Könyvek a sikerlistáról


A Bookline sikerlista dobogóján egy formabontó, saját történeteinkkel, rajzainkkal megtöltendő könyv, egy thriller és egy szerelmes regény áll. A folytatás hasonlóan eklektikus: a klasszikus meséktől a nyári könnyed romantikuson át a fajsúlyos szépirodalomig minden helyet kapott a legkeresettebb könyvek között. Az augusztusi könyves sikerlista élére egy olyan könyv került, amit nem írtak meg. A meglepő, de láthatóan sikeres könyv szerzője egy olyan művet alkotott, amivel olvasója azt kezdhet, amit csak akar.

Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című könyve egy olyan napló, amit azzal lehet megtölteni, amivel csak akarjuk, lehet az rajz, írás, kivágás, ragasztás, bármi. Kreativitásra ösztönöz és segítségével legyőzhetjük az üres lapoktól való félelmünket is. Alkotásra fel! – erre bíztat minket az első helyezett. A dobogó második helyén B. A. Paris Zárt ajtók mögött című, dermesztően félelmetes thrillere áll, mely egy tökéletesnek tűnő házaspár történetét meséli el. A legújabb domestic noir sztoriban azért a figyelmes szemlélődő felfedezhet pár intő jelet, például, hogy miért van rács a házaspár házának egyik ablakán. A regény az e-könyvek sikerlistáján az első helyet szerezte meg. A Bookline sikerlistájának harmadik és negyedik helyét Jojo Moyes fantasztikus szerelmes regényei foglalják el. A különleges szerelem történetét feldolgozó Mielőtt megismertelek, és annak folytatása külföldön is sikert aratott, és a megfilmesítés, a Trónok harcából ismert főszereplővel is sikert sikerre halmoz. A lista folytatásában a nyáron elhunyt Esterházy Péter utolsó könyve, a Hasnyálmirigynapló található, amely kendőzetlenül és kegyetlen őszinteséggel beszél az író betegségéről. A mű a legsikeresebb e-könyvek közé is felkerült.

A Bookline Könyvek között jelent meg az újságíró, író Szily László könyve, a Beírás. A jellegzetes humorú, senkihez sem hasonlítható szerző ezúttal az iskolakezdéshez ad megszívlelendő és nagyon vicces tanácsokat az apáknak. A túlélőkalauz – ahogy Szily aposztrofálta könyvét – segít a szülőknek eligazodni az iskola útvesztőjében. Ugyanakkor a mesekönyvek iránti érdeklődés sem lankad, a sikerkönyvek listáján egyaránt helyet kaptak az új megjelenésű és a klasszikus mesék is. Berg Judit Ruminije és Rumini kapitánya is felkerült a Bookline listájára. A Rumini kapitány a Rumini-sorozat nyolcadik kötete. A kis egér története, mely földön, vízen és levegőben is játszódik, a gyerekek kedvence. A könyvet Kálmán Anna finom rajzai díszítik. Újra előtérbe került Harry Potter is, a lista 18. és 36. helyén egyaránt a varázslófiú világsikerű történetével találkozhatunk. A régi könyvek közül minden bizonnyal az iskolakezdés hatására került fel a listára az örökérvényű Ablak-Zsiráf. De sokan szerették Fekete István Vukját, a Pál utcai fiúkat, valamint Misi mókus történetét is.

Megjelenése óta bérel magának helyet a legkelendőbb könyvek között a szociálpszichológia rocksztárjának, Philip Zimbardónak legújabb könyve, amiből megtudhatjuk, hogy napjainkban rekordszámú fiatal férfi képtelen boldogulni az életében. Zimbardo nemcsak feltárja a problémákat, könyvében a lehetséges megoldási módokat is felvázolja. Továbbra is népszerű Marie Kondo, a japán rendrakó művész könyve, ami még 2014-ben jelent meg, de láthatóan reneszánszát éli. A Rend a lelke mindennek egy varázslatos japán módszert mutat be, amellyel – ha hihetünk a könyvet bemutató ígéreteknek – örökre száműzhetjük a rendetlenséget az otthonainkból. A szerző hamarosan új könyvben segíti a rendet rakni vágyókat: a Tiszta öröm már elő is rendelhető a Bookline-on.

Az e-könyves lista dobogósai a thrillerek lettek, az első helyre a már említett Zárt ajtók mögött került, a második pedig Camilla Läckberg Ártatlanok című pszichológiai thrillere lett. A történet egy nyomozást jár körül, amit a rendőrség egy eltűnt család után indít. A harmadik helyezett is egy izgalmas történet lett M. C. Beaton tollából. Az Agatha Raisin és a gyilkos lekvárban egy jótékonysági esemény vesz pokoli fordulatot, és az is kiderül, hogy bizony van olyan eset, amikor jobb lenne, ha a titkokra nem derülne fény.

Forrás: kultura.hu

 

2016.09.21