1017

Észak bűvölete

Moziajánló: A messzi Észak

Mi jártunk jobban: míg a franciáknál a jeges januárban, nálunk a hőgutás júliusban mutatták be Rémi Chayé első egészestés animációját, A messzi északot.

A film hűsítő hatása csak bónusz: a szabad és büszke Szása régimódi kulisszák között megelevenedő „girlpower” története igazi családi film, amely ifjúnak, idősnek egyaránt tud újat mutatni.

1882-ben járunk. A szentpétervári arisztokrata lányt, Szását gyerekkora óta mély szeretet fűzi felfedező-feltaláló nagyapjához, Olukinhoz, akitől az évek során térképet olvasni és elméletben még hajózni is megtanult. Olukin a cár anyagi segítségével megépítette az első jégtörő hajót, a Davajt, s nyomban útra is kelt, hogy meghódítsa az Északi-sarkot. Egy idő után a hírek megfogyatkoznak az expedícióról, halottnak hiszik a felfedezőket, bár biztosat senki nem tud. A cár egymillió rubelt ígér annak, aki megtalálja a nagy értékű hajót, ám a keresés a mesés jutalom ellenére sem vezet eredményre. Egy napon Szása kezébe kerül nagyapja útiterve, amelyből kiderül, hogy az Északi-sarkra tartó Olukin nem a szokásos keleti, hanem nyugati irányban kerülte meg a Ferenc József-földet. Kapóra jön az aznap esti bál, amelyet a család azért rendez, hogy a lányt bevezesse a társaságba, a távolabbi cél persze a kiházasítása. Szása finoman szólva nem rajong az ötletért, tánc közben megpróbálja meggyőzni Tomszkij herceget, a cár frissen kinevezett tudományos tanácsadóját arról, hogy az új információk birtokában érdemes volna új expedíciót indítani a Davaj megkeresésére.

Az Olukint megvető Tomszkij az érveket lesöpörve nyilvánosan megalázza a lányt és családját. A mélyen sértett Szása úgy dönt, vissza kell szereznie a családja becsületét, neki kell kiderítenie, mi történt a Davajjal. Elszökik otthonról, lovon, vonaton el is jut a vágyott Északra. Ám hiába áldozza fel a nagyapjától kapott értékes fülbevalóját, hogy kifizesse az útiköltséget, a Norge nélküle fut ki. A kikötő fogadósnéja megszánja a csalódott lányt. Azt javasolja neki, koszt-kvártély fejében segítsen a vendéglőben, s ott várja meg, amíg a Norge egy hónap múlva visszatér. Szása, aki korábban soha nem dolgozott, fogát összeszorítva, minden nehézség dacára kitart: hajnalban kel, fát vág, krumplit hámoz, felszolgál. Amikor a hajó visszatér, meggyőzi Lund kapitányt, hogy induljanak a Davaj keresésére. A legénységet, mondjuk-e, inkább a várható jutalom motiválja… Az út végére a dacos, büszke kislányból céltudatos, érett nő válik, aki készen áll az élet megpróbáltatásainak elviselésére.

Az animációkészítés ranglétráját végigjárt Rémi Chayét a Déli-sarkot meghódítani akaró Ernest Shackelton története bűvölte el. A helyszíneket inkább csak elképzelte, odautazni legnagyobb bánatára anyagi okok miatt nem tudott. Kontúr nélküli, nosztalgikusan régimódi, mívesen színezett képsoraiban helyenként az animáció kezdeteire jellemző mozdulatlan háttér - mozgó előtér effektust is észrevehetjük, ám sem a dramaturgiai döccenők, sem a technikai tökéletlenségek nem zavaróak. (A film képi világának bővebb elemzése itt olvasható.) Aki a készítés műhelytitkaira kíváncsi, itt láthatja a hangfelvételt, a vázlatokat, a szájszinkront és a többi, tiszteletreméltóan minuciózus munkát. A film rendhagyóan üde, idegen tőle minden divatos jópofizás, kellemkedés, s gyerek-énünk hálásan éli bele magát a történetbe.

A rendező nagyon büszke arra, hogy filmje a tavalyi annecy-i animációs seregszemlén közönségdíjat kapott. „A közönség a mi filmünket választotta Annecy-ban, ami mégiscsak a francia animáció legnagyobb fesztiválja. Ez a legjobb díj, mert a közönség adta, és ez a legfontosabb.” Ha a film közönség elé kerül, akkor szeretik, tette hozzá Rémi Chayé, a nehézség nem is azzal van, hanem azzal a – Szásáéhoz hasonlóan emberpróbáló – úttal, amíg a film elkészül, és utána végre eljut a mozikba. Nálunk már vetítik.

Ajánljuk:
- lelkesedni tudó bátor gyereklelkűeknek
- szép képekben gyönyörködőknek
- szeretteikért aggódóknak

Nem ajánljuk:
- azoknak, akik számára az animáció nem film
- azoknak, akik azt gondolják, egy régimódi történetet nem érdemes újra feldolgozni
- azoknak, akik számára kizárólag akkor animáció az animáció, ha a figurákat megkapja a játékboltokban

A messzi Észak
Tout en haut du monde / Long Way North
színes, magyarul beszélő, francia-dán családi animációs film, 81 perc, 2015, rendező: Rémi Chayé, forgatókönyvíró: Claire Paoletti, Patricia Valeix, Fabrice de Costil, zene: Jonathan Morali
Bemutató: 2016. július 7.
Forgalmazó: Cirko Film

Boronyák Rita
Forrás: mandarchiv.hu

2016.07.17