2001. április 4.: Sharon Maguire rendezésében érkezett egy sikerkönyvből filmmé avanzsált történet, amely igencsak megosztotta a nézők véleményét. A Bridget Jones naplójáról – amely Helen Fielding regénye nyomán készült – sokan azt állították, hogy csöpögős, vontatott, erőltetett siránkozás, mások viszont vicces, szenvedélyes, életszerű sztorit véltek felfedezni benne. Ez utóbbi vélemények beigazolódni látszódtak 2002-ben, amikor a film számos Oscar-, és Golden Globe-jelölést kapott.

2004. november 19.: „A mélyrepülés időszaka.” Ekkor került a mozivásznakra a regény második része, amely a Mindjárt megőrülök! címet viselte. Ez tulajdonképpen találó, hiszen pontosan ezt érezhették azok, akik elég bátrak voltak, és végignézték a folytatást, amely – mondjuk úgy – eléggé laposra sikeredett. Eseménytelen, vontatott, erőltetett, tehát teret kaptak azok a kritikák, amelyekkel az első részt illették (akkor még nem feltétlenül jogosan). Ennek ellenére – Beeban Kidron rendező legnagyobb megnyugvására – 2005-ben a filmet Golden Globe-díjra jelölték, ha nem is sok, de legalább egy kategóriában.

2016. szeptember 15.: „A nagy visszatérés.” Ráadásul nem is akárhogy! Eseménydús, dinamikus, meglepően jó humorral felturbózott vígjátékban köszön vissza Renée Zellweger, aki 12 éves kihagyás után ismét Bridget bőrébe bújt. Az éppen 40. életévét betöltött – még mindig szingli – főhősünknek ugyan menő karrierje, szerető barátai vannak, egyvalami mégis nagyon hiányzik az életéből. Pontosan az a tényező, amely az ismerősei nagy részének már megadatott, és amiért talán még a felfelé ívelő TV-s karrierjét is feladná: a család. A színésznő eddigi munkásságát ismervén talán nem meglepő, hogy Renée kifogástalanul alakítja a már majdnem középkorú, kétségbeesett nőt, aki bánatát vörösborba, munkába, alkalmi szexbe és megint vörösborba fojtva igyekszik átvészelni.

Aztán derült égből villámcsapás: Bridget egy fesztiválon – ahová kikapcsolódni ment – a szokásos véletlennek köszönhetően megismerkedett egy igazán jóvágású férfival, Jack Qwant-tal, alias Patrick Dempsey-vel. A színész a tőle megszokott precizitással formálja a multimilliomos szoftverfejlesztő szerepét, aki a szóban forgó fesztiválon egyszerű civilként csavarja az ujja köré egyedülálló főhősünket, mindösszesen egyetlen este alatt.

Röviddel ezután – már egy másik eseményen – felbukkan egy régi ismerős is, aki nem Hugh Grant: Mark Darcy szerepében Colin Firth, Oscar-díjjal jutalmazott színész bonyolítja tovább a szálakat, akiről tudjuk, hogy Bridget élete szerelmeként volt jelen a történet kezdetekor, és azóta is folyamatosan. Mr. Darcy, a kimért, szűkszavú sztárügyvéd és a nagyibugyit immár mellőző főhősnőnk addig-addig kerülgetik egymást, míg újra egymásba gabalyodnak, és egy nem várt, ámde annál csodálatosabb éjszakát töltenek együtt, aminek rövidesen meg is lesz az eredménye. De biztosak lehetünk benne, hogy ennek az éjszakának a következményeiről beszélhetünk? Nem lehet, hogy inkább a fesztiválon eltöltött tivornyának köszönhetően történhetett meg, hogy Bridget Jones, a 40-es szinglink teherbe esett? Mindez derüljön ki a filmből, amiben egyébként zseniális módon szövögetik a szálakat a készítők. Azokra a szálakra gondolok, amelyek felett – nagyjából a film felére – Bridget teljesen elveszti az uralmat, és találkozik egymással a két apajelölt. A szóban forgó bonyodalom kialakulását, illetve lebonyolítását mesteri módon asszisztálja végig kismamánk szülészorvosnője, akit Emma Thompson, kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas angol színésznő személyesít meg. A film kifogástalan humorának esszenciáját adják azok a pillanatok, amikor a doktornő színre lép, és könnyed, életszerű játékkal, stand up-ra hajazó előadásmódban kommentálja a meglehetősen ironikus szituációt, melyet a „boldog hármas” produkál.

Mindent összevetve tehát megállapíthatom, hogy Bridget Jones fénykorát éli. Ez azért is nagy szó, mert ugyan kevesen voltak, akik akárcsak feleannyi reménységet fűztek ehhez a sztorihoz, mint amennyit a készítők végül kihoztak belőle, mégis bebizonyosodott, hogy helye van 2016-ban a mozivásznakon!

Értékelésem alapját a három részből álló vígjátéksorozat első két része adja. Ha az első részt a romantikus vígjáték kategóriában kellene értékelnem, akkor 65%-ot adnék rá. A második rész ezt jócskán alulmúlja a megszerzett 40%-ával. A harmadik rész viszont (amiben keresve sem találtam a világunkat térdre kényszerítő hibát) méltán büszkélkedhet 90%-al.

Azt gondolom, hogy befejezésként mindenképpen köszönetet kell mondanunk! Köszönjük a film rendezőjének, Sharon Maguire-nek, hogy a 2001-es kezdés után most visszatért, és a mozivásznakra varázsolt nekünk egy olyan két órás filmet, amelyet egy teremnyi néző sírva röhögött végig, méghozzá a kifejezés pozitív értelmében!

Szabó Tibor
Forrás: TheScreen.hu