3305

Ahol bosszúszomjasok a vikingek és Bátorok a templomos lovagok

Interjú Bíró Szabolccsal

A XIV. Győr Könyvszalon nyitónapján, 2014. november 7-én, pénteken délután 16 órakor a vikingek és a középkori magyar lovagok megszállják a Pódiumszínpad elmúlt korokat és -világokat megidéző deszkáit, hogy uruk és parancsolójuk, Bíró Szabolcs író vezényletére parádézzanak egyet a közönség tiszteletére.

A dunaszerdahelyi szerző, a Historium Kiadó vezetője egyszerre két korral, két történettel és két atmoszférával is képviselteti magát a könyvbemutatón, ezekkel kapcsolatban tettem fel Bíró Szabolcsnak három kérdést, melynek során talán sikerült mélyebbre hatolnunk a történelmi regények szövetében, mint elsőre hittem (hittük) volna.

Eljött a napja, hogy a vikingek délre terjeszkedjenek, és a XIV. Győri Könyvszalonon is megvessék lábukat. Mekkora haddal vonulsz fel, mire számíthatunk tőled és harcosaidtól, és egyáltalán: lehet-e stratégiai pont egy ilyen rendezvény a hol vészterhektől rogyadozó, hol dicsőségben fürdőző történelmi regényszerzők közönséghódítási hadjárataiban?

Számomra minden egyes könyvbemutató fontos stratégiai pont, a XIV. Győri Könyvszalonon való részvételemet azonban több okból is kiemelkedő fontosságúnak tartom. Egyrészt ez lesz regényíróként az első nyilvános bemutatkozásom a városban, másrészt pedig az ún. Kárpát-medencei viking portya utolsó állomása, mely idén áprilisban indult Marcaliból, illetve Dunaszerdahelyről. Ez nem azt jelenti, hogy többé nem veszek részt könyvbemutatón (sőt!), csupán azt, hogy szigorúan ilyen jellegű előadásom már nem nagyon lesz. Szerintem minden turnénak kell egy ünnepélyes lezárás, ami majdnem olyan fontos, mint a turnényitó esemény, erre pedig keresve sem találhattam volna a Győri Könyvszalonnál tökéletesebb alkalmat.

Habár el kell árulnom, hogy már itt is kilógunk majd kicsit a keretből, hiszen nem kizárólag a Ragnarök című regényemről lesz szó, hanem a korábban megjelent, és a magyar lovagkorban játszódó Non nobis, Dominéről is, illetve a most készülő Anjouk c. sorozatról. Ennek okán pedig november 7-én felvonul a Pódiumszínpadon a XIV. századot megidéző Csallóközi Anjou Károly Bandérium egy része is. Jómagam az 1320-as évek Felső-Magyarországának megfelelő megyésispáni viseletemben érkezem, Gerő Péter barátom (a bandérium hadnagya) pedig valódi kovácsoltvas és öntöttbronz fegyverekkel mutatja be, miképp használhatták egykor a gyalogsági lándzsát, a csillagfejű buzogányt, a kétélű tőrt vagy épp a kardot. Ez utóbbi nem a filmekből ismert összevissza suhogtatás lesz, hanem korabeli kódexek alapján elsajátított alapállások, lépések, vágások és döfések bemutatása – szerintem ez lesz az egész előadás leglátványosabb része. Különféle középkori eszközöket is bemutatunk majd, és megsúgom, hogy jobb, ha mindenre felkészül a moderátor, hiszen számára is tartogatunk némi meglepetést…

Rángassuk időutazásra a hőseidet! Lássuk, mennyire nagylegények ők a mában, ha fegyvert nem hozhatnak magukkal! Szóval: vajon Kilencujjú Gudleif, a zöldfülű Thorleif, a „toroktépő” Halfdan, a fegyverkovács Skamkell, vagy a baltakovács-filozófus Yxsmed barbárnak tűnő viking lelke ma is megvan-e bennünk – változott-e száz és ezer évek alatt az ember, vagy csupán a csomagolás lett más rajtunk-bennünk?

Úgy veszem észre, manapság mintha divat lenne azt bizonygatni, hogy az emberek semmit sem változtak, eleink ugyanolyanok voltak, mint mi, hasonló problémákkal és azonos lelkülettel. Pár éve még én is hasonló véleményen voltam, viszont ahogy egyre jobban elmélyülök a középkor részletes tanulmányozásában, úgy világosodik meg előttem, hogy a hosszú évszázadokkal előttünk élt őseink igenis nagyon mások voltak! Döbbenetesen más volt számukra a kényelem, a luxus, a nyomor fogalma, de elég, ha csak a hiedelmeiket, a babonásságukat említem, vagy épp az ízlésvilágukat – és ez a sor hosszan folytatható. A középkor pedig egy meglehetősen tág fogalom, így az sem mindegy, mely évszázad emberéről beszélünk: már a XIV. század, az Anjou-kor embere is sokban különbözik tőlünk, hát még az általad felsorolt figurák, akik a VIII. század gyermekei, és nemcsak időben, de térben is iszonyú messze vannak mind tőlünk, mind a közép-európai lovagkor emberétől. Természetesen vannak olyan lélektani folyamatok, mint a kamaszkori lángolás, a felnőttkori útkeresés, majd az idősebb kori megnyugvás, melyek szerintem minden kor emberében lezajlottak valamilyen módon, de ennél nem mennék tovább. Ebben a korban még csírájukban sem léteztek azon eszmék százai, melyek olyanra formálták a társadalmunkat és benne az emberi felfogást, amilyenné a XXI. századra lett. Ha tehát azt kérdezed, hogy a kor embere hogyan boldogulna ma, azt mondom, nehezen találná meg a helyét. De ha itt most konkrétan a Ragnarök fiktív szereplőiről beszélünk, akkor azt sem lehet elhallgatni, hogy ők mind archetípusok, akik megtalálhatók a ma emberei között is – olyannyira, hogy például Yxsmedet, aki mindenkinél bölcsebb, de senki sem hallgat rá időben, egy svédországi pszichiáter barátomról, Nagy Richárdról mintáztam.

 

Kicsit még visszakanyarodva a vikingekre: több előadásomon is nagyon hosszan ecseteltem, milyen civilizáció, milyen gránitkeménységű ember fejlődhetett ki ott, ahol az idő többnyire zord, a napfény hetekre, hónapokra eltűnik, ahol az erdőségek a szó szoros értelmében járhatatlanok, a termőföld rossz minőségű, és ahol hajóra kell szállnod, így nekivágva a félelmetes ismeretlennek, máskülönben nem nagyon viszed semmire. Ahol a mesék olyannyira szerves részét képezik a mindennapoknak, hogy felnőttek mesélik őket felnőtteknek (is), és a valóságtartalmukat mintegy tényként kezeli, de legalábbis halálos komolysággal kezeli a társadalom. Na, most akkor ezekről az emberekről állítsa nekem bárki, hogy ugyanolyanok, mint amilyenek mi vagyunk…

Nem kis „Bátorság” kell ahhoz, hogy egy fiatal szerző bele merjen kontárkodni a kőbevésett középkori magyar történelembe, de te ellentmondást nem tűrően megtetted. Nem féltél bajuszánál fogva megrángatni azt a korszakot, amelyről eddig kevesen írtak, és élettel töltöttél meg valamit, ami mintha csak száraz történelemkönyv-lapokon létezett volna. Mesélj azokról a szikrákról, amelyek körülötted pattognak, amikor ebbe a historikus rétegbe mártod a kardodat!

Nem tagadom, eleinte tartottam tőle, milyen is lesz történelmi regényt írni, hiszen annak idején még krimiíróként indultam, és egy ideig úgy is tűnt, megmaradok a „bűnügyi” pályán. Csakhogy aztán különféle dolgok hatására alapjaiban változott meg a gondolkodásom és az íráshoz való hozzáállásom, aminek következményeképp rájöttem, azzal kell foglalkoznom, amit a legjobban imádok, amit mindig is szerettem, és amihez ezer szállal kötődöm: a magyar középkorral. A Ragnarök írása közben persze óriási élmény volt egy másik korba és kultúrkörbe „kirándulni”, sőt a jövőben is tervezem más témájú regények írását, de valahogy sehol sem érzem magam annyira otthonosan, mint a magyar középkorban, azon belül is a XIII-XIV. században – az a vicc, hogy még a mai korban sem, hiszen minden idegszálammal a lovagkorhoz kötődöm. Komoly bajban lennék, ha hirtelen egy XXI. századi regénnyel kéne előállnom, mert idegen számomra a modern technológia vagy épp a politika. Igazából ezek tizedannyira sem érdekelnek, mint a korabeli gasztronómia, harcművészet vagy öltözködés.

Nehéz szavakba öntenem, mit érzek, amikor a szereplőimmel együtt – vagy inkább általuk – a középkorban kalandozhatok. Ez számomra igazi szenvedély, és amikor napi 6-7 óra írást követően bekapcsolom az asztali gépet, hogy felnézzek a netre, hirtelen minden olyan silánynak és felszínesnek tűnik – legszívesebben azonnal menekülnék is vissza a részben megidézett, részben általam kitalált korszakba. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert vallom, hogy ennyi év távlatából egyszerűen nem lehet minden hiteles, én pedig egyébként sem akadémikus vagyok, hanem regényíró, akinek az a dolga, hogy jó történeteket tegyen le az asztalra. Persze mániákusan törekszem az autentikusságra, de a történelem már csak olyan, hogy szinte semmit sem lehet egyöntetűen hitelesnek nevezni. Legfeljebb törekedni lehet (és kell is) rá, hogy aztán egy komoly munka végeztével őszintén, emelt fővel mondhassuk: ez annak idején akár ekképp is történhetett, ahogy én tálalom. Ha meg nem, akkor illik ezt feltüntetni valami módon: ezért is kapta a Ragnarök a „mitologikus történelmi fantasy” jelzőt…

Szilvási Krisztián

2014.10.30
38