1238

Dobogósok lettek a győriek a Shell Eco-marathon Europe versenyen

MTI

Harmadik helyezést szereztek kategóriájukban a győriek a június 30. és július 3. között Londonban megrendezett Shell Eco-marathon Europe versenyen – tájékoztatta az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség az MTI-t.

Adorján Abigél szerint az eső és az erős szél, valamint az új versenypálya az emelkedőkkel és az éles kanyarokkal különösen nagy kihívás elé állította a 29 ország kétszáz diákcsapatát, köztük a hat magyar csapatot. Így a diákok nemcsak a járműtervezés és -építés, de a taktikai tervezés, sőt a vezetés terén is összemérhették tudásukat.

A nemzetközi versenyen a diákok újabb és újabb energetikai megoldásokkal kísérleteztek, hogy kiderüljön, ki tudja a legnagyobb távolságot megtenni egy liter üzemanyaggal vagy egy kilowattórának megfelelő energiával. A legkiemelkedőbb és legizgalmasabb energetikai ötletek a Make the Future négynapos fesztivál során mutatkoztak be, külön a verseny idejére felépített pályán a londoni Queen Elizabeth Parkban.

A győri Széchenyi István Egyetem diákjai elektromos járművükkel az úgynevezett városi koncepció kategóriában versenyeztek. A Szenergy csapat tagjai kilencedik alkalommal indultak a kihíváson, és bár a verseny utolsó szakaszában hosszas javításokat kellett végrehajtaniuk, így is sikerült a harmadik helyezést megszerezniük.

Az egyetlen magyar középiskolás csapat, a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai prototípus kategóriában indultak. Mért eredményüket az eleredő eső több alkalommal is hátráltatta, mégis sikerült remek, 336 kilométeres eredménnyel zárniuk a 31. Shell Eco-marathon Europe-ot. Első alkalommal tette próbára magát a Debreceni Egyetem alakulata. Szintén prototípus elektromos autóval neveztek, és a verseny utolsó napján 102 kilométert futottak. A Szegedi Tudományegyetem Steco csapatának ez volt a második üzemanyag-hatékonysági kihívása. A diákok teljesen új járművükkel, jó taktikázással végül 168 kilométert tudtak megtenni egyetlen kWh energiával.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak, a Paradicsom és a Shark csapatnak sajnos nem sikerült teljesíteniük a pályára lépés feltételeit. A szerzett tapasztalatok birtokában azonban ősszel újult erővel látnak neki a felkészülésnek a 32. Shell Eco-marathon Europe-ra – tette hozzá Adorján Abigél.

Évről évre Ázsiában, Amerikában és Európában rendeznek egy-egy Shell Eco-marathon versenyt. Ezek során a diákok maguk tervezik és építik, majd tesztelik a járműveket. A megmérettetés célja, hogy tudományos és mérnöki pálya választására ösztönözze a fiatalokat. A Make the Future London az ötletek és innovációk fesztiválja, amely nem csupán a legkiemelkedőbb energetikai ötleteknek nyújt kiváló terepet, de az energetikai kihívásokkal kapcsolatos innovációknak, együttműködéseknek és párbeszédnek is.

Forrás: MTI

2016.07.06