744

Augusztus 10. – Augsburgi csata

Ezen a napon történt

955-ben – ahogyan az előző évben is – nagy létszámú magyar haderő tört a német területekre. A meglepő az volt, hogy ennek diplomáciai előkészítése nem volt eléggé alapos...

...illetve külpolitikai indokai a hadjárat kezdetére megszűntek. Míg Bulcsú 954-es akciójára egy német belháború kapcsán került sor, addig 955-re Ottó német király már legyőzte belső ellenzékét, s így igen jelentős hadsereget tudott szembeállítani az Augsburg városát ostromló magyarokkal.

A hét magyar törzsszövetség támadásai Európa keresztény államai ellen 899 óta napirenden voltak, s ezek nagy része igen sikeresnek bizonyult. A legkalandosabb 942-es hadjáratuk során egészen a mai Spanyolországban fekvő Ebro folyóig jutottak őseink. Noha tankönyveinkben a vereségek szoktak inkább szerepelni – ennek oka elsősorban az, hogy e vereségek vezettek a katolikus magyar állam megteremtéséhez –, hont foglaló eleink legtöbb ütközetüket megnyerték. Ezek a hadjáratok, amelyet sajnos a mai napig „kalandozások” néven emlegetnek, rendszerint a nyugat-európai belharcok okán zajlottak le, miután valamelyik hadviselő fél zsoldosként felbérelte a magyarokat. Emellett a magyar törzsszövetségnek ez egyfajta aktív honvédelmet biztosított, sőt magát a külpolitikát is jelentette. A frissen létrehozott magyar állam ugyanis logikusan arra törekedett, hogy ne erősödjenek meg túlságosan a szomszédjai. Természetesen a magyar harcosok nem önérdek nélkül vettek részt ezekben a hadjáratokban, mivel anyagi haszonszerzés reményében indultak el ezekre a nagyon veszélyes és távoli tájakra. Ebből fakadt az a rettegés, amelyet kiváltottak a kor marcona magyar lovasai.

Ma is komoly viták folynak arról, hogy a magyar lovasok pontosan miként is harcoltak és voltak felfegyverezve, hiszen a használható leírások száma kevés, a régészek által – elsősorban temetőkben – talált felszerelés pedig nyilvánvalóan torz képet fest (lándzsát például egyáltalán nem temettek a sírokba, holott tudunk a használatukról). A hagyományos lovasíjász harcos képe nagyrészt igaz, ám a közelharc sem állt távol őseinktől, s ehhez védőfelszerelésük is kellett legyen. Mindenesetre 955-ben, mikor a német felmentő sereg a király vezetésével megérkezett Augsburg közelébe, nehéz csata elé néztek.

A magyar hadsereg bizonyára igen jelentős létszámú lehetett, hiszen a törzsszövetség 3. számú vezetője, a horka irányította, de az ellentmondó forrásokból nehéz lenne konkrét számot kihámozni. Mindenesetre nem tűnik valószínűnek, hogy sokkal nagyobb lett volna a németekénél. A fővezér biztosan Bulcsú volt, Lél/Lehel vezér jelenléte valószínű, ellenben a harmadikként emlegetett Súr csak későbbi krónikákban jelenik meg. A német had esetében a történészek rendszerint elfogadják a 8000 főnyi létszámot, és ez ebben a korban igen jelentős seregnek számított. A nagyságát jelzi, hogy Ottó parancsnoksága alatt szász, bajor, cseh és frank egységek is voltak.

Az ütközet lefolyását befolyásolta az időjárás, mivel annak kezdetén esni kezdett. Bár a hagyományőrzők tapasztalatai alapján pusztán legenda, hogy esőben nem lehet használni a magyarok fő fegyverét jelentő reflexíjat, de semmiképpen sem használ neki. Hogy kevésbé volt hatékony ez alkalommal, az inkább a terepadottságoknak volt köszönhető, a Lech folyó menti fás-bokros térségnek. Bulcsú és vezérkara cselt vetett. Míg szemből lekötötte a németeket, egy megkerülő osztaggal a magyarok lecsaptak azok táborára és hátvédjére. Úgy tűnik azonban, hogy az összhang ezúttal nem volt tökéletes, s a hátbatámadással egy időben nem került sor frontális támadásra. Így Ottó képes volt seregének egy részét visszafordítva legyőzni a megkerülő csoportot, majd támadásba ment a magyar főerők ellen is. A magyarok, látva a helyzet alakulását, megkezdték a visszavonulást, ám a kitartó német üldözés következtében a folyóknál a hátrálás már pánikszerű meneküléssé fajult.

A vereség teljes lett, a magyar mondák szerint mindössze hét magyar jutott haza a csatából, s jól tudjuk, hogy a magyar vezérek is fogságba estek. Bár Ottó király komoly váltságdíjat remélhetett értük, úgy döntött, inkább példát statuál, s kivégeztette Bulcsút és társait. Ottó magyarok feletti sikerével kiérdemelte a császári címet, és 962-ban ténylegesen is fejére került a lombard vaskorona. A csata jelentősége magyar szempontból is kétségtelen. A fejedelemség nyugaton defenzívába szorult, igaz ahhoz elég erős volt, hogy 1030-ig ne próbálkozzanak a németek támadással a magyar törzsterület ellen.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/955_augusztus_10_a_kalandozo_magyarok_veresege_augsburgnal/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.08.10
17