670

Két szobrász, két nemzedék

Megnyílt a Műcsarnok Szervátiusz-kiállítása

Először vizsgálja átfogó közös kiállítás Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor szobrászművészetét: a Műcsarnok Két szobrász, két nemzedék című tárlatában.

A kiállítás július 26-án nyílt meg az intézmény Ágak című bemutatóegyüttesének részeként. „A két szobrász életművét még sosem tekintette át a mostanihoz hasonló mélységű, közös tárlat, és a Műcsarnokban találkoznak először nagyobb mennyiségben az Erdélyben maradt és a Magyarországon őrzött Szervátiusz-munkák is” – emlékeztetett a megnyitón Szegő György művészeti igazgató, aki Fekete Györggyel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével együtt személyesen is köszöntötte a 86. születésnapját ünneplő Szervátiusz Tibort.

Temesi Ferenc író megnyitóbeszédében a „magyar szobrászat kettős templomtornyaiként” jellemezte a két Szervátiusznak, a „magyar nemzeti avantgárd szobrászóriásainak” művészetét. Szervátiusz Jenő egy oldal szalonnával vágott neki a Párizsba vezető útnak, „ez a két év volt az egyeteme” – idézte fel az író, hozzátéve: a szobrász Erdélybe „hazatérve magát Erdélyt hozta haza”, és olyanokkal tanult tovább, mint Koós Károly vagy Nagy Imre.

Alkotott kőbe, fémbe is, de „faszobraiban az erdélyi erdők mondanivalója is benne van” – méltatta Szervátiusz Jenő művészetét Temesi Ferenc. Mint fogalmazott: „organikus szobrászat ez, amely megmutatja, hogy hagyomány nélkül nincs megújulás; csak egy régebbi, eddig figyelemre sem méltatott hagyományt kell felfedezni, miként Bartók tette a népzenével.”

Temesi Ferenc elmondása szerint Szervátiusz Tibor a legjobb helyre született, apja ugyanis mindenre megtanította, ami a szobrászatban tanulható. „A képzőművészetet magyarul, anyanyelvünkön beszéli” – szólt a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett alkotóról Temesi, aki más munkák mellett kiemelte Szervátiusz Tibor Tüzes trón című Dózsa-szobrát, Kolozsvári Krisztusát, illetve Ady-portréját is.

A Rockenbauer Zoltán által rendezett Szervátiusz-tárlat október 16-ig látogatható a Műcsarnokban, ahol július 26-án nyílt meg az Ágak című kiállításegyüttes másik két tárlata, a Természetművészet-változatok, valamint az Ázbej és Ázbej című kiállítás is.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI

2016.07.31
3