Tulajdonképpen ez a mű volt az első, amelynek ötlete, Siegfried halála címmel, megfogalmazódott Wagnerben, és ennek a műnek a megértéséhez készült el a tetralógia többi része. Az istenek alkonyát 1848-ban kezdte el írni, és egészen 1852-ig folytatta a munkát. Közben elkezdte A Rajna kincsét, A walkürt és a Siegfriedet is 1851-ben, az előbbin 1854-ig, az utóbbin 1856-ig dolgozott. Az istenek alkonyát 1860-ban vette újra elő, és 1874-ben fejezte be.

Ahogy a tetralógia többi művét, úgy ezt a zenedrámát is – mivel megvoltak a saját szcenikai elképzelései – maga Wagner rendezte. A Wagner „által megszabott stílust és díszletezést sokáig kötelezőnek tekintették”. Magát a bemutatót azonban kisebb-nagyobb malőrök árnyékolták be, ugyanis a díszletek egy része nem lett időre kész, ezért improvizálniuk kellett. A Festspielhaus épülete sem készült el teljesen, külseje még vakolatlan volt. A színházhoz vezető út kövezése sem fejeződött be, és a szünetekben a nézőknek az épület előtt kellett várniuk, mivel számukra nem voltak megfelelő helyiségek az épületben.

Ezt a zenedrámát is a győri születésű Richter János vezényelte az ősbemutatón. Érdekesség, hogy hosszú és sikeres pályafutását követően 1912-ben Bayreuthba költözött, és élete végéig itt élt, sőt a város díszpolgárává is megválasztották. Bayreuthban hunyt el 1916. december 5-én. Végső nyughelye is a bajor városban van.

A bemutató óriási sikert aratott. Az istenek alkonya szereposztása az ősbemutatón: Siegfriedet a német tenor Georg Unger (1837-1887), Gunthert az osztrák bariton Eugen Gura (1842-1906), Hagent a német basszista Gustav Siehr (1837-1896), Alberichet Karl Hill (1831-1893) bariton, Brünhilde-t az osztrák szoprán, Amalie Materna (1844-1918), Gutrune-t Mathilde Weckerlin énekelte. A további szerepekben színre lépett: Luise Jaide (1842-1914), Johanna Jachmann-Wagner, Josephine Scheffzsky, Friederike Grün, Lilli Lehmann, Marie Lehmann és Marie Lammert.

A Nibelung gyűrűje Wagner legnagyobb szabású alkotása, melyben elképzelése a Gesamtkunstwerkről a legkövetkezetesebben és a legérettebb formában öltött testet. Wagner jelentősége, hogy „újraalkotta az operát mint zenedrámát. A Gesamtkunstwerk, azaz a költészetet, drámát, hangszeres zenét, éneket és festészetet egyesítő összművészeti alkotás volt a célja”.

II. Lajos bajor király, aki egyben Wagner legjelentősebb rajongója és támogatója volt, a tetralógia megtekintése után így vélekedett: „Minél tovább elmélkedem ezen az egyedülálló, igaz csodaművön, annál inkább elfog a bámulat és a csodálat az óriási szellem iránt, aki ezt istenhez hasonlóan megalkotta! – Szerencsés század, amely egy ilyen szellemet látott a közepén felnőni!”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom:
Opera: zeneszerzők, művek, előadóművészek szerk. Batta András; Wagner: Tannhäuser Kossuth Kiadó, 2012; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában, IV. kötet; Till Géza: Opera; Klasszikus zene főszerk. John Burrows; Győri életrajzi lexikon, Wikipédia vonatkozó szócikkei

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt található.