Tóthárpád Ferenc: Vadalma

Ősbemutató a Soproni Petőfi Színház klubjában

Október 5-én, szerdán 19 órakor ősbemutató lesz a Soproni Petőfi Színház klubjában (Petőfi tér 1.): Tóthárpád Ferenc Vadalma című művének felolvasó-színházi ősbemutatóját tartják Pápai László rendezésében. Az előadás szereplői Ács Tamás, Molnár Anikó, Savanyu Gergely, Szőcs Erika, Papp Attila.

A dráma alapja egy 1997-ben megtörtént, országos visszhangot kiváltó tragikus történet. Kőszegen az utca kövére rakott le valaki egy újszülött kislányt a határ menti kisváros szociális gondozójának kapujában. A csecsemőt kivérzett és félig kihűlt állapotban szállították kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni. A lányka a nevét a kisvárostól kapta. Virág – így nevezték el – már nagykorú lehetne. A sírjához azóta is sokan elzarándokolnak, hogy gyertyát gyújtsanak. Az anya utáni nyomozás eredménytelen volt. A szerző egy elképzelt történetet épít a lehetséges emberi kapcsolatokból és magatartásokból, melyek a végkifejlethez vezethettek. A mű a kislány születésének előzményeibe nyújt pillantást. Egy olyan jövevényébe, aki csak úgy „érkezett, termett”, mint a vadalma.

Tóthárpád Ferenc Kőszegen élő író-költő-szerkesztő-művelődésszervező és lokálpatrióta irodalmi tevékenységét több kötetnyi mű dokumentálja. Színháztörténeti munkát is publikált: igényes és hiteles monográfiát írt a kőszegi várjátékok történetéről. Pápai László rendező elmondta: az előadás az írott művet átemeli a színházi képzelet világába: „Az újszülött gyermekét magától eltaszító anyai magatartás egyidős az emberiséggel. Ennek az embertelen, mégis örök-emberi cselekvésnek a gyakorlata az örökbeadástól az elhagyáson át a gyilkosságig terjed. Az átlagemberi gondolkodás számára megérthetetlen viselkedésnek számtalan oka lehet, melyek feltárásával és megismerésével a tudomány, a művészet egyaránt foglalkoznak. Ehhez a folyamathoz csatlakozott a szerző a dráma megírásával. A produkció az emberi gyarlóság bemutatásán túl igyekszik azt a reményt erősíteni, hogy az élet ereje a halálénál erősebb.”

2016.10.03