992

Szent László és a kun vitéz a denevérjárta padláson


Amikor pedig béke volt, és gyarapodni kezdett a közösség, akkor a templomára is többet tudott költeni. Mert arra büszke volt mindig a falu, vagy annak kiváltságos birtokosa.

Az ilyen szépítés, gyarapítás, renoválás, átépítés sokszor olyan megoldásokat is hozott, amiknek igazán csak mostanában örülhetünk. Mert ezért is maradtak meg a 14., vagy 15. századi, Szent László királyunk legendáját feldolgozó, vagy éppen a szenvedéstörténetet bemutató freskók néhány felvidéki templomocska denevérjárta padlásán.

Biblia pauperum, talán tévesen, de így is szokták nevezni román, vagy éppen gótikus templomaink freskódíszeit. A „szegények Bibliája” ezek szerint mintegy képregényként mutatta volna be Jézus Krisztus születés-, vagy szenvedéstörténetét, egy-egy szent életéből vett jeleneteket, és Magyarországon nagyon elterjedten a Szent László-legenda változatait. A magyarázat egyszerű: a szertartás a köznép számára érthetetlen latin nyelven zajlott, és amúgy sem volt jellemző a falvakban az írni-olvasni tudás. Így hát ott voltak ezek a sokszor naivnak tűnő, eredetileg rikító színekben pompázó emberábrázolások, amik elmesélték az adott történetet.

A 370 éve született Szent Lászlóval kapcsolatosan például az 1068-as kerlési (Cserhalom, Beszterce-Naszód vármegye – ma Románia) csata utáni leányszabadítás részleteit. A csatában a királyi hercegek Szent Lászlóval ez élen „aprították a kunok frissen borotvált fejét, mint nyers tököt”, majd pedig Ozul vezér menekülő embereit is üldözni kezdték. Ekkor látta meg László a nyergében maga előtt fogoly magyar lánnyal vágtató kun vitézt. És innen indul a „képregény”, az üldözéssel, a lóról való lerántással, a párbajjal és a kun inának átvágásával, végül a lefejezésével.

No de ezzel még nem sok újat mondtam, a történelmi Magyarországon legalább 30 helyről ismerünk ilyen freskókat. De a felvidéki Szepesmindszenten, Háromszlécsen, vagy éppen Necpálon a templomok padlásán maradtak fenn e „képregények” legfelülre festett kockái. Mert az történhetett, hogy a gyarapodó falu – mert már a szomszédban is volt – a korai egyenes famennyezet helyett gótikus boltozást készíttetett a szentély után a templomhajóra is. Ez pedig egyszerűen levágta a freskók felső negyedét, amik így a padlásra kerültek. És ott szépen megőrződtek napjainkig.

Így van ott Szent László Szepesmindszent Mindenszentek tiszteletére 1260 körül épült gyönyörű templomának padlásán, vagy Jézus Krisztus szenvedésének stációi a Rózsahegy melletti Háronszlécs Szent Simon és Júdás Tádé apostoloknak szentelt, 1334-re datált istenházájában. És ugyanezt láthatjuk a Túrócszentmártontól 14 kilométerre található Necpálban is. Ahol hasonló nevű birtokos család is 1260 körül építette fel templomát, és itt is valamikor a 14., vagy 15. század folyamán készült el a nem túl bonyolult gótikus keresztboltozat. Ami szépen a padlásra száműzte a szenvedéstörténetet, Szent Lászlót és a lányrabló kun vitézt is. Akik most ott küzdenek tovább a denevérek között, ritkán nyit csak rájuk ajtót egy-egy jól informált magyar csoport.

(A fényképekért külön köszönet Görföl Jenőnek, az ő érdemei elévülhetetlenek a felvidéki régi magyar templomok kincseinek feltárásában.)

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.07.23