927

A rézmozsarak legnagyobb ellensége


A címet látva valami vegyi anyagra, esetleg korróziós eljárásra gondolhatunk, pedig a válasz ennél sokkal egyszerűbb: az amúgy szinte elnyűhetetlen közönséges háztartási rézmozsarak legnagyobb ellensége bizony a Nagy Háború volt, ami a véráldozat mellett rengeteg színes- és nemesfémet is igényelt.

Ez utóbbit, leginkább az aranyat a lakosságtól Auguszta-alap gyűjtötte össze, a színesfémek közé tartozó rezet pedig 1916 nyarától térítés ellenében rekvirálta az állam. A réz pedig a kilincsek mellett a konyhában használt mozsarak, edények formájában volt jelen a háztartásban. A leadott rézmozsarak helyett más fémekből, vagy cserépből készült törő-zúzó edényeket kezdtek használni. Most egy ilyen cserépmozsarat nagyíthatunk és járhatunk körbe a túrkevei Finta Múzeum munkatársainak jóvoltából.

A Nagy Háború volt az első „anyagháború” az emberiség történetében, győztesei leginkább az ilyen adottságaiknak, és nem mondjuk a vitézségüknek vagy a kitűnő hadvezetésnek köszönhették a diadalt. A hadviselő államok átálltak a hadigazdaságra, ahol a civil szféra igényei háttérbe szorultak. Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia békeidőben is csak 8 százalékát volt képes kitermelni rézszükségletének, így leginkább az Egyesült Államokból hozták be a szükséges mennyiséget. Ez a háború kitörése után szinte lehetetlen volt, 1917-től, Amerikának az antant oldalán való hadba lépésétől pedig teljesen leállt. Pedig a nem rozsdásodó rézre égető szükség volt mondjuk a töltényhüvelykekhez is, ezért már 1915 elején megindult a lakosságnál lévő réztárgyak szervezett felvásárlása. Amiből 1916 nyarára rekvirálás lett, tehát térítés ellenében kötelező beszolgáltatás. És vittek mindent, ami rézből volt, a kilincsek, mozsarak, főzőedények mellett a lekvárfőző üstöket és fürdőkádakat is. 1917 nyarától pedig sorra kerültek a harangok, amikből községenként csak egy-egy maradhatott. Ez általában a kisebb, a „lélekharang” volt, a nagyharangot már csak hazafias felbuzdulásból is odaadták a magyarok. Persze, ez sem volt elég, a háború, a nagy Moloch mindent elnyelt. Így sor került az állami épületek rézlemezből készült tetejére, villámhárítóira is, és 1918-ban már arra is voltak elképzelések, hogy beolvasztják a rezet tartalmazó köztéri szobrokat, de szerencsére előbb jött el a háború vége.

Az viszont biztos, hogy 1900-ra datált, 12 centiméter magas cserépmozsarunk, valamelyik mezőtúri fazekasmester keze munkája nemcsak dísznek volt a polcon, hanem belsejébe kukkantva láthatjuk, hogy munkára is fogták. Hogy aztán erre a Nagy Háború alatt került sor éppen, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy szép, formás darab, büszke lehetett rá készítője.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.08.26