838

Bahrein és egy szellemváros

Hazai újdonságok

Elvont és pop, modern és retro, szomorú és boldog zenék keverednek az aktuális dalmegosztásban, ami olyan zenekarokat vonultat fel, mint a Pegazusok nem léteznek, a Kaktus, vagy a Jáde Nyúl, na meg több olyat is, aminek legelső anyagát hallhatjátok alább.

Második albumán dolgozik éppen a Pegazusok nem léteznek, igazán szokatlan körülmények között, hiszen a zenekar két alapító tagja, Ács Eszter és Lázár Domokos úgy folytatja tovább a közös dalírást, hogy már nincsenek együtt. Nemrég megjelent két új dalukon hallatszik is, hogy nehéz időszakot éltek át, de ez nem ment a kreativitás rovására, mert mindkettő tök jó. Főleg az abszolút xx-es hangulatú Menekülök kiváló, hogyha amúgy is rossz kedved van, szinte biztos, hogy tetszeni fog.

A gazdasági válság egyik leglátványosabb maradványa az a gigantikus szellemváros, ami szerintem mindenkinek feltűnt, aki járt már az M1-es autópályán Törökbálintnál. A betontorzó környékén idén felpezsdült az élet, egyrészt nekiálltak újra az építkezésnek, másrészt pedig, és nekünk most ez a fontosabb, itt játszódik a Tweed zenekar legújabb klipje is. Amit a tök jó légifelvételek miatt érdemes megnézni, a zene miatt viszont már nem feltétlenül, a Delusion egy Class FM Petőfi-barát poprock dal, amiben a rock maximum a hangszerek szintjén jelenik meg, hangulatban nem.

IALAZ legújabb videója a klipszemlét is megjárta, a legjobb operatőr kategóriájában az első ötbe került a Go With the Flow. Ennek megfelelően egy csomó nagyon szép felvételt látunk benne, egy kicsit sajnálom is, hogy fekete-fehér a klip, vagy legalábbis megnézném színesben is. A dalról a címe miatt nekem egyből a Queens of the Stone Age jutott eszembe, stílusra viszont nagyon messze van Josh Homme zenekarától. Inkább chilloutos, downtempos eszközöket használ, és az az érdekes benne, hogy ahogy közelítünk a végéhez, egyre jobb lesz.

A borzasztóan új Grizzly Vibrations nevű zenekar egyáltalán nem borzasztóan új zenét játszik, hanem éppen ellenkezőleg, a korai hatvanas évek kaliforniai surf rockját akarja megidézni. Ebben az egyre taknyosabb időben ez igazán jó ötletnek tűnik, a Sunset Beach ráadásul nem is az a tipikus faékegyszerűségű ultragondtalan surfrock-dal, hanem van benne egy kis modernebb, indie-s hatás, így pedig még csak nem is sablonos a végeredmény.

Foglalkoztunk már korábban az elektronikus-pszichedelikus-élődobos Kaktus zenekarral, ami néhány napja új albumot jelentetett meg. A Long Playről olyanokat lehet tudni, hogy sokkal hangszerorientáltabb, mint a zenekar eddigi munkái, részben a Radiohead új albuma ihlette, na meg a trap, mint műfaj, a nyitószámban Nóvé Soma vendégszerepel a Middlemist Redből, és a zenekar ezt érzi eddigi legerősebb anyagának. Ami azt illeti, tényleg nagyon jó és szerethetően elborult album lett a Long Play, néha olyan dobszólamokkal, amiről az embernek a Whiplash jelenetei jutnak eszébe. Persze nem tökéletes a lemez, de legalább az India Hustle-Mute-Time hármast mindenkinek érdemes meghallgatnia, aki egy kicsit is nyitott az elvontabb zenékre.

A nyíregyházi PánPéter zenekar azt mondja magáról, hogy future rockot játszik elektronikus elemekkel vegyítve, első videóklipjüket láthatjátok alább. Ha most gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy remélem, nem ilyen lesz a rockzene jövője, de mivel nem vagyok, így inkább azt emelném ki, hogy a zenekar láthatóan a gimnazista közönséget célozza meg, és a hasonló előadókkal összehasonlítva már egyáltalán nem rossz dal a Minden közepén. Akinek tetszik, az valamikor az év vége felé számíthat a PánPéter új anyagára, ami előreláthatólag ötszámos EP formájában kerül majd a fa alá.

A nyitóképen szereplő Clap4What első videóklipje azt szeretné nekünk megmutatni, hogy mennyire jó hangulat van a zenekar koncertjein. Ehhez kiválasztották a legnépszerűbb dalukat, és egy hazai pályának számító szombathelyi szórakozóhelyet, ahol – gondolom – nem először léptek már fel. Ebből a három perc negyven másodpercből úgy tűnik, hogy a zenekar legnagyobb erőssége nem az elektróval dúsitott poprock, hanem Pomper Dorina énekesnő, akinek elég erős személyisége van ahhoz, hogy ideális frontember legyen belőle.

Ha valaki azt hinné, hogy Bahreinben biztosan nincsen magyar zenekar, akkor legalább részben téved, a Belly of Paris ugyanis éppen itt alakult angol, argentin, indiai, palesztin és magyar tagokkal. Stílusuk alapján leginkább Hamad király szalonzenekarának tudom elképzelni őket, vagy mondjuk az is lehet, hogy egy felhőkarcoló legfelső emeletén lévő bárban játszanak minden este, akárhogy is van, elmennék megnézni. A zenekar egyébként november elején jelenteti meg debütáló albumát.

A Jáde Nyúl új kislemeze egyfajta belső utazásra szeretné elvinni a hallgatót, ami a boldogság kényszeres hajszájától önmagunk felfedezéséig tart. Ez pedig váltás a korábbi, inkább a világ dolgaival foglalkozó Rozsdavároshoz képest, és ezzel párhuzamosan a zenekar eddigi nyerseségét is letisztultabb hangzásra cserélte. Igazából nem rossz album a Mi a széllel járunk, de pont ugyanúgy erőltetettnek tűnik, mint a csapat által a stílusukra kitalált űrnyúlpop.

M.ADI
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.10.18