1214

Meghalt Somló Tamás


Meghalt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja. A Locomotiv GT tagját 68 éves korában, évek óta tartó betegség után érte a halál.

A hírt Presser Gábor, az LGT vezetője a család és a zenekar felhatalmazásával közölte, a zenész temetéséről a család később intézkedik. Presser zenésztársára emlékezve arról beszélt, hogy Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt. Mint kifejtette, színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára, és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni. A Locomotiv GT utoljára 2013 augusztusában lépett színpadra, az alsóörsi LGT-fesztiválon.

Bornai Tibor zenész, dalszerző a kilencvenes évek közepétől dolgozott együtt Somló Tamással, aki szerinte az egykori, öt évtizeddel ezelőtti nagy beatgeneráció életérzését, levegőjét képviselte az elmúlt években is. „A nálam nyolc-tíz évvel idősebbek a nagy beatgenerációhoz tartoznak. Ennek legfontosabb emberei közé tartozott Somló Tamás, miatta is döntöttem úgy annak idején, hogy magam is színpadra szeretnék állni. Ő az idők során olyan maradt, amilyen a beatgeneráció indulásakor volt, az atombéke-jelvénnyel és a virág szimbólummal” – fogalmazott Bornai Tibor.

Csatári Bence történész szerint Somló Tamás évtizedekig a magyar rockzenei élmezőny megkerülhetetlen tagja volt, jelentősége átível az egymást követő zenészgenerációkon. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) tudományos munkatársa hozzáfűzte, hogy sok pályatársával ellentétben rendkívül képzett zenész volt, kisgyermekkorától kezdve több hangszeren játszott. Csatári Bence kiemelte: az Omega és az LGT mellett Somló Tamás jelentőset alkotott az Atlas, a Non-Stop és a Kex tagjaként is, utóbbi a korszak egyetlen „alternatív”, underground együttese volt, amelynek örökségét a Hobo Blues Band vitte tovább.

A Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban emlékhelyet alakítottak ki, ahol az előadások szüneteiben emlékezhetnek a gyászolók Somló Tamásra. A közlemény felidézi, hogy a zenész soha nem szakadt el a cirkusztól, számos cirkuszi rendezvény házigazdájaként is szerepelt.

Somló Iván Tamás 1947. november 14-én született Budapesten, szülei ötéves korában elváltak, testvérével újranősült édesapjuknál maradt. A Práter utcai általános iskola zenetagozatára járt, hegedülni tanult, majd szaxofonra váltott. Még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig, de kedvence a szaxofon maradt. Heinemann Sándornak, a Royal Orfeum vezetőjének, a nagycirkusz karmesterének hatására beiratkozott az Állami Artistaképzőbe, cirkuszi zenebohóc lett.

Rövid ideig az Atlas együttesben zenélt, az akkor még amatőr Omegának 1964-től három éven át volt tagja, de az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított, és utazni is vágyott. 1969-ben a Kex együtteshez csatlakozott, 1972-től a Non-Stop együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére a Locomotiv GT-be. A legenda szerint a hangszeren még nem igazán tudott játszani, de egy hónap múlva már kifogástalanul pengette. Elsősorban az LGT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként írta be magát a magyar rock történetébe. Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét.

Demjén Ferenc rábeszélésére és szövegírói közreműködésével jelentette meg 1992-ben első szólólemezét, a Som-lót, amelyet a Semmi cirqsz (1997), az 50mló koncert (1998), a Zenecsomag (2000), a Best of (2003) és az Egy adag somlói (2007) önálló albumok követtek.

Somló Tamás a magyar könnyűzenei élet szinte minden jelentős személyiségével dolgozott együtt, számtalan produkcióban működött közre. Jótékonysági koncerteken vett részt, rendszeresen fellépett nosztalgiakoncerteken és fesztiválokon. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.07.19