Annak ellenére, hogy Magyarországon az államalapítás óta valamilyen formában jelen volt a színjátszás: a liturgikus drámáktól kezdve az iskoladrámákon át, az olasz nyelvű operajátszáson keresztül egészen a német nyelvű előadásokig, a magyar nyelvű hivatásos színjátszásra mégis sokáig kellett várni.

Éppen ezért a 18. század utolsó negyedétől kezdve jelentettek meg röpiratokat, tanulmányokat, stb. a magyar nyelvű színjátszás érdekében és az állandó magyar színház felállításáért. 1790-ben alakult meg Kelemen László vezetésével az első magyar hivatásos színtársulat, a Magyar Játékszíni Társaság, amely 1796-ig működött. Az Erdélyben 1792-ben alapított Erdélyi Magyar Színjátszó Társaság pedig egészen 1809-ig játszott. A vidéki városokban azonban csak német színházak létesültek a 19. század utolsó negyedében: Sopronban (1769), Győrött (1799), Pozsonyban (1776), Kassán (1789). Budán a német színjátszás számára 1784-ben nyílt meg a Várszínház, 1812-ben pedig Pesten a Pesti Német Színház nyitotta meg kapuit.

Már az 1810-es évek közepétől szerettek volna Pesten egy magyar színházat, azonban 1815-ben még a magyar nyelvű társulat is Miskolcra költözött. A Pestre érkező, magyar nyelven játszó színtársulatok vagy a német színházban, vagy alkalmi játszóhelyeken kényszerültek fellépni. A magyar színjátszás és a magyar nyelven játszó színház felépítésének fontosságát bizonyítja az is, hogy 1807-től kezdve a magyar játékszín ügyével az országgyűlés is folyamatosan foglalkozott, ámde számottevő eredmény nélkül.

A magyar játékszín felépítése és megnyitása érdekében íródott művek sorába illik Pázmándi Horvát Endre A nemes szívű magyarokhoz a Pesti Nemzeti Teátrom ügyében című hexameterben írt költeménye, amelyet Budán a Királyi Universitás betűivel adtak ki 1815-ben. Ki is volt a szerző? Pázmándi Horvát Endre 1778. november 28-án született Pázmándon. 1797-ben belépett a ciszterci rendbe, 1798-ban azonban hazatért, és a győri szeminárium növendéke lett, ahol 1753-tól – hosszabb rövidebb megszakításokkal – folyt iskolai színjátszás. Pázmándi Horvát Endre is részt vett illetve közreműködött a szemináriumban tartott színházi előadásokon: egyrészt szerepelt a színdarabokban, másrészt ő maga is dolgozott át színjátékokat.

1801-ben pappá szentelték, 1806-tól Téten, 1829-től Pázmándon volt plébános, szülőhelyén hunyt el 1839. március 7-én. Plébánosi tevékenykedése mellett írással is foglalkozott. Irodalmi munkássága az 1814-ben kiadott Zirc emlékezete című hexameterben írt epikus költeménnyel indult, amelyben a ciszterci apátság történetét írta meg. 1831-ben jelent meg nyomtatásban Árpád című eposza, amelyet 1821-ben kezdett el, de többször megszakította az írást, mivel közben kisebb hexameteres eposzokat, történeti tárgyú elbeszélő költeményeket is papírra vetett (Gritti Lajos, 1821; Csesznek vára, 1826; Török Bálint a feleségének, 1824, stb.), amelyek – az Árpád három részlete mellett – meg is jelentek az Aurora című irodalmi almanachban.

1814-ben adták ki Kultsár István: Hazafiui javallás Magyar Nemzeti Theatrum építéséről… című röpiratát, amely miatt Pázmándi Horvát érdeklődése újra a színház felé fordult, és amelynek hatására megírta költeményét, amelyet Kazinczy Ferenc is lelkesedéssel fogadott, azt írva, hogy „Lelkem leborulva hódol az ő géniuszának”. Ezt a művét a közvélemény is élénk lelkesedéssel fogadta, olyannyira, hogy egy éven belül négy kiadást ért meg a mű, sőt 1825-ben még egy ötödiket is.

Pázmándi Horvát Endre így reagált írásában a Kultsár István által is felvetett gondolatokra:

„Hol nem szóllalt – meg Kultsárnak kürtje? Mi forrón
Ébreszt, esdeklik, hogy emeljünk Nemzeti Játszó-
Színt; kezdjünk magyarúl szívet lágyítani; kezdjünk
A’ már meszsze haladt szomszéd Népeknek utánnok
A’ simulás’ futamatjában kar-türve eredni!
Felséges palotát építsünk; Nemzeti vágyra,
’S a’ magyar ízléshez méltót; bámuljon, előtte
A’ ki meg-állapodik; …
Így építve legyen, Magyarink, a’ Pesti Teátrom!”

Pázmándi arra is választ adott költeményében, hogy miért kell színházat építeni. Véleménye szerint a színház négy szempontból fontos: egyrészt meghatározza és formálja az ízlést, másrészt a magyar nyelv fejlődhet általa, valamint segítheti a magyar nyelv szépségének felismerését is, harmadrészt növeli a hazaszeretet érzését, negyedrészt erkölcsnemesítő hatása is van. Ugyanis írásában megcáfolta a színház erkölcsromboló mivoltát, mondván, hogy nyilvános helyen nem romolhat az erkölcs, mivel a jelenlévők minden erkölcstelen megnyilvánulást sas szemmel figyelnek, és rögtön elítélik azt, aki ily módon viselkedik.

„Ah nem! Az erköltsöt meg nem süllyeszti Teátrom,
Sőt sok jóra tanít, ’s minteggy enyelegve be-vési
A’ már fel-lágyult szívekbe az isteni törvényt;
A fejedelm, s főbb rendek eránt hívségre szelídít;

…

A nézőt buzdítja vitéz tettekre hazája
Védelmére magát örömest el-szánni halálig.
Nem lehet ott romlás, hol ezek nap-fényre hozatnak.”

Arra is választ ad a szerző, hogy miért Pesten kell felépíteni a magyar játékszínt.

„Úgy, de miért Pesten? Mivel itt a Nemzeti Szín-nép,
Itt a Múzsa-sereg közel, s meszszebbi Vidékről,
Melly haza-térttével szakaszokra oszolva tonust ád,
Hánynak mennie kell, és hányszor, Pestre közülünk?
Akkor hát leg-alább Játék-színünknek örüljön. –
Pest legyen a Mag-hely, Pestről terjedjenek az ágak;

…

Pesten légyen azért a’ kezdet, az Iskola Pesten;
S hogyha a szerentse reánk mosolyog, ha segédi leendnek
Néző-színünknek fiaink, ha erőre verekszik,
S tollat ereszt: akkor killebb terjesztheti szárnyát.”

Pázmándi Horvát Endre költeménye is hozzájárult ahhoz, hogy adományok gyűltek a Pesti Nemzeti Teátrom felépítésére. Írásában ugyan megjelentek a korabeli röpiratok közhelyei, ennek ellenére nagyon népszerű volt, amit annak köszönhetett, hogy „a színházat a hazafiúi érzéssel kapcsolta össze”. Úgy vélte, hogy a magyar nemzet szégyene lenne, ha a magyarok „elmaradnának a művelt nyugattól, és nem lenne áldozatkészségük méltó színház építésére”. A Pesti Magyar Színház megnyitására azonban még 22 évet kellett várni, ugyanis 1837. augusztus 22-én nyitotta csak meg kapuit.

oszem

Felhasznált irodalom: Az Új magyar irodalmi lexikon, Magyar katolikus lexikon vonatkozó szócikkei; Belitska-Scholtz Hedvig utószava Széchenyi István Magyar játékszinrűl című kötetének hasonmás kiadásához Budapest : Magyar Színházi Intézet, 1976; A magyar irodalom története 3. kötet 1772-től 1849-ig. Elérhetőség: MEK; Grábics Frigyes: Színjáték a reformkori és a forradalmi Győrben In: Arrabona 26-30, Győr : Xántus János Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1991 p. 90-110.

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.