkai Károly, Szunyogh László, Varga György) a direkt utalások, a látványos, olcsó vizuális szlogenek helyett az egyéni tanulságokon átszűrt és alkotói habitusukba szervesen illeszkedő megoldásokat választotta. Visszafogott módon, a jelképek, a keresztény szimbolika és ikonográfia eszközeivel élve, a kevesebb több művészi súlyával és meggyőző erejével hozták létre alkotásaikat.

Ebben a tónusban, formavilágban rendkívül egységes festészeti és grafikai felhozatalban az anyagoké a főszerep. Szinte szuverén módon nyilvánulnak meg. A gazdag földszínű és rőtvörös tónusok, a gyűrt, rücskös, hullámos, szemcsés írásjelek, strigulák, stigmák által karcolt, sebzett, repedezett, meggyötört felületek önmagukért beszélnek, akárcsak a szilánkos, töredezett, mégis kompakt és tömbszerű formák. A valami és semmi, a lent és a fent, a telítettség és a hiány kontrasztja kultúránkban a keresztény szimbolika révén értelmezhető és értékelhető. Ezeket az értelmezési tartományokat árnyalják az olyan címek mint a „Káosz és rend” vagy az „Emlékezés”.

A festmények és grafikák mondanivalóját gazdagítják a szűkszavúan visszafogott tömbszerű, vizuális jel értékű plasztikák is, az olyan emblematikus figurák, mint a kicsinységében is monumentális hatású, szemét égre emelő, könyörgő nőalak vagy az istenszemmel átütött, vádlón-védekezőn felemelt nyitott tenyér. Bízunk benne, hogy közvetlen, lelkeket megérintő, katartikus hatása által ez a tárlat is hozzájárul ahhoz, hogy előbb-utóbb „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”. (József Attila)

Gratulálok minden kiállító művésznek!”

A megnyitó laza, kötetlen formában, finom borok és sütemények melletti beszélgetésekkel, fotózással zárult.

A kiállítás 2017. március 10-ig tekinthető meg.

Fotók: Csobay Dániel (09.) és Molnár György
(a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja)

2016.10.20