796

Dalok a sulikezdéshez

Nyolc hazai újdonság

Nagyon gyorsan elmúlt ez a nyár, bár még azért nem teljesen, mert egyrészt most is tök jó idő van, másrészt pedig az aktuális dalmegosztásban a legjobb évszak utolsó pár hetének hazai termését találjátok meg, olyan előadókkal, mint a Junkie Jack Flash és a Mius. Sokféle műfaj keveredik ebben a nyolc dalban és kislemezben az instrumentális metáltól az elektróig, úgyhogy gyakorlatilag bárkinek érdemes végigpörgetnie a cikket.

A Lightning Lips új, ötszámos EP-jéről két dalt már hallhatott az, aki rendszeresen követi a dalmegosztást, még júniusban foglalkoztunk a zenekarral. Akkor nagyon jól indítottak tökös, karcos, kemény dalaikkal, úgyhogy bátran lehetett reménykedni a hasonló folytatásban. A stílus, a körítés, a lo-fi hangzás semmit nem változott, annyi viszont igen, hogy ez így öt dalon keresztül már egy kicsit egysíkúnak, unalmasnak hat. Ettől még a TWO-t nyitó Fang and Fur továbbra is nagyon jó, és majdnem annyira kemény, mint egy Black Sabbath-dal, csak egy kislemezre ennél egy picit még több kellett volna.

A Dying Minds instrumentális metált játszik – vagy ahogy ők írják egy helyen, instru-metalt, haha –, méghozzá olyan rádióbarát stílusban, amit az is könnyen be tud fogadni, aki az Iron Maidenen túl nem igazán merült el a műfaj bugyraiban. Ez így persze azt jelenti, hogy olyan borzasztóan sok egyediség és újító dolog nem fedezhető fel nemrég megjelent nyolcszámos új anyagukon, de azért vannak rajta tök jó riffek, mint például a Mouse Killerben, meg szép basszustémák is. Szóval úgy összességében kellemes elfoglaltság végighallgatni a dalokat, mert bár nagyobbik részük nem ösztökél instant headbengelésre a nappaliban, azért szépek.

A Junkie Jack Flash nagyon szeretne a hazai paletta leginkább ismert és tökös rock and roll-zenekara lenni, és az utóbbi években mutattak is olyan jeleket, ami alapján ez egyáltalán nem tűnt lehetetlen küldetésnek. Ott mondjuk azért még nem tartunk, ahol a sajtóanyag szerint, ami azt mondja, hogy dalaik és színpadi produkciójuk hallatán és láttán egyszerre csettintene a Rolling Stones, a Sex Pistols és a Guns N’ Roses, de az tény, hogy van potenciál a zenekarban. Ehhez képest legújabb klipes daluk, a Leves, süti, dinamit szerintem inkább visszalépést jelent, mint töretlen fejlődést, ugyanis eléggé sablonos. Tudnak ennél jobbat is a srácok, ez pedig remélhetőleg már szeptember ötödikén kiderül, ekkor jelenik meg ugyanis a zenekar új nagylemeze.

A nyitóképen is látható Kies legújabb klipje még júliusban jött ki, amikor engem valamiért elkerült, de kár lenne kihagyni, mert a Nem a világ vége eléggé rendben van, főleg egy tök jó riff és a Foo Fighters-re hajazó refrén miatt. Valamennyi aktualitása azért van a dolognak, hiszen szeptember tizenhatodikán jelenik meg a tavaly alakult zenekar első nagylemeze Kaland az élet címmel, aminek egyik dalában közreműködik a hasonló stílusú Fish! énekese is. Ha pedig az egész album ilyen lesz, mint az alább hallható dal, akkor tuti, hogy elégedettek leszünk vele.

Az a szó, hogy Kefalonia eddig leginkább a görög nyaralásokat kínáló prospektusokból volt ismerős a magyar emberek számára, és ez még egy darabig így is marad, de néhány hónapja már egy zenekar is létezik ezen a néven, amire bemutatkozó klipje alapján szintén érdemes lesz odafigyelni. A Lady Universe zeneileg leginkább pszichedelikus rock, viszont az ének, és főleg a női vokál, ami nekem furcsa is egy kicsit, de közben egyedibbé is teszi a hangzást, elviszi poposabb irányba. Először azt hittem, hogy sok lesz a közel hat perc ennek a dalnak, de igazából teljesen rendben van, és szerintem pont az a fajta, ami koncerten is tök jól működik, annak ellenére, hogy nem pörgős. De hogy ez az egész hogy jön a homokos tengerpartokhoz és a szirtakihoz, azt nem tudom.

Jó régen foglalkoztunk már a Mius zenekarral, még 2014 elején, pont akkor, amikor második nagylemezükön a gitár dominanciáját már felváltották a billentyűs hangszerek. A harmadikra idén áprilisig kellett várni, erről mutatunk most új klipet, méghozzá a lengyel énekesnő, Kasia Kowalczyk közreműködésével készült Strobe and Noise-hoz. Az átalakuláshoz hűen abszolút elektró dal alapja egy álmatlan, nyomott téli éjszakán született, és olyan érzéseket idéz meg, mint a szorongás és az elszigetelődés. Én el tudom képzelni, hogy erre a számra ráérezzen valaki egy egyedül töltött éjszakán, de szerintem jobb, ha a klip nélkül próbálkozik a hangulat átélésével, mert az nem sokat segít benne.

Poppunkot játszik az Evansville zenekar, és a maga műfajában nem is rosszul. Legalábbis erre enged következtetni alább látható, lilába burkolt első videóklipjük, ami a Years for Relief című számhoz készült. Igazából semmi különöset nem nyújtanak a srácok, vannak jó és rossz dolgok is, az énekesnek például abszolút illik a hangszíne a műfajhoz, a kiejtése viszont eléggé kelet-európai, ami ront az élményen. Az eredmény pedig nagyjából az, hogy bár egy tini házibulin nem fogja kiszorítani a zenekar a stílus klasszikus előadóit, de ha valaki beteszi utánuk, a többiek nem fognak olyan hülyén nézni rá.

Feszültséggel teli új dalt hozott ki Gamma10, legalábbis nekem eléggé nyugtalanító érzésem támadt a Forevertől. Erre persze a klip is rátett, de mégis azt érzem, hogy mondjuk a végtelenbe menő országút vagy egy macska szeme nem önmagában kelt ilyen zavart állapotot, hanem ezért inkább a zene felelős. Aztán lehet, hogy csak azért van ez, mert most úgy érzem, mintha megittam volna kábé öt kávét (pedig igazából egyet sem). Na mindegy, ebből az egészből az a lényeg, hogy a dal valamit kiváltott belőlem, és a zene kapcsán úgy általában ez nem utolsó szempont. Gamma10 egyébként nemrég egy új albumot is kihozott, az erre található.

M.ADI
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.09.06