Rekord-bérleteladást várnak a székesfehérvári Vörösmarty Színházban


Rekord-bérleteladást vár az új évadra a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. Szikora János az évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy a 13 sorozatból kilencre már elkelt az összes bérlet.

Az igazgató felidézte, hogy a 2015/2016-os évadban 22 százalékkal több felnőtt bérletet adtak el, mint a korábbi szezonban, és az új évadra már most 10 százalékkal meghaladták a tavalyi eladásokat. Szikora János úgy vélte: sikeres és népszerű színházat csinálnak, de a sikert és a népszerűséget csak munkával lehet megtartani.

Mint elmondta, már javában zajlanak a Pelikán Kamaraszínházban a Tündérhon vándorai című Csongor és Tünde-átirat próbái, ezzel párhuzamosan pedig elkezdődnek a Kozák András Stúdióban A Herner Ferike faterja című groteszk komédia és a nagyszínpadon az 56 csepp vér című musical próbái.

Brájer Éva alpolgármester az elmúlt két évtizedet értékelve hangsúlyozta, hogy a Vörösmarty Színház kicsi, vidéki teátrumból a felújítást követően modern technikát használó, nagy intézmény lett. Megjegyezte, hogy a városvezetés szándékaival megegyezően a színház a minőségibb prózai darabok felé lépett Szikora János vezetésével, akinek ötéves vezetői megbízatása hamarosan lezárul. Úgy vélte: az öt év izgalmas, érdekes szakasza volt az intézmény történetének, a társulat élettel töltötte meg a kőszínházat és a várost is.

A színház a 2016/2017-es évadban elsőként az 56 csepp vér című musicalt mutatja be a Magyar Állami Operaházzal együttműködve október elsején. Szintén a nagyszínpadon mutatják be Hargitai Iván rendezésében a Figaro házassága című vígjátékot, december elején pedig az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezésében.

A következő bemutató Turgenyev Apák és fiúk című regényének Brian Friel-féle átirata, amelyet Magyarországon először Bagó Bertalan állít színpadra. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével valósul meg Márton László színpadi adaptációja Carmen címmel. A nagyszínpadi évad zárásaként pedig Neil Simon művét, a Pletykák című bohózatot mutatják be Székesfehérváron.

A Kozák András Stúdióban Háy János A Herner Ferike faterja című groteszk komédiája mellett Csehovtól a Három nővért, Ivan Viripajev Illúziók című darabját, valamint egy előadásként Ravel Boleróját és Gombrowicztól az Yvonne, burgundi hercegnőt mutatják be a következő évadban.

A Pelikán Kamaraszínházban láthatja a közönség a Tündérhon vándorait, valamint Lőrincz Zsuzsa Makrancos évszakok című mesejátékát és Tömöry Péter Európa, édes hazám! című színművét.

Műsoron marad többek között a Csókos asszony, az Augusztus Oklahomában, a Balfácánt vacsorára!, a Psyché, A rajongók, a Terrorizmus, valamint a Száll a kakukk fészkére.

Forrás: MTI

2016.09.06