1087

Titkok és történetek Budáról

Tudományos konferencia a Budapesti Történeti Múzeumban

„Buda oppugnata”: 1541 – egy korszakhatár a magyar történelemben címmel tudományos konferenciát rendeztek augusztus 29-én a Budapesti Történeti Múzeumban, melynek célja az volt, hogy feltárja a Buda elfoglalásához vezető okokat, valamint kellő mélységben megvizsgálja a belső körülményeket és a nemzetközi helyzetet.

A konferencia időpontja már önmagában beszédes: Szülejmán szultán a csecsemő János Zsigmond megsegítésére érkező csapatai 475 éve augusztus 29-én foglalták el csellel a budai Várat, így kezdetét vette a magyarországi török hódoltság 150 éves időszaka. Buda eleste korforduló a magyar történelemben, az események főbb vonalaiban mindenki előtt jól ismertek. De valóban eleget tudunk-e ennek a sorsfordító napnak a közvetlen előzményeiről, az 1540 és 1542 között Buda birtoklásáért folytatott küzdelmekről, ezek katonai, diplomáciai, propagandisztikus aspektusairól vagy éppen irodalmi visszhangjáról? Ez a kérdés foglalkoztatta a konferencia szervezőit és előadóit, akik felismerték, hogy míg Buda 1686-os visszafoglalásáról komoly művek, az ostrommal kapcsolatos szövegeket összegyűjtő antológiák születtek, addig „Buda elfoglalásának emlékezete” nem kapott kellő figyelmet a szakmai köztudatban. Ennek a felismerésnek a nyomán a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete a Budapesti Történeti Múzeummal és a Szegedi Tudományegyetem Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszékével együttműködve rendezte meg a „Buda oppugnata”: 1541 – egy korszakhatár a magyar történelemben című tudományos konferenciát.

A konferencia első szekciója a Diplomácia- és politikatörténet, Buda 1541. évi eleste címet kapta, melynek nyitó előadásában Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia főigazgatója arról beszélt, hogy Szülejmán szultán részéről nagy stratégia körvonalazódott a korszakban, melynek része volt többek között a balkáni kisállamok leigázása, Bizánc bekerítése, valamint Konstantinápoly elfoglalása. Utóbbi azért volt fontos a számára, mert úgy vélte, „csak azok római császárok, akik Konstantinápolyban uralkodnak”. Magyarország legyőzése előfeltétele volt Róma elfoglalásának és a világuralomra törésnek, így lett országunk az Oszmán Birodalom célpontja.

„Cselekedeteimben idáig nem hibáztam, hacsak nem Buda török kézre adásában, de annak nem egyedül én voltam oka” – kezdte Oborni Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a szekció második, Fráter György szerepe Buda török kézre kerülésében című előadását. Rögtön kiemelte: a György barát szájából Buda eleste után csaknem tíz évvel elhangzott kijelentés, melyet Bornemissza Pál veszprémi püspök emlékezete örökített meg számunkra, azt mutatja, hogy Fráter György gyötrődött. A kortársak és a későbbi történetírók közül sokan úgy találták, György barát nagyravágyó, önös érdekeket szem előtt tartó politikájának meglehetősen nagy része volt Buda elestében, de az is lehet, hogy egyszerűen csak kellett egy bűnbak – mutatott rá Oborni Teréz. Az előadás források alapján igyekezett rekonstruálni Fráter György politikai szerepét a sorsdöntő nap történéseiben.

Ezt követően Szymon Brzeziński lengyel professzor (Instytut Historyczny Uniwersytetu Warszawskiego) I. Zsigmond király kettős politikáját és annak legfontosabb szakaszait mutatta be 1540-1541-ben, valamint betekintést nyújtott az 1541. évi magyar események hosszabb távú közép-európai következményeibe. Brzeziński hangsúlyozta, hogy a magyar főváros 1541. évi elfoglalása jelentős visszhangot váltott ki Lengyelországban, ugyanakkor a Jagellók számára egyaránt kulcsfontosságú volt a Habsburgokkal ápolt jó viszony, illetve az I. Szülejmánnal frissen megkötött béke is. Ennek ellenére I. Zsigmond arra törekedett, hogy biztosítsa Izabella és fia személyi biztonságát, és gátat vessen a Habsburg- és oszmán terjeszkedésnek a Kárpár-medencében.

Kruppa Tamás történész 1541: mi és mennyi is veszett Buda alatt? című előadásában kiemelte, hogy Szülejmánnak nem volt hosszú távú, átfogó stratégiája Magyarországgal kapcsolatban. „Buda elfoglalása új, ismeretlen útra való lépést jelentett Szülejmán számára” – mondta. I. János uralmának oszmán részről történő elfogadása olyan paktum megkötését eredményezte a szultán és Szapolyai között, amely a magyar királyság tartós vazallusi helyzetével számolt, és amelyet a szultán eredetileg fogadott fia, János Zsigmond számára is felajánlott. Kruppa Tamás rámutatott, hogy a király halála után az országot az Oszmán Birodalom nem akarta bekebelezni, hanem hűbéres területként a szultán fogadott fia kezében hagyta volna. A trónörökös kiskorúságából fakadó belpolitikai bizonytalanság, illetve a Habsburg fenyegetés miatt a szultán végül mégis úgy döntött, hogy megszállja Budát. E hipotézis szerint lépése tehát nem előre eltervezett döntés volt.

Korpás Zoltán történész a magyarországi és a mediterrán oszmánellenes küzdelmek kölcsönhatásai felé terelte a hallgatóság figyelmét. Előadását egy Luis Vélez de Guevarrának tulajdonított színpadi mű részletével kezdte, mely V. Károly 1541. évi algíri expedícióját eleveníti fel. E műből kiderült, hogy V. Károly Genovában kapta meg I. Ferdinánd levelét, melyből megtudta, hogy Buda elveszett. A barokk komédia egyik versében konkrét utalás található arra, hogy azért volt elhalaszthatatlan az algíri hadjárat megindítása, mert párhuzamosan az oszmánok Buda ellen vonultak, és elfoglalták azt. „A magyarországi események tehát összefüggésben voltak V. Károly cselekedeteivel” – mondta Korpás Zoltán, aki megjegyezte: az 1541. év környékén zajló magyarországi események nem kezelhetők elszigetelten a Mediterráneum történéseitől, hiszen I. Ferdinánd korabeli magyarországi politikája csak a Habsburg dinasztikus politika részeként értelmezhető, amelynek feje ekkoriban V. Károly volt.

A konferencia második, Hadtörténet 1541–1542 című szekcióját Végh András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Régészeti Tanszékének egyetemi docense nyitotta meg. Buda árnyékában. Pest város erődítései az 1540-es évek elején című előadásából kiderült, hogy az 1540-ben kezdődő és 1543-ban záródó hadjáratsorozat idején a Budával szemközti Pest városfalai is komoly szerepet játszottak az ostromokban. Végh András közölte: a város védői 1541-ben és 1542-ben is sikeresen hárították el az ostromlók támadásait. Előadásában számba vette a pesti városfal műemléki kutatásokból, régészeti feltárásokból, írott forrásokból és látképi ábrázolásokból megismerhető szerkezetét, elemeit, valamint az 1540-es évek elején, a hadiesemények idején létezett állapotát, majd kiemelte: „a pesti várfal megismerése még rengeteg, topográfiai és kronológiai szempontokra fókuszáló kutatást igényel”.

Bagi Zoltán történész Buda sikertelen 1542. évi visszafoglalási kísérlete és következménye című előadása elején kiemelte: „az egész keresztény Európa számára sokkszerű volt, ami 1541. augusztus 29-én történt”. Ezt követően bemutatta az 1542. évi sikertelen ostromot, kitérve Nádasdy Tamás eddig ismeretlen szerepvállalására. Bagi Zoltán kiemelte, hogy Nádasdy Tamás amellett, hogy tevőlegesen is kivette a részét az ostromból, sejthette, mi fog történni, hiszen már 1540-ben elkezdte megerősíteni a saját várait.

B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa előadásában a Military Revolution-elméletet vette górcső alá. A Geoffrey Parker által felújított és kibővített „hadügyi forradalom” teória alapján az 1980-as és 1990-es években kikristályosodni látszott egy széles körben elfogadott magyarázat a nyugat-európai hadügyi fejlődés sikerének, fölényének mibenlétéről, amelyre azonban az európai hatalmak és az Oszmán Birodalom háborúinak története rendre rácáfol. B. Szabó János rámutatott, hogy „az ország legfontosabb erődítménye, Buda nem korszerű építmény volt, ennek ellenére zavarba ejtően hatékonyan lehetett védelmezni”. A Parker által vizsgált, korszerű és korszerűtlen erődítményekhez kapcsolódó elméletre tehát a korszerűtlennek tekinthető Buda is rácáfol, mely esetében számos ostromra került sor, de csak egy volt sikeres.

A konferencia Képi és szöveges emlékezet című záró szekcióját Kasza Péter adjunktus Buda elestének visszhangja és kortárs forrásai című előadása nyitotta. Hangsúlyozta, hogy „Buda eleste nem pontszerű esemény, hanem eseménysor”, melynek kezdőpontja az 1540-ben indult Fels Lénárd-hadjárat, végpontja pedig 1544-ben a török hódoltság kiterjesztése. Kasza Péter megjegyezte, hogy Buda eleste a magyar történeti köztudatban mindenképpen Mohács mögé sorolt esemény, viszont élénk visszhangot váltott ki szerte Európában. Ezt az állítást alá is támasztotta két, eddig kiadatlan forrás bemutatásával. Az egyik Verancsics Antal kéziratgyűjteményében található, melynek címe: Obsidio Budae 1530. Szerzője talán maga Verancsics, de ennél sokkal fontosabb, hogy a címben szereplő évszám ellenére a szöveg valójában a Buda alatt 1541-ben történt események kontextusba ágyazott leírását adja a maga módján egyedülálló, Szapolyai-párti olvasatban. A másik szöveg Ferdinánd udvari történetírójának, Wolfgang Laziusnak szinte teljes egészében kéziratban maradt történeti munkája, a Rerum Austriacarum Decades V. része, melyben Lazius részletesen beszámol az 1540-1542 közötti budai ostromok eseményeiről. Tábori orvosként maga Lazius is részt vett a hadjáratban, így műve a szemtanú hitelességével rendelkező, roppant értékes forrás, mely „orvosi magyarázattal szolgál arra, miért hullott szét a sereg, mielőtt még szembeszállt volna a törökkel”.

A szekció második előadásában Vadai István irodalomtörténész Tinódi Lantos Sebestyén emlékezetére fókuszált és kiemelte: a Buda vesztéséről szóló Tinódi-költemény nem históriás ének, hiszen a költő e versében nem tudósít, hanem egy már korábban is létező formához, a siralomének műfajához nyúl vissza. Vadai István előadása azt mutatta be, hogy miként változott meg a költői attitűd, hogyan vált Tinódi hivatásos krónikássá. A konferenciát Gödölle Mátyás művészettörténész Buda és Pest 1541-42. évi ostromainak ábrázolásai című előadása zárta, melyben Gödölle Mátyás mesélt Buda első, az 1493-ban kiadott Schedel-féle Világkrónikában megjelent fametszetes ábrázolásáról, illetve Erhard Schön Nürnbergben kiadott, önálló röplapként megjelent fametszetéről, mely az 1541. évi Roggendorf-féle ostrom alatt ábrázolta a budai Várat. Kiemelte továbbá, hogy az 1542-es pesti ostromról is hasonló típusú metszet készült Schön és ifjabb munkatársa, Virgil Solis munkájaként. Mint rámutatott: e két utóbbi metszeten a topográfia alapvetően megfelel a valóságnak, így bizonyos, hogy valamilyen helyszínen készült rajz alapján születtek.

A „Buda oppugnata”: 1541 – egy korszakhatár a magyar történelemben című tudományos konferencia szervezői és előadói arra törekedtek, hogy feltárják a Buda elfoglalásához vezető okokat, továbbá megvizsgálják a belső körülményeket és a nemzetközi helyzetet. Nem titkolt céljuk az volt, hogy „Buda elfoglalásának emlékezete” kellő figyelmet kapjon mind a szakma, mind a történelem iránt érdeklődők részéről.

Tóth Eszter
Fotók: Csákvári Zsigmond
Forrás: kultura.hu

2016.09.05