968

Szeptember 29. – Győr török kézre kerül

Ezen a napon történt

Az 1593-ban megkezdődő úgynevezett Tizenöt éves – vagy más néven „Hosszú” – háború kifejezetten jól indult a császári-királyi csapatok számára. Az év végén a keresztény seregek egymás után foglalták el a korábban oszmán kézre került felső-magyarországi várakat, melyek közül a legjelentősebb a szandzsákszékhelyként működő központ, Fülek volt.

1594 tavaszán is a német-magyar seregek kezében maradt a kezdeményezés, mikor Teuffenbach vezetésével ostrom alá vették Hatvan várát. Hasszán budai pasa magyarországi helyőrségekből kivont seregével megpróbálta felmenteni Hatvant, ám a Turánál vívott ütközetben vereséget szenvedett. Ennek ellenére Hatvan elfoglalása végül nem sikerült. A keresztény fősereg (35-50 ezer fő) eközben Esztergomot vívta, ám a török helyőrség keményen ellenállt, és Budáról időnként sikerült erősítést kapnia. Esztergom ostroma közben ekkor kapott halálos sebet Balassi Bálint. A várvívás elhúzódott, s közben, június végén megjelent a magyar hadszíntéren a török fősereg Szinán pasa nagyvezír vezetésével, amely bizonyosan elérte a 70-80 ezer főt (talán a 100 ezret is!). A keresztények felhagytak Esztergom ostromával, és Győrtől északra, Révfalunál táboroztak le a Szigetközben. Szinán először Tata ellen fordult, melyet július 13-án feladtak a védők, miután az ostromágyúk lyukat ütöttek a falon. Július 15-én a török előőrsök megérkeztek a Bécs védőbástyájának számító, az 1550-60-es években drága pénzen kiépített Győr vára alá.

A vár helyőrségét 6000 fő – elsősorban német, kisebb részben olasz és magyar katona – alkotta, parancsnoka gróf Ferdinand Hardegg volt, egy kipróbált és vitéz katona. Az erőd helyzete kezdetben nem volt kétségbeejtő, mivel Révfalu felől a Dunán át vezető hídon folyamatosan lehetett frissíteni az őrséget, s a sebesülteket is ki lehetett juttatni onnan. A vár jó karban volt, bár Leo Mihály győri sáncmester szerint néhány előmű hiányzott, és a várárok nem volt elég széles. Ugyanakkor a török hadsereg roppant szakszerűen vezette az ostromműveleteket. Tüzérségét – ellentétben Eger 1552-es ostromával – nem szórta szét, hanem egy-egy pontra koncentrálta, így az hamar komoly károkat okozott a falakban.  A várat hét és fél bástya védte, a ma is meglévő Kastély- és Sforza-félbástyától óramutató járása szerint a következő sorrendben: Kastély-bástya, Duna-bástya (a mai Dunakapu térnél), Szentdombi-bástya, Közép-bástya, Új-bástya, Császár-bástya, Magyar-bástya.

A török ostromsereg táborát a vártól délre és keletre állította fel. A hatalmas sátorerdő 15-20 kilométer szélességben húzódott, s szinte az egész látóhatárt kitöltötte, ha a várvédők a falakról ránéztek. Ráadásul augusztus 14-én megérkezett a távoli Krím-félszigetről a krími tatár kán, Gázi Giráj hada 20 ezer fővel, tovább növelve a támadók létszámát. Szinán az érkező kánt rögtön meg is sértette, ugyanis fogadása során egyértelműen jelezte, hogy ő, a nagyvezír előkelőbb, mint Gázi Giráj, így lovon ülve fogadta. Holott a tatár kán dzsingiszida volt, azaz a hatalmas XIII. századi mongol kán egyenes ági leszármazottja, szuverén uralkodó, míg Gázi Giráj Szinán pasát csak a török szultán rabszolgájának tartotta. Mindemellett együttműködésüket egyelőre ez nem zavarta meg túlságosan.

Már Másnap, a Szigetközbe átkelő tatárok támadást is intéztek az ott lévő keresztény sereg ellen, és ez többször is megismétlődött gyalogsági támogatással, igaz, komolyabb sikerek nélkül. A vár körüli harcok során Szinán pasa számára nyilvánvaló lett, hogy addig nem lehet elfoglalni Győrt, amíg a Duna túlpartjáról bármikor erősítés érkezhet oda, így elsődleges feladatának a 40-50 ezres Mátyás főherceg vezette sereg elűzését tekintette. Ezért úgy döntött, hogy Véneknél hídfőállást épít ki a Szigetközben, s oda hidat veret a Dunán át. A szeptember 8-ról 9-re virradó éjjel csónakokon janicsárok keltek át a Szigetköz délkeleti csúcsára, majd sáncokkal megerősített állást építettek ki, melyet a Duna túlpartjáról az oszmán tüzérség és további puskás csapatok védtek. A hídfőbe tatár lovasság, később pedig az elkészülő hídon további seregrészek keltek át, melyek összesített létszáma a nap folyamán átlépte a 10 ezret. Noha a keresztény sereg eleinte nem tulajdonított komolyabb jelentőséget az átkelésnek – korábban több kísérletet is visszavertek –, végül ráébredtek, hogy súlyos hibát követtek el. Későn. Az olasz gyalogság és a magyar lovasság rohamai összeomlottak a janicsárok puskatüzében, mire Mátyás főherceg a Magyaróvár felé való visszavonulást határozta el. A málhákkal hátrálni próbáló szövetséges sereget török lovasok zaklatták, s a szervezett visszavonulás menekülésszerű futássá lett. A keresztény tábor oszmán kézre került 120 ágyúval, az összes sátorral és elképesztő értékű felszereléssel. Győr immár északról is ostromzár alá került, melyet teljessé tett, hogy Szinán hamarosan Újváros felperzselt házaihoz és Sziget elővárosba is katonákat küldött. Hardegg magára maradt 6000 fegyveresével, szemben a százezres támadó túlerővel. Megjegyzésre érdemes, hogy a XVII. század katonai szakírói szerint egy sikeres ostromhoz a három-négyszeres túlerő rendszerint elég szokott lenni… Már csak ezért sem indokolt árulásra fogni a vár elestét.

A helyőrség még csaknem három hétig kitartott (ezzel Győr bevétele egyben az egyik leghosszabb ostromművelet a magyar történelemben, hiszen július 15-től szeptember 29-ig tartott!), de szeptember 26-ra a török katonák több helyen is rohamra alkalmas réseket törtek a várfalon, a Magyar-bástyánál, a Fehérvári-kapunál és a Közép-bástyánál is, sőt némelyik helyen már oszmán katonák fészkelték be magukat a romok közé. Egyértelmű volt, hogy minden ellenállás dacára Győr hamarosan a támadók kezére kerül. A szeptember 26-án tartott haditanács végül arról döntött, hogy megkezdik a tárgyalást a vár átadásáról. A törökökkel megkötött másnapi szerződés szerint a helyőrség teljes felszerelésével és vagyonával távozhatott, mely egyezményt a 29-i kivonulás során a törökök kisebb inzultus mellett meg is tartották.

A magyar történelemből mindenki által ismert ostromok (Nándorfehérvár, Drégely, Eger, Szigetvár) rendszerint vagy a várvédők győzelmével értek véget, vagy minden védő elesett, így közhiedelem, hogy az ostromok így zajlottak le. Valójában az utolsó harcosig vívott küzdelmek igen ritkák voltak, rendszerint a védő feladta a harcot, ha az már kilátástalanná vált, és általában az ostromló ezt akceptálta is, és tisztességes feltételek mellett hagyta a vesztes felet elvonulni. Valószínűleg ebben az is szerepet játszott, hogy mindenki tudta, legközelebb esetleg fordított lesz a szereposztás. Kétségtelen, hogy Győr átadása nem olyan hősies, mintha ez a 6000 ember elesett volna egy néhány nappal későbbi támadás során, de katonailag utóbbi nem ért volna többet, legfeljebb erkölcsileg. Győr az Oszmán Birodalom legújabb beglerbégsége lett, mely négy éven keresztül előretolt helyőrség volt Bécs felé. A keményen harcoló Hardegget azonban az udvar feláldozta. Árulás vétségében elmarasztalták, holott Győr elestében az igazi felelősség – ha meg lehet ilyet nevezni – a keresztény hadsereg fővezérét, Mátyás főherceget és vezérkarát illeti. Hardegg azért is volt jó bűnbak, mert protestánsként kevés támogatóval bírt az udvarban. Végül látszatper után, nagy nyilvánosság előtt, helyettesével együtt Bécsben lefejezték.

Győr ostroma az egyik legnagyobb ostromművelet volt a magyar történelemben, a mindkét oldalról bevetett erők nagysága minden bizonnyal meghaladta a 150 ezer főt, talán a 170 ezret is! Mégis sajnos alig ismert országosan ez a rendkívül nagy volumenű katonai művelet, és viszonylagos ismertsége is az állítólagos „árulásnak” köszönhető, amely nem fedi a valóságot, és igaztalan a hősiesen kitartó védőkkel szemben.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Tóth Sándor László: A mezőkeresztesi csata és a tizenöt éves háború. Szeged: Belvedere Meridionale, 2000

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.09.29
10