1863

Csaroda széltépázta temploma


Révhelyi Elemér képeinek segítségével most a Tiszahátra, a beregi Csarodára utazunk, ahol egykor megyegyűléseket is tartottak, de rég eltűntek már a vármegyei nobilitások, a csarodai kis templom viszont sikerrel dacol az idővel.

Áll karcsún és rendületlenül mindenféle szelekben, s talán még az sem érdekli, hogy épp milyen rítus szerint zajlik benne az áldozat.

Csaroda a honfoglalás óta magyar volt, és most már úgy tűnik, hogy mindig az is marad. Első okleveles említése – amúgy egy rablási história kapcsán – 1299-ből való. Akkoriban a Csarodai család bírta a határát, később aztán éltek itt a Tegzesek, a Drágfyak, a Daróczyak. Majd jöttek a Büdiek, a Kubinyiak, a Bornemisszák és a Dessewffyek. A Lónyaiak, Rédeyek és a Bajok, de még biztos hosszasan sorolhatnánk a neveket. De a templom és az abban misét, majd istentiszteletet hallgató, a fejfák elkorhadtával rendszerint nyom nélkül eltűnő közmagyarok az utódaik révén itt maradtak. És büszkék falujukra, arra is, hogy a két háború között, a húszas években már volt kör- és állatorvosuk, védőnőjük, szesz- és szikvízgyáruk, sőt, még gőzmalmuk is a Hangya által működtetett vegyesbolt és italmérés mellett. 1939. március 15-én pedig a csarodai laktanyából indult el a Vak Bottyánról elnevezett 14. kerékpáros zászlóalj, hogy más alakulatokkal együtt a nagyhatalmak engedélye nélkül visszavegye a csehszlovákoktól Kárpátalját.

(forrás: MaNDA adatbázis/Kuny Domokos Múzeum)

És persze itt volt több mint 700 éven keresztül a Csaroda-patak szigetén ez a karcsú kis kőtemplom, fa toronysisakjával, az 1600-as években lemeszelt szentjeivel, hogy aztán 1642. július 9-i keltezéssel növényi motívumok kerüljenek a katolikus szentek helyett a falára. Mert a reformátusok nem viselték el a szenteket, és valamivel mégis csak jelezni kellett a birtokbavételt. A keletelt istenháza hajójának nyugati oromfalába simul bele a karcsú torony, a szentély a szokott keskeny ablakaival pedig bordás keresztboltozattal van leborítva. A hajó kazettás mennyezete, a karzat és a berendezés már a késő barokk jegyeit viseli. 1777-ben készültek, amikor még Mária Terézia uralkodott a birodalom felett. A Révhelyi két világháború között készült képeit megnézzük, szembetűnő a templom leromlott állapota, csak a délre néző bélletes kapuzaton látszik valami meszelés, a torony „szoknyája” is bizony hiányos, de a körülötte lévő bozót is meglehetősen nagy. A fotón a bejárat előtt álló inges, gatyás, kalapos atyafi is szégyenkezhetett a gyülekezet nemtörődömsége miatt.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.07.19