1244

Carl Lutz budapesti fotói a Fortepanon


A héten újabb különkiadással jelentkezett a Fortepan. Több hónapos egyeztetés után a zürichi Archiv für Zeitgeschichte és Carl Lutz nevelt lánya, Agnes Hirschi jóvoltából felkerült a honlapra az embermentő diplomata 1942 és 1949 között Budapesten készült 230 fényképe.

A svájci diplomata, akinek a becslések szerint mintegy 60 ezer budapesti zsidó köszönheti megmenekülését, 1942-ben érkezett Magyarországra. Lelkes amatőr fotós volt, több ezer képet készített, sok felvételen maga is szerepel. Filmeket is készített, jelenleg ezek is az archívumok polcain porosodnak.

Felvételei egyszerre dokumentálják a békeidők polgári Budapestjét, a diplomata életmóddal járó luxust, valamint az ostrom alatti, utáni állapotot, sokszor hasonló nézőpontból készült „ilyen volt – ilyen lett” felvételeken.

Fotóinak fő motívumai szűkebb környezete: a budai Vár, a Tabán, a Szabadság tér és a Duna-part. Szereplői a svájci konzulátus alkalmazottai, a felesége és saját maga. Carl Lutzról évtizedeken át nem csak mi, de a svájciak is alig hallottak. Egy elegáns, kissé száraz bürokratának tűnő férfi, aki – ma már tudjuk – megőrizte tisztánlátását, erkölcsi tartását és hihetetlen bátorságát.

Carl Lutz embermentő tevékenységéről itt írtunk korábban.

A zürichi ETH Történeti Archívumában (ETH Zürich Archiv für Zeitgeschichte) őrzött mintegy 2700 fotójából 220 kép került most fel a Fortepanra, amelyeket mindenki ingyen megnézhet és szabadon felhasználhat – példamutató módon –, jegyezte meg bevezetőjében Ungváry Krisztián történész, aki szerdán az OSA Archívum zsúfolt aulájában 50 fotón keresztül mutatta be a különgyűjteményt.

Lutz 1942. január 1-én érkezett Budapestre. Magyarország ekkor már 12 országgal hadiállapotban állt, ezeknek nem volt követsége – az ő közös képviseletüket látta el a svájci diplomata, aki korábban Palesztinában szerzett tapasztalatokat, ahol a német érdekeket (!) képviselte az angolokkal szemben. Diplomataként a váratlan helyzetek kezelése munkaköri kötelességének számított, ennek később nagy hasznát látta, amikor veszélyes helyzetekben meglepő lélekjelenlétről és bátorságról tett tanúbizonyságot.

Kezdetben 15 alkalmazottja volt, később ezek száma a duplájára emelkedett, emellett mintegy száz segítője is volt. Az általa kidolgozott védlevél-rendszer alapjául a palesztínai kivándorláshoz használt 8000 igazolás szolgált. Ezt a számot ő a nyilas puccs után önhatalmúlag 8000 családnak értelmezte, ami már 40 000 embernek jelentett menekülést, vagy legalább annak esélyét. Hamisították is a menleveleket. Mindezt saját szakállára, felsőbb jóváhagyás nélkül.

Budapesti éveiben négy követségi épület tartozott hozzá. Első irodája az amerikai követségen volt a Szabadság téren, két további a Várban és egy negyedik a Stefánia úton, ahol a Svájci Nagykövetség ma is működik.

A Szabadság téri irredenta motívumot formázó virágágyás helyén áll a mai szovjet hősi emlékmű, amit 1947-ben már Lutz is megörökített.

Önfeledt strandolók a Gellért fürdőben – egy év múlva nagy részük valószínűleg már nem él.

Idilli pillanatok a katasztrófa előtt, vagy közben.

Egy ikonikus felvétel: az Üvegház a nyitás napján, 1944 júniusában...

... és néhány hónappal később, ősszel, a nyilas puccs után. A történész elmondta, hogy zsidóüldözéssel kapcsolatos felvételt nem sokat találunk az anyagban, a Vadász utcai Üvegházról csak hatot. Elgondolkodtató, hogy a zsidóüldözés egyébként is nagyon kevéssé van fotókon dokumentálva, ugyanaz a néhány kép forog mindenhol.

A várbeli követségi épület az ostrom előtt és 1945-ben. Lutz sok fotón megörökíti a követség környékének pusztulását.

Ungváry Krisztián befejezésül egy érdekes levelet ismertetett, amelyben Lutz 1956-ban, immár Svájcból, egy börtönből frissen szabadult SS vezérezredessel vette fel a kapcsolatot. Karl Pfeffer Wildenbruch – akit korábban nem is ismert – szintén Budapesten teljesített szolgálatot az ostrom alatt, s azon túl, hogy „a másik oldalon állt”, kifejezetten gyávaságáról híresült el. Rejtély, hogy egy olyan ember, mint Carl Lutz, miért kereste évekkel később a barátságát. „Ezek a képek több kérdést nyitnak meg előttünk, mint amit eddig feltettünk” – zárta előadását Ungváry Krisztián.

Az összes fotót itt lehet megnézni.

A képek végignézése után pedig érdemes valós kirándulást is tennünk a Vadász utcai Üvegházba. Az egykor az embermentés központjául szolgáló épületben néhány éve a svájci állam támogatásának és Vámos György erőfeszítéseinek hála ma emlékszoba működik. Ez a ház a világ legtöbb pontján megbecsült emlékhely lenne. Az egykor gyönyörű, Kozma Lajos által tervezett Bauhaus gyárépület önmagában is megérdemelné, hogy megbecsüljék. Ehhez járul a hely történelmi szerepe: a legsötétebb időben 2600 ember rejtőzött falai között, köztük Schweitzer József, a későbbi budapesti főrabbi. Megbecsülés helyett azonban a lassú pusztulás a sorsa, néhány évvel ezelőtt még az utcafronton elhelyezett márvány emléktáblát is összetörték. Ez az tábla most az emlékszobában látható, darabjai gondosan összeillesztve, üveg alatt – immár mai veszélyekre emlékeztetően. Az biztos, hogy a ház így is lehetőséget nyújt az időutazásra – amit az udvarról nézve látunk, nem sokat különbözhet az 1945-ös állapotoktól. És sokat elárul jelenünkről is.

A fotók forrása: Fortepan/Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi

Löwensohn Enikő
Forrás: mandarchiv.hu

2016.10.04