Nemzetközi fesztiválon debütált Gárdos Péter könyve Spanyolországban


A spanyolországi Segoviaban szeptember 22. és 25. között zajlott HAY nemzetközi irodalmi és művészeti fesztiválon debütált az olvasók előtt Gárdos Péter Hajnali láz című könyve, amelyet immár 36 országban adtak ki vagy jelentetnek meg a közeljövőben.

„Olyan ez, mint egy lottóötös” – mondta Gárdos Péter az MTI-nek a spanyol nyelvű kiadás madridi sajtóbemutatóján azzal kapcsolatban, hogy a 2010-ben megjelent regénynek a Londoni Könyvvásáron tavaly aratott hatalmas sikere óta folyamatosan jelentkeznek külföldről a kiadási jogokért.

Az európai országok mellett például Tajvanon és Ausztráliában is kapható a mű, hamarosan a brazil és a kínai könyvesboltokban is megjelenik. Dániában már harmadik kiadásánál tart a regény, ott több mint tízezer példányban kelt el eddig – tette hozzá a szerző, aki szüleinek egymásra találását, szerelmi történetét meséli el a Hajnali lázban 50 évig rejtve maradt levelezésük alapján. A holokausztot túlélő két fiatal több mint 100 levelet váltott egymással, miközben Svédország két különböző menekülttáborában lábadozott.

„Pimasz életöröm volt ezekben a levelekben, olyan vadállati vágy a szerelemre mindkét részről, hogy elsöpörte az ő borzalmas helyzetüket” – fogalmazott Gárdos Péter, indokolva, hogy miért készített forgatókönyvet, regényt, majd pedig játékfilmet a nagyon személyes, családi történetből, amely a könyvhöz hasonlóan is nemzetközi sikereket arat. Márciusban a San José-i Cinequest Filmfesztiválon elnyerte a legjobb játékfilm díját dráma kategóriában, szeptemberben a várnai filmfesztiválon pedig megkapta a legjobb rendezésért járó elismerést.

A Spanyolországban Andrés Cienfuegos és Faller Judit fordításában megjelent könyv a sajtóbemutatót követően a segoviai HAY fesztiválon debütált a nagyközönség előtt, ahol Ángeles González-Sinde filmrendező, volt spanyol kultuszminiszter kérdezte a filmrendező-írót, akinek egyik leghíresebb, Szamárköhögés című filmjét is vetítették a fesztiválon.

Az 1956-ban játszódó alkotás kapcsolódott az esemény másik magyar programjához, amely a 60 évvel ezelőtti forradalom mai európai örökségének témáját járta körbe Habsburg György, Arpad von Lazar akadémikus és Ramón Pérez Maura, az ABC című spanyol napilap igazgatója közreműködésével.

A HAY fesztivált 11. alkalommal rendezték meg Segoviában, az irodalom, az építészet, a tudomány és a zenei élet számtalan, neves képviselőjét felvonultatva a világ minden tájáról. Az idei rendezvény vendégei között szerepelt mások mellett Julie Christie Oscar-díjas brit színésznő, John Banville Booker-díjas ír regényíró, Sigeru Ban Pritzker-díjas japán építész és Hélene Carrere d’Encausse francia történész.

María Sheila Cremaschi, a fesztivál igazgatója szerint az esemény központjában az inspiráló gondolatok és történetek állnak, amelyek tükrözik a kultúra egyesítő szerepét.

Forrás: MTI

2016.09.27