1956 – A forradalom ünnepe a MaNDA DVD-kiadványain


Terror és forradalom 1949-56 címmel emlékezik meg az 1956-os forradalom évfordulójáról a MaNDA kiemelt, tematikus DVD-sorozata. A júniustól decemberig minden hónapban egy lemezzel bővülő sorozat nemcsak a szűken vett forradalmi eseményekre koncentrál, hanem az 1956 előtt és után történtekre is.

Elsősorban olyan filmtörténeti értékek kerültek a válogatásba, amelyek vagy még nem jelentek meg DVD-n, vagy újra keresetté váltak, és új megjelenésükkel a gyűjtők minőségileg értékesebb kiadványt vehetnek a kezükbe.

A forradalom és a hozzá vezető út ábrázolása a magyar játékfilm történetében több hullámban jelent meg, mindig tükrözte saját korának közérzetét, valamint a cenzurális viszonyokat is. Az első hullámból többek között megjelenik Keleti Márton A csodacsatár (1957) vagy Révész György Éjfélkor (1957) című alkotása.

A válogatásban kiemelt helyet kapnak a Magyar Művészeti Akadémia által támogatott és idén restaurált filmek közül olyan remekművek, mint Makk Károly Cannes-ba visszatért alkotása, a Szerelem (1970), Gábor Pál Angi Vera (1978) című filmje, amely a korszakban az egyik világsiker volt. A már megjelent, de újra keresett filmek mellett (ezek közé tartozik Bereményi Géza Eldorádó, illetve Bacsó Péter Te rongyos élet című mozija) további hiánypótló kiadványokat jelentet meg a MaNDA: Kovács András A ménesgazda (1978), Mészáros Márta Napló szerelmeimnek (1987) című munkáját, valamint Makk Károlynak a kádári megtorlások idején játszódó alkotását, az Egymásra nézve (1982) című mozit.

A filmarchívum egyedülálló vállalkozása a felújított, négylemezes 1956-os mozihíradó-évfolyam megjelentetése (várható megjelenés októberben). A páratlan történeti forrás és kultúrtörténeti dokumentum kiadását a Magyar Művészeti Akadémia támogatja. A kiadvány extrája nemcsak ezeket az eseményeket kommentálja, hanem a forradalom alatt készült felvételekből is válogat.

Forrás: mandarchiv.hu

2016.07.07