1270

Esprit des Balkans

Zeneajánló

A régi zene specialistája a katalán zenész, karmester és komponista Jordi Savall, akinek együttese a historikus zene avatott tolmácsolójának számító Hespèrion XXI. Jordi Savall elmondása alapján 2011 végén támadt az az ötletük, hogy a Balkánon élő népcsoportok, valamint a romák és a szefárdok zenéjével foglalkozzanak.

Az évszázadok folyamán a Balkánon nyelvek és kultúrák, különböző vallási hagyományok keveredtek egymással, létrehozva azt a különleges balkáni lelkületet, amely az album címadójává vált. Az ezen a területen élő népek közös kulturális vonással rendelkeznek, ezt azzal is hangsúlyozzák az album készítői, hogy az adott régióból hívtak vendégzenészeket. Jordi Savall és zenekarának tagjai velük együtt tanulmányozták, választották ki és vették fel a különböző zenedarabokat. Savall szerint az ebből a „zenéből áradó érzelem, életerő és szépség” segít megérteni a balkáni lelkületet. Azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a Balkán zenéjére nagy mértékben hatott a roma kultúra is.

Az Esprit des Balkans albuma egy igazi zenei mozaik: ősi és modern zenei tradíciók keverednek egymással, a vidék és a városok zenéje egyaránt megjelenik, az ünnepélyes zene mellett érzelmes darabok, dalok és táncok sem hiányoznak. Eredeti hangszereken előadott bolgár, szerb, román, horvát, macedón, görög, cigány, szefárd, magyar, török, bosnyák népzene szerepel a CD-n. Ebből a zenéből árad az életerő, a szenvedély, a szépség, és a spiritualitás. Az albumot megjelentető Alia Vox kiadó közismert a magas színvonalú kísérőfüzeteiről. Az Esprit des Balkans album könyvecskéjében is számos írást olvashatunk a balkáni lélekről, a Balkán történelméről és a cigányzenéről is. Arra is figyeltek, hogy a nagy világnyelvek mellett az albumon szereplő népek nyelvén is olvashatók legyenek ezek az írások, így többek között magyarul is.

A lemezen közreműködik Jordi Savall, Hespèrion XXI, Mihailo Blam, Csík Gyula, Csikos Vilmos, Valeri Dimchev, Bora Drugič, Tcha Limberger, Nedyalko Nedyalkov, Sloboban Prodanovič, Dimitri Psonis, Moslem Rahal, Hacharias Spyridakis.

Ősze Mária

Készült a kísérőfüzetben magyarul is megtalálható írások alapján: Jordi Savall: A balkán lélek; Manuel Forcano: A balkán lélek; Javier Pérez Senz: Zene cigány lélekkel (ford. Nagy Marianna)

2016.07.13