Kiállítások a Fehér Ló Közösségi Házban


Október 17-én, hétfőn 17 órakor „Üzennek a kövek” címmel dokumentum fotókiállítás nyílik a Fehér Ló Közösségi Házban (Mosonmagyaróvár, Szent István király u. 140.). Ugyanitt az origami világnapja alkalmából kamara kiállítást rendeznek „Papírcsodák” címmel.

Az „Üzennek a kövek” című kiállítás a Zala megyei Kisvásárhely (Mihályfa), Nagykapornak, Dobri, Pacsa, Türje, Páka, Zalalövő, Lenti, Söjtör, Karmacs, Hahót, Búcsúszentlászló, Tornyiszentmiklós, Pethőhenye és Zalabaksa települések elhagyott zsidó temetőinek felújítását dokumentálja. Megnyitja Siklósi Vilmos a zsidó hitközség elnöke és Zóka Gyula fotóművész. Közreműködnek a Mosonyi Mihály Zeneiskola növendékei.

A „Papírcsodák” című kiállításon bemutatott munkák az orgami – technika széleskörű felhasználását hivatottak bemutatni: lesznek míves ékszerek, dísztárgyak (asztal-és falidíszek), évszaknak és ünnepeknek megfelelő ajándéktárgyak, valamint gyermekjátékok... A világnap tiszteletére délelőtt óvodások hajtogatnak, délután 14.30 órától iskolásokat várnak, 16.30-tól minden érdeklődőt szeretettel látnak. Megtekinthető november 6-ig.

További információ itt.

2016.10.07