Mi fán terem a lunulacsüngő?


Leginkább a régészek tudnák megmondani, de kis utánajárással kideríthetjük mi is. Némi olvasgatás után arra is rájövünk, hogy a MaNDa adatbázisába feltöltött, Biatorbágyon feltalált, rézötvözetből készült darab egy nagyon egyszerű típus képviselője, mert a lunuláknak a különböző korokban rendkívül változatos megjelenése lehet.

A lunulacsüngők mi mások is lehettek volna, mint ékszerek. Valamikor Krisztus születése után, az első században voltak talán a legnépszerűbbek a Római Birodalomban. Ahol a holdistennő, a görög Szeléné római megfelelője volt Luna, a napisten (Héliosz) testvére, mindketten Hüperion és Thélia titánok gyermekei, testvérük Éósz, a hajnalistennő. Luna római ábrázolásain fiatal nő alakjában jelenik meg, akinek a fejdísze az oszmán törökök által is kedvelt félhold. Ha pedig ezt a lefelé fordított félholdat pont a felénél egy függesztő füllel látjuk el, hát már majdnem készen is van az a bizonyos lunulacsüngő.

Elkészítésének módja szerint két alaptípusát szokták a régészek megtalálni, miközben réges-rég elhunytak nyugalmát zavarják. Vannak az öntött lunulák, és a préselt, kalapált lemezből kivágottak. Ez utóbbiból van több, és ezek is a díszítettebbek – már csak a Krisztus utáni első századok ékszerészeti technológiája alapján is. A vékony lemezek általában aranyból voltak, a felületi minták mellett gyakran alkalmaztak rajtuk karneol, kalcedon, borostyán és üvegberakásokat is. A rómaiak mellett a szarmaták, tehát jazigok, roxolánok és alánok sírjaiban is ott vannak szépen a lunulacsüngők a régészek legnagyobb örömére. A történészek a termékenységi kultuszokkal hozzák ezeket az ékszereket összefüggésbe, de viselhették nyakban, láncon vagy szalagon szerencsét hozó talizmánként is a lunulákat.

Hogy aztán ez a bronzkorinak datált, otrombának tűnő darabot férfi, vagy éppen nő viselte, nem tudni. Dísztelenségéből, formájából az előbbire tippelne az ember, de hát nagyon messze van már az a Krisztus előtt 2700 és 800 közötti időszak.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.10.16