A látszat ugyan csalt, de ekkor ez még egyáltalán nem volt nyilvánvaló, és úgy tűnt, hamarosan az egész ország közvetlen vagy közvetett Oszmán fennhatóság alá kerül. 1683 kora tavaszán megkezdődtek a török előkészületek, majd Kara Musztafa valószínűleg 150 ezer főt is meghaladó seregével elindult a hagyományos felvonulási úton a Dunához. Vazallusait is magához rendelte seregestől, a krími tatár kánt, a két oláh vajdát, Apafi Mihály erdélyi fejedelmet és Thökölyt. Miközben áthaladt a Dunántúlon, a királypárti magyar fűurak túlnyomó többsége Thököly kurucait engedte a várába, hogy legalább ne török katonák szállják meg azokat, és birtokaik az átállás következtében elkerüljék a fosztogatást. Néhány hónapra a Habsburgok gyakorlatilag kiszorultak Magyarországról, s csak néhány vár maradt kezükön.

A legfontosabb ilyen erődítményt, Győrt Apafi és a román vajdák csapatai zárolták, Thököly pedig Pozsony alá vonult, mialatt Kara Musztafa július 14-én megérkezett Bécs alá, amelyet sok ezer polgári lakossal együtt Lipót császár-király is elhagyott. Az ostrom nagyon heves és kemény volt, a 16 ezer fős helyőrség hősiesen kitartott, miközben a törökök tervszerűen rombolták le a bástyákat, hogy egyre közelebb férkőzzenek a falakhoz. Amíg a védők ostromokat vertek vissza, a császári sereg is gyülekezett a város felmentésére, de volt valaki, aki szintén Bécs felé vonult. Még az év elején, látva a háború elkerülhetetlenségét, I. Lipót szövetséget kötött Sobieski János lengyel királlyal, aki látva, mi a kereszténység számára legfontosabb feladat, elhagyta országát – kitéve ezzel azt a tatár portyáknak! –, és hadával Morvaország felől Ausztriába érkezett. Itt egyesült a császári sereggel, melyet Lotaringiai Károly herceg irányított. A szövetségesek 75 ezer katonája már megkísérelhette a város felmentését. Erre nagy igény mutatkozott, ugyanis a legutolsó török roham során kis híján elesett Bécs, és kétséges volt, vajon még egy támadást képesek lesznek-e visszaverni a várvédők.

A Sobieski vezette keresztény had nyugat felől közelítette meg a törököket, akik gyorsan igyekeztek arcvonalat fejleszteni velük szemben a Kahlenbergen. A lengyel csapatok a jobbszárnyon, a császári harcosok a balon álltak fel, míg középen a Német-római Birodalom egyéb tartományainak segélycsapatai álltak fel. Kara Musztafa a magához rendelt krími tatárokat is hadrendjébe állította, egyes helyeken hevenyészett védművekkel is próbálták megakadályozni az ellenség kibontakozását, de a Wiener Wald erdeje felől érkező szövetségesek lendületét azonban még lassítani sem tudták. A szeptember 12-én hajnali 6 órakor ágyúszóval meginduló keresztény támadás azonnal teret nyert.

Míg korábban az oszmán harci sikereket nagyban kiváló lovasságuknak köszönhették, addig most a császári vértesek és a lengyel szárnyas huszárok (a könnyűlovas magyar huszárokkal ellentétben, ezek igencsak páncélozottak voltak) egyszerűen elsöpörték maguk elől a szpáhikat, a török gyalogságról nem is beszélve. Bár Kara Musztafa újabb és újabb vonalban akarta megállítani a támadókat, nem tudta megakadályozni, hogy azok ne érjék el Bécset, s ne mentsék fel a várost. A törökök súlyos vereséget szenvedtek, de még messze nem végzeteset. Mintegy 15-20 ezer katonájuk esett el vagy jutott fogságba, szemben 4500 kereszténnyel. Emellett óriási volt a zsákmány is, melynek egyes kiemelt darabjai múzeumokban a mai napig láthatóak. A visszavonuló oszmán had Győr alatt kelt át a Rábán, majd az erdélyi fejedelmet hazaküldte tartományába. Kara Musztafa végül október 9-én Párkánynál újabb csatát vesztett, amelyet Esztergom elvesztése követett, és hirtelen a két hónapja még diadalmasnak tűnő oszmán hadigépezet megroppant. Kara Musztafát a szultán bűnbakként december 25-én megfojtatta, de ez már nem változtatott a tényen, hogy a Magyar Királyság területének felszabadítása 150 év után végre megkezdődött.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Bp., 1928-1942, www.rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.