1097

A koncertezés a legizgalmasabb dolog

Magashegyi Underground-interjú

Idén már tizedik születésnapját ünnepli a Magashegyi Underground, ez pedig alkalmat adott egy kis beszélgetésre a zenekar két meghatározó tagjával, Bocskor Bíborka énekesnővel és Fodor Máriusz billentyűssel.

Az interjúból kiderül például, hogy az elején egyáltalán nem terveztek ilyen hosszú időre, és meséltek arról is, hogy milyennek látják nemrég megjelent új nagylemezüket, vagy Máriusz a Kaukázus sikerkorszakát. De minden témát azért nem lövök le előre, tessék inkább továbbolvasni.

Tíz év telt el a zenekar megalakulása óta, hogyan értékelitek ezt az időszakot?

Fodor Máriusz: Nem terveztünk ilyen hosszú időre. Mikor elindítasz egy zenekart, akkor szeretnéd kiírni, ami benned van, és rájössz, hogy ezt hangszerekkel meg is tudod tenni. Nem könyvet írsz, vagy nem futsz le egy maratont, hanem fogsz egy hangszert, és elénekled azt, ami a lelkedet nyomja, vagy amit szeretnél a világgal közölni. Én nagyon-nagyon elégedett vagyok azzal, ahova ez eljutott, az életben nem gondoltam volna, hogy ennyi ember előtt fogunk játszani, és ennyi rajongónk lesz, mint most. Szóval elégedett emberként nyugtázom ezt a tíz évet.

Bocskor Bíborka: Én is. Az elején még volt olyan beszélgetésünk is Máriusszal, hogy legyen ez egy teljesen virtuális projekt. Csak felrakjuk a dalokat a netre, és majd megtalálják maguknak a helyet és az utat, koncertek nélkül. De végül ezen az alkotói stáción túl a legfontosabb és a legtöbb időnket kitöltő tevékenység a koncertezés lett, és számomra ez a legizgalmasabb dolog is.

FM: Igen, én például nem is szerettem színpadon lenni vagy interjút adni, mindig ez a hálószobazenész voltam, jobban érzem magam a kis stúdiómban a hangszereim között. Majdnem sikerült rávennem Bíborkát ugyanerre, úgyhogy szerintem most a rajongók örülnek, hogy ez nem jött össze. Jó döntés volt.

Ti most inkább a pop vagy az alternatív színtérre sorolnátok magatokat?

BB: Nemrég volt a Ludwig Múzeumban egy tárlatvezetésem, ahol van egy nagy infografika, amin azt mutatják be, hogyan változott a zene, milyen hanghordozók voltak divatban, és a szubkultúrában és a mainstreamben mi jelent meg bizonyos periódusokban. Most nagyon tetten érhető, hogy a mainstream undergroundba lett csomagolva, ez a metszéspontja annak, ami ma történik a magyar zenei palettán, a Petőfi Rádiót és a hasonlókat is beleértve. Most nincs is annyira szubkulturális zene szerintem.

Bíborka, azt mondtad egyszer, hogy van egy pár dalotok, amik a világ bármely pontján megállnák a helyüket, de csak pár ezren hallgatták meg őket. Melyekre gondoltál?

BB: Például a Ragyogásra, vagy a Szerelemtabletta szimfonikus verziójára. Tényleg nagyon sajnálom, hogy csak a nagyon vájt fülű hallgatóinkat érik el ezek a dalok, és az új lemezen is vannak ilyenek. Ezek azokhoz szólnak, akiket még érdekel az, hogy egy lemezt végighallgassanak.

FM: Sőt, szerintem  az egész szimfonikus műsor nagyon jó lett, és ez nem önfényezés, de valószínűleg ez lesz az a produktum, amit hatvan évesen berakok a gyerekeimnek vagy unokáimnak, és azt mondom, hogy nézzétek meg, mert a nagypapa ebben részt vett.

Mit tudtok mesélni a nemrég megjelent új lemezről?

FM: Megint egy picit hosszú ideig írtuk ezt a lemezt, így ez is stílusilag elég szerteágazó, kalandozó. Vannak rajta dark folk dalok, egy kicsit popba nyúlóak, mint a Holdfényváros, Fűrész Gábor hozta a Zolival közös Látod című dalt, ami már folk, és van egy full akusztikus dal is, az Újhold, amit Bíborka hozott. Az egészet pedig az fogja össze, hogy ez az album egy kicsit szomorúbb hangvételű lett szerintem.

BB: Nagyon érdekes, mert pont olyan az album, mint mikor rágsz egy falatot, ami nagyon ínycsiklandó, de nem tudod megmondani róla, hogy édes vagy keserű, csak azt, hogy finom. Kétdimenziós véleményeket hallok, mikor a barátaimnak megmutatom az új lemezt: az egyik azt mondja, hogy hú, ez nagyon optimista, a másik oldal szerint pedig nagyon szomorú.

FM: Olyan lett ez a lemez, mint mikor megkérdezik az embertől, hogy milyen volt az eddigi életed. Ha ráteszed az egészet a válladra, az annyira kurva nehéz, annyi tragédia van benne, hogy ha ezt egyben kell hordani, akkor belerokkansz. De ott van az optimista vonal is, hogy annyira fasza az életem, annyi minden történt, olyan jó irányba megy, hogy ez egy fantasztikus dolog. Szóval ezt így nehéz megfogalmazni.

Az új lemezen is elsősorban Tariska Szabolcs a szövegírótok?

FM: Úgy érzem, megtaláltuk azt az egyensúlyt a két szövegíróval, Tariska Szabival és Beck Zolival, amit már régóta szerettünk volna. Kettejük közül Szabi mondjuk a bölcs tapasztalt öregúr, aki sok mindent beleír a szövegbe, és Bíborka lényén keresztül mutat egy olyan világot, ami egyébként ő. Zolinál nagyon sok az interakció Bíborkával, megpróbálja kiszedni belőle azt, amiről lehetne írni, és azt írja meg. Imádunk Szabival dolgozni, aki egy fantasztikus ember, csak az a különbség, hogy Zolinál inkább vannak fókuszban Bíborka érzései és dolgai, mint nála.

BB: Igen, mert Szabi inkább távolságtartó a szövegeiben, vele egyébként tíz éve dolgozunk együtt. Zoli pedig el is mondta, hogy ő az intimebb dolgokat szeretné kihozni belőlem. Nagyon jól tudtunk vele együttműködni az Árnyékok után, kialakult egyfajta alkotói és emberi barátság is köztünk, így végül négy számot is írt az új lemezre. Egy csomó pozitív tulajdonságra leltem benne, és ő minden szempontból ránk szabta a szövegeket, együtt még akár bele is javítgattunk. Egy nap följött, és reggel nyolctól este hétig kávéztunk, ami után egész éjszaka nem tudtam aludni. Életemben nem ittam annyi kávét, mint vele.

Máriusz, mennyivel más neked a Magashegyivel dolgozni, mint a Kaukázussal?

FM: Kezdjük ott, hogy Janó (Kardos-Horváth János) egy szövegíró-zeneszerző-frontember, aki nagyon erősen szereti a saját ötleteit megvalósítani, ebből volt is annak idején problémánk. Sokszor nem értettünk egyet, de aztán persze csináltunk közös dalokat, és sikerült tök jól együttműködni. A Magashegyiben nincs ilyen, Bíborkával könnyebben együtt tudunk működni az alkotói folyamat során.

A Kaukázusnak volt egy villámgyors felfutása, egy ideig nagyon népszerű volt. Szerinted a Magashegyivel már eljutottál odáig, ameddig a Kaukázussal?

FM: Pont ezen gondolkodtam a múltkor, el is kezdtem YouTube-videókat nézegetni abból az időszakból. Ehhez kapcsolódik az az eset, amikor a Kaukázussal még a régi Gödörben játszottunk teltház előtt egy kisebb színpadon, a sarokban. Én körülbelül úgy éreztem, hogy a világ legnagyobb színpadán állok, és végtelen számú embernek játszom, aztán valamikor láttam egy képet, és kb. kétszáz emberrel ez a hely koppra tele volt. Érdekes, hogy ezt a felfutást hatalmas dolognak éltük meg, valószínűleg azért, mert az életben nem volt még ilyen nekünk, és nagyjából két év alatt jött össze ez a hirtelen jött népszerűség. Nagy dolog is volt bizonyos szempontból, de a Magashegyivel többször ennyi ember előtt játszunk már. Ezt nagyon szeretem, de egyébként az az első érzés, ami a Kaukázussal megvolt, már nincs meg. Szóval a kérdésre az a válasz, hogy elértük, és valószínűleg már jóval le is hagytuk azt a szintet. Valószínűleg azért, mert az üzenet is kicsit más, mint a Kaukázusnál, az egy kicsit speciálisabb, a Magashegyi pedig egy szélesebb körnek szól, emiatt törvényszerű, hogy több embert mozgat meg.

Személyiségetekbe és a zenekar imázsába mennyire fér bele, hogy közéleti, politikai dolgokkal foglalkozzatok? Mennyire érdekel ez egyáltalán benneteket?

FM: Ami szembejön folyamatosan, arról tudunk, de külön nem foglalkozunk vele. A politikai rendezvényektől próbáljuk távol tartani magunkat, valahogy ez nekünk nem erről szól. Nem is tudom, hogy hol voltunk egyszer, talán Erdélyben, amikor belefutottunk egy ilyesmibe. Nem célunk ez a típusú véleménynyilvánítás a színpadon, a zenekarnak és a szövegeknek az üzenete egyáltalán nem ilyen. Mi nem tiltakozunk, inkább az érzésekről, az érzelmekről, az emberi kapcsolatokról írunk dalokat.

Magyar Ádám
Forrás: langologitarok.blog.hu

2016.08.12