Párizs, mint fárosz, messzire világító fáklya vonzotta a magyarokat is. Így volt ez a művészet fővárosává válása, a 19. század közepe óta, és így van talán még a mai napig is. Ez a fény olyan erős volt, hogy Kassák Lajos, a lakatosinas például gyalog indult útnak, mert mást nem tehetett. De a halálig anyagi gondokkal küszködő Vajda Lajos is eljutott a fények városába, és még nagyon, de nagyon sokan olyan önjelölt vagy éppen képzett művészek is, akikre már senki sem emlékszik, és akkor sem tudtak róluk igazán, amikor Párizsban dolgoztak. Nyilvánvaló, hogy a Mission Art kamaratárlatán ilyen elfelejtett nevekkel nem találkozhatunk (porhüvelyük mellett jórészt az alkotásaik is az enyészeté lettek).

Réth Alfréd neve talán a nagyközönség számára a legkevésbé ismert a mostani válogatásból. Réth a nagybányaiakkal dolgozott, majd Egry Józseffel együtt ment Párizsba, ott is mindjárt a Montmartre lett az otthona, az École de Paris szalonokon is kiállító alkotóként lett ismert. Réthnek egy, a kubizmushoz közelítő montmartre-i városrészlet mellett három kisebb absztrakt munkája van most itt. Ugyancsak kevesen tudnak már Prinner Anna, pontosabban Anton Prinner munkásságáról. Ő is megjárta Nagybányát, Vaszary és Rudnay is tanította a Képzőművészeti Főiskolán, de 1928-ban Párizsba költözött, és Picasso barátjaként, Anton Prinner néven, férfiruhákat hordva lett szobrász. Az ő bronzból készült fekvő alakja a tárlat legdrágább, 16 millióért kínált alkotása.

Anton Prinner fekvő aktja (forrás: missionart.hu)

És ha már szóba került a pénz, 10 millióba kerül egy méretes, 2001-ben festett Csernus kép, Hogart Camera címmel. Amin ott van minden, ami a festőt a megérdemelt magasságokba emelte. Egyszer, Szentendrén volt csak kiállítva, jól jár vele majd az új tulajdonosa. Aztán a Párizst megjártak seregszemléjéből természetesen nem maradhat ki az oda vissza-visszatérő Czóbel Béla sem, az ajtó kinyitása után mindjárt szemben is találjuk magunkat Párizsi házak című, 1954-es munkájával. De van itt még egy virágcsokor és egy olvasó nő is tőle a 30-as, 40-es évekből. Ezek szintén Párizsban készülhettek, ahová Czóbel 1925-ben tért vissza. Aztán Rippl-Rónai és Párizs is elválaszthatatlanok egymástól, gondoljunk csak azokra a sötét tónusú szép pasztellekre. Most éppen egy világosabb krétákkal felrakott női portréra csodálkozhatunk rá, de van itt egy ceruzavázlat is tőle egy körhintás párizsi jelenettel. Perlrott Csaba Vilmos, aki 1908 és 1912 között állított ki többször is a fények városában, most egy ablak előtti tempera csendélettel van jelen, Bálint Endrének, aki 1947-ben jutott el először Párizsba (1957 és 1962 között emigránsként is élt a francia fővárosban) a most kiállított két kollázsos munkája közül az egyik biztosan Párizsban készült. Mattis Teutsch János két évet töltött a francia fővárosban, ő inkább Németországba, Berlinben vált ismertté. Itt most két finom vonalú nőalakját vehetjük meg, de van egy Vasarely-kisplasztika is a kiállításon. Tihanyi Lajostól pedig, aki ki nem maradt volna semmiből, egy 1912-es, tussal rajzolt férfiaktot vásárolhatunk.

Mattis-Teutsch János alumínium szobra (forrás missionart.hu)

Végül a már említett Vajda Lajosnak, aki rövid élete alatt négy évet nyomorgott Párizsban, egy 1925-ös szenes önarcképét találjuk meg az egyik sarokban. Vele mondhatni teljes a paletta (Riegl Judit, vagy Hantai Simon talán most nem állt a Mission Art rendelkezésére). Jó összeállítás, érdemes beugrani érte a Falk Miksa 30-ba néhány percre.

Magyarok Párizsban
Mission Art Galéria
2016.09.20. - 2016.10.22.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu