Száz szó Budapestről


A Mindspace nonprofit csapata idén harmadszorra indítja útjára a 100 szóban Budapest elnevezésű pályázatot, amelyre szeptember 18-ig várják a Budapesttel kapcsolatos, maximum 100 szavas történeteket. A projekt ötletadója Chile, ahol már tizenhat éve szervezik meg a 100 szóban pályázatot, velük együttműködésben valósítja meg Európában elsőként a Mindspace a kezdeményezést.

A 100 szóban a városodról akció sikerén felbuzdulva, a Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően idén más európai városok is csatlakoztak, így indulhat el 2016-ban a 100 szóban Prága, a 100 szóban Pozsony, illetve a 100 szóban Varsó pályázat is. A 100 szóban Budapest mindazokhoz szól, akik szívesen leírják saját Budapest-meséjüket maximum 100 szóban – legyen szó akár vidám, szomorú, felemelő érzésekről, határtalan boldogságról vagy éppen végtelen szomorúságról.

A szervező Mindspace csapata két kikötést tesz a június 10-én útjára indított pályázattal kapcsolatban – az írások maximum 100 szóból állhatnak és Budapesthez kell kapcsolódniuk. A Chilében hatalmas sikerrel futó pályázatra tavaly már 45 ezer pályamű érkezett, a magyar szervezők a fogadkozások szerint nem állnak meg, míg túl nem szárnyalják a dél-amerikai rekordot. A pályázatok elbírálását, ahogy eddig is, most is háromtagú szakmai zsűri végzi, amihez idén a frisskötetes költő, Térey János is csatlakozott, hogy Winkler Nórával és a színész Nagy Dániel Viktorral együtt vesse bele magát a történetek olvasásába és a nyertesek kiválasztásába.

A tavalyi magyar pályázatra rekordszámú, csaknem 1200 írás érkezett, melyek között számtalan kiemelkedő alkotást talált a zsűri. Az akcióval a szervezők szeretnének minden Magyarországon élőt megszólítani, legyen az magyar vagy külföldi, éljen határon innen vagy túl. A 100 szavas pályaművek beérkezésének határideje 2016. szeptember 18. Az elkészült pályaműveket a http://budapest.in100words.eu/hu oldalon várják, de a történetek postai úton is beküldhetőek a következő címre: Lumen Kávézó, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2-3.

A díjátadóval egybekötött kiállítás megnyitója a Cafe Budapest Fesztivál keretében lesz 2016. október 21-én a Városháza parkban. Az első három helyezett 150 ezer forint összdíjazásban részesül. A 12 döntős művet a tavalyi évhez hasonlóan idén is neves kortárs művészek illusztrálják, illetve zenésítik meg. A döntős történetek különböző médiafelületeken és köztereken, a 100 szóban Budapest honlapján, valamint a díjátadón is láthatóak lesznek, valamint a 100 legjobb történet zsebkönyv formájában is megjelenik majd.

Web: http://budapest.in100words.eu/hu
Facebook: https://www.facebook.com/100szobanBudapest

Forrás: kultura.hu

2016.07.04