1035

Életem NAGY szerelme

Filmkritika

Ahogy a mondás is tartja, kis bohóccal is lehet nagy cirkuszt csinálni. Erre épít Laurent Tirard (Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!, A kis Nicolas nyaral) legújabb filmje, az Életem NAGY szerelme. Egy kellemes nyári randevúfilm, amely pozitív mederbe tereli a kiszemeltünkkel való találkozót is.

A gyönyörű Diane (Virginia Efira) majdnem mindent elért az életében, amit el szeretett volna. Tanult és sikeres ügyvédnő, aki férjével együtt saját irodában dolgozhat. Ezenfelül céltudatos, pozitív és természetesen elbűvölő személyiségre is szert tett. Azonban magánéletéről egyáltalán nem írható le mindez. Férjével válófélben vannak, és a rengeteg vita közbeni stressz okozta figyelmetlenség miatt még a mobilját is sikerült elhagynia. Véletlenek már pedig nincsenek, így hát egyik nap megcsörren a telefonja.

Kislányként minden nő egy hercegről álmodik. Aki magas, erős és a karjaiban elvisz a palotája felé. Ezt a sztereotípiát próbálja meg ledönteni második főhősünk, Alexandre (Jean Dujardin), aki mindösszesen 136 cm magas, így még a felső polcot sem éri fel a boltban. Nem is csoda, hogy minden külsőségre alapuló elvárásnak pont az ellentéte. Azonban főszereplőink között mégis kialakul a vonzalom, majd később a szerelem. És miért is működik a kémia? Mert Alexandre gyerek méretét meghazudtolva több mint férfiként viselkedik. Stílusos úriember, akinek sármját ízléses humora és romantikus gyengédsége alkotja meg. Mindenkivel gondoskodó és társára odafigyelő személyisége az, amiről minden nő szíve mélyén álmodik. Azonban a jóból mindig keveset adnak, a filmben egészen pontosan 136 centimétert.

Diane-nak nem a társával, hanem valójában önmagával kell megbékélnie a film során. Laurent Tirard célja pedig pont ez volt, hogy megmutassa, hányszor szalasztjuk el az igaz szerelem lehetőségét arra hivatkozva, hogy vajon „mit fognak gondolni mások, ha meglátnak vele együtt az utcán”. Karrierista ügyvédnőnk nem mutatkozhat bárkivel (szerinte), és emiatt végig kell járnia az élettől kapott rögös tanösvényt, ami legvégül a lelki békéhez és a feltétel nélküli szeretet megtalálásához vezet. Az író és rendező Tirard ezt inkább vicces, könnyedebb formában szerette volna prezentálni a közönség számára. Így már-már felhígított bodzás limonádé formájában kapunk meg egy nagyon mélyen lakozó, radar alatti üzenetet. Apró humor bonbonok ezek, melyekben Alexandre mindig óriási bárszékeken ül, a házőrző bernáthegyi kutyusa pedig üdvözlégyként folyton-folyvást ledönti a lábáról. A pálmát pedig magasan az viszi, amikor Diane gyerekboltban kényszerül pulóvert venni „nagy” szerelmének, és azután az ominózus ruhadarab szembeköszön az utcán egy kamaszfiún.

Színészeink próbálták kihozni a maximumot a rájuk írt szerepből. Az Oscar-díjas Jean Dujardin már Hollywoodot is megjárta A némafilmes George Valentinjeként. Virginie Efiranak sem volt újdonság a szélsőségekkel felvértezett hölgy életre keltése, hiszen a korábbi Felcsípvében egy 20 évvel fiatalabb férfival kellett megküzdenie – persze csak a vásznon.

Ennek ellenére sajnos sem romantikából, sem vígjátékból nem kapunk emlékezetes mennyiséget a 98 perces játékidő alatt, ami valószínűleg a forgatókönyv hibájából fakadhat. A szándék megvan, azonban Tirard túlságosan az egyensúlyt kereste. Meg sem próbált a szükséges minimumnál jobban megnevettetni, vagy a filmben levő romantikus szálat elmélyíteni. Ezáltal az érzések nem jöttek át olyannyira, hogy már-már a néző is „szerelembe essen” másfél órára. Mert mi másért is ülnénk be egy romkomra, ha nem azért, hogy mi is átéljük a benne rejlő örömöt és boldogságot. Szerencsére „ez a hét is gyorsan elment” – viccelődött Hófehérke.

Gombos Dániel
Forrás: TheScreen.hu

2016.07.25
2