729

Csak egy nap a világ…

Szalóki Ági legújabb műsorával érkezik Sopronba

Karády, Piaf és Amália Rodrigues legszebb dalai csendülnek fel Szalóki Ági koncertjén október 8-án, a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. A műsorról és jövőbeni terveiről kérdeztük az Artisjus-díjas és többszörös Fonogram díjas magyar énekesnő, előadóművész, dalszerzőt.

Hogyan készül a soproni koncertre?

Emlékezetes élmény volt a 2010-es, a Magyar Kultúra Napja alkalmából adott Hallgató című teltházas koncertem. Jó volt találkozni a soproni közönséggel, és érezni azt, hogy Sopronból is figyelik, amit csinálok. Az elmúlt hat évben sajnos nem volt alkalmam a városban játszani, ezért bízom benne, hogy kellő élménnyel tudom kárpótolni a soproni közönséget, és különösen nagy örömmel készülök a Liszt Központban elhangzó estemre.

Milyen repertoárral érkezik?

A Vágy Muzsikál című 2008-as Karády-lemezem repertoárját igyekeztem kibővíteni a kor nemzetközi slágereivel, de a 30-as évektől egészen a 60-as évekig tágítottam a látókört. Így került be Karády mellé Amália Rodrigues és Edith Piaf is. Örülök, hogy Korb Attila is csatlakozik a zenekarhoz, aki nem csupán hangszeres tudását csillogtatja meg, de kiváló énekesként több dalban is partnerem lesz.

Mi alapján választotta ki az előadókat és dalokat?

Hasonlónak látom ezeket a női sorsokat, karaktereket. Nem a könnyed szórakoztatás művészei voltak, hanem súlyos fájdalmakat megélt, szenvedélyes nők. Érdekel a nő, a díva, az ünnepelt sztár, aki a magánéletében magányos, szenvedést él meg. Talán csak véletlen egybeesés, de egyiküknek sem volt gyereke. Mindhármuknak énekelem olyan dalát, amely a bűnbocsánatról, a múlttal való szembenézésről és az újrakezdéről szól. Mindebben az éneklés és a zene sokat tud segíteni.

Mit tervez őszre és télre?

Egy új világzenei projektet indítunk két nagyszerű énekesnővel, Lakatos Mónikával és Pandzarisz Dinával közösen. Egy különleges est keretében szeretnénk bemutatni a magyar, a cigány és a szefárd dalkincset a közönségnek. A premier október 16-án lesz a Művészetek Palotájában, a Budapest Ritmo fesztiválon.

A felnőtt műsorok mellett gyerekeknek is játszik...

Ahhoz, hogy gyerekekkel foglalkozhassunk, nagy alázattal kell újra és újra feléjük fordulni. Nagy örömömre a 2014-ben megjelent Körforgás című gyereklemezemmel folyamatosan és sokat koncertezünk. Ez nem csak azért jó, mert számos családhoz és iskolához juthatnak el Tamkó Sirató Károly, Garaczi László, Erdős Virág, Weöres Sándor, József Attila versei, hanem azért is, mert jut időnk a dalokban rejlő minden zenei lehetőséget kipróbálni és megmutatni.

Nemcsak zenei pályafutásáról, hanem társadalmi szerepvállalásairól is ismert. Nemrég az idén alapított Jószolgálat díj nagykövetéül választották Csuja Imrével együtt, és az idei évtől a Nyilas Misi Ösztöndíj Program fővédnöke is lesz. Milyen célkitűzéseket állított maga elé, amikor elfogadta ezeket a nívós tisztségeket?

A saját célkitűzésem már jóval a felkérések előtt megfogalmazódott bennem. Zenészként a rendelkezésemre álló kommunikációs csatornákat már régóta olyan ügyek terjesztésére használom, amelyek az emberi élet minőségén javítanak, és a társadalmunk széles rétegeit érintő, fontos problémákra kínálnak megoldást.

Pro Kultúra Sopron

2016.10.03