A mezőcsáti fazekasságról már olvashattunk ebben a cikksorozatban és egy kiállítás kapcsán is. A mezőtúri mesterek munkái is szép számmal vannak jelen a MaNDA 3D-ben digitalizált gyűjteményében. Az egymástól közúton jó 150 kilométerre fekvő falu a magyar fazekasság két jelentős központja volt, sőt, Mezőtúr méreteiben és minőségében a hódmezővásárhelyiekkel is versenyzett. A kiváló minőségű agyag miatt a mesterség már a középkortól jelen van a manapság 16 ezer lakosú településen. A helyben csak „korsósoknak” nevezett fazekasok a 18. század végén kapták meg kiváltságlevelüket. Ekkoriban még máz nélküli, fekete kerámiákat készítettek, hogy aztán az 1830-as évektől a fehér, zöld, barna és sárga színű mázas edényeikkel országos ismertségre tegyenek szert. A produktumokat írókázással, leginkább növényi mintákkal díszítették, amiket különféle színekkel töltöttek ki. Korsóban voltak a legjobbak, vizes-, arató- és csörgőkorsók mellett a csárdáskorsóikat tartották a legnagyobb becsben. Az 1870-es évektől az Arad melletti Dudról hozták máz alapját. Innentől indul a „dudi sárga” korsók időszaka, ami a szakma 1900-as évek elején, a gyári produktumok és a zománcos bádogedények elterjedése miatt bekövetkező hanyatlásáig tartott.

A mi szép hasas, 37 centiméter magas, zöld mázas pálinkás butykosunk még a fellendülés idejéből származik, és magán viseli a beinduló tömeggyártásból adódó hibákat. Amik különösen díszítésének esetlegességében, elnagyoltságában mutatkoznak meg, lerontva ezzel a tökéletes forma szépségét. Az írókával felvitt feliratba pedig becsúszott egy erőteljes hiba, melynek felfedezését az olvasóra bízom.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu