828

Szeptember 7. – A Borogyinói csata

Ezen a napon történt

„Jött egy segédtiszt és jelentette, hogy a császár parancsára kétszáz ágyú ontja a tüzét az oroszokra, de hogy az ellenség azért még mindig erősen tartja magát. - Egész sorokat söpörnek el a golyóink, de ők azért rendületlenül állnak – jelentette a segédtiszt. - Még több kell nekik!... – szólott Napoleon rekedt hangon. - Felség? – ismételte a segédtiszt, aki nem hallotta volt jól. - Még több kell nekik – rikácsolta Napoleon komoran, rekedt hangon –, nos hát, csak adjanak nekik.” (Lev Tolsztoj: Háború és béke)

1807-ben a Nyemen folyó egy kompján találkozott Napóleon francia császár és I. Sándor orosz cár, és megkötötték a Tilsiti egyezményt, amelyben Franciaország elismertette hegemóniáját Európában az orosz határig, s a cárt is bevonta a Nagy-Britannia megtörésére létrehozott Kontinentális zárlatba. Napóleon gazdaságilag próbálta legyőzni a szigetországot, miután inváziós tervei az 1805-ös Trafalgári csata után szertefoszlottak. A Napóleon bűvkörébe került Sándor cár egy ideig be is tartotta a megállapodást, ám országának ez igen súlyos pénzügyi veszteségeket okozott, mivel a britek korábban hagyományosan Oroszországból hozatták a flottájuk felszereléséhez szükséges fát, kátrányt és sok egyéb nyersanyagot. Az orosz arisztokrácia egyre nagyobb elégedetlenséggel figyelte a franciákkal való együttműködést, és az orosz politikai célokat is gátolta a franciák kialakította lengyel bábállam és Poroszország másodrendű hatalommá való degradálása. Az orosz diplomáciai fordulatnak az utolsó lökést a franciák 1810-ben Spanyolországban elszenvedett kudarcai, valamint Wellington herceg Portugáliai partraszállása adta meg, s már nyíltan nem tartották be 1811-re a Kontinentális zárlatot, újra fogadva a brit hajókat az orosz kikötőkben.

Napóleon úgy döntött, véglegesen meg kell oldani a problémát. Az általa lengyel hadjáratnak – propagandaként a lengyel-litván területek felszabadítójaként állítva be magát, vonult fel a cár ellen – nevezett Oroszország elleni csapáshoz a világtörténelem talán eddigi leghatalmasabb haderejét összpontosította, mintegy 600 ezer katonát. Ennek a tömegnek azonban csak fele volt francia, ám vele tartott több tízezernyi német, osztrák-magyar, porosz, olasz, spanyol, lengyel is, akiknek egy része egyáltalán nem szimpatizált Napóleon hadi céljaival. Mindemellett a nyáron meginduló hadjárat sikeresen kezdődött. Az oroszok mindössze feleannyi katonával rendelkeztek, és Szmolenszkig meg sem kísérelték elállni a túlerő útját, mikor pedig végül megtették, vereséget szenvedtek a kemény küzdelemben. Napóleon problémája nem a csatatéren való siker kicsikarása volt – ehhez nagyon értett –, hanem az irdatlan méretű hadsereg utánpótlásának megoldása. Végső vereségét nem pusztán az orosz tél okozta, hanem a korabeli technikával szinte megoldhatatlan ellátási nehézségek. Mire Borogyinónál sor került a nagy csatára, Napóleon serege 140 ezer főre olvadt. A veszteséget a betegségek, a leszakadó és hazaszökdöső katonák és a hosszú utánpótlási útvonal biztosítására kikülönített csapatok tették ki elsősorban, és nem a harci események okozták.

Szeptember 7-én az oroszok végül Moszkva előtt csatát vállaltak Borogyinó falu közelében, ahol előzőleg sáncokkal erősítették meg a kiszemelt védelmi vonalat. A francia haddal szemben enyhe túlerőben (150 ezer fő) lévő orosz sereg állt fel a tapasztalt Kutuzov tábornok vezetésével. Kutuzov nem szívesen vállalta a csatát az ilyen monumentális ütközetekben lényegesen tapasztaltabb francia katonák és a zseniális korzikai hadvezérrel szemben, de csata nélkül senki nem merte feladni Moszkvát. Szeptember 7-én a hajnali órákban megkezdődött az egész napon át váltakozó kimenetellel zajló és hullámzó csata, amelyet a franciák számára megnehezített a császár betegsége. Napóleon egész nap nem volt képes láza miatt vezetni a harcot, egyetlen egyszer nézett csak ki a csatamezőre. A francia tábornokok önállóan vívták meg egységeikkel a csatát, nem igazán volt, aki összefogta volna a működésüket. Ennek ellenére a rendkívül véres nap (30-35 ezer francia és 40-45 ezer orosz esett el, sebesült meg vagy esett fogságba) végére a csatatér a franciák kezén maradt, s Kutuzov az est beköszöntével kiadta a visszavonulási parancsot.

Ellentétben tehát a régi tankönyvek – és Tolsztoj – által sugallt orosz győzelemmel, valójában a franciák értek el sikert, hiszen megnyílt az út Moszkva felé. Az már egy másik történet, hogy Moszkvában Napóleont nem a békét felajánló orosz követek várták, hanem egy kiürített város, melyre már fenyegetően borult a közeledő orosz tél árnya.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu 1 és rubicon.hu 2

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.09.07