Az 1989-es születésű Jandácsik Pál szokatlanul merészet húzott, amikor úgy gondolta, egy olyan műfajjal áll az olvasók elé, amely Magyarországon gyakorlatilag csak „tudattalanul” van jelen (mármint a befogadók részéről). A bátorság azonban egyértelműen kifizetődött, hiszen az Athenaeum Kiadó pályázat során döntött az Állatok maszkabálja megjelentetéséről, amelyre a nem teljesen kezdő szerző (két magánkiadású regény, egy fantasy és egy pszichothriller már díszeleg a neve mellett) kiforrott anyaggal érkezett. Jandácsik Pál – aki az írás mellett amatőr színjátszással is foglalkozik – eltökélt szándéka, hogy olyan irodalmi műfaj(oka)t honosítson meg hazánkban, amely(ek)nek kevéssé mélyre nyúlnak a gyökerei, ha egyáltalán, így talált rá a furry művészeti stílusára.

Talán meglepő, de nem is kell annyira messze tekintenünk, hiszen furry (volt) például a Macskafogó és Az erdő kapitánya című rajzfilmek is, azaz olyan antropomorfizált, emberi gondolatokkal, viselkedéssel és fizikummal (két lábon járás, emberi felsőtest, állati fej, mancsok, lábak, farok) felruházott állatokat középpontba állító művészeti stílus, amely emberi társadalmi viszonyok közé helyezi humánként beszélő, gondolkodó és érző hőseit. Maga a furry-világ gyökerei az ókorig nyúlnak vissza, és bár elsősorban grafikai kifejezőeszközökre épít (főként képregények), spektruma más művészeti ágakra is kiterjed, sőt az USA-ban gyakorlatilag egész iparág alakult köréje. A művészi szabadság miatt egységes ábrázolás nem köti a stílust, amely nem feltétlenül könnyed, mivel a műfaj egyik ágában az erőszak és a szexualitás gyakran boncolgatott kérdés.

Az Állatok maszkabálja ebbe a vonulatba tartozik, nem véletlenül figyelmeztet a könyv bevezetője a korhatáros besorolásra. Jandácsik Pál regényében azonban nyoma sincs öncélúságnak, a teremtett világba és atmoszférába nem illeszkedő eszközrendszernek: a regény főhősei kontúros emberi sztereotípiákat testesítenek meg, és komoly társadalmi problémákat állítanak a középpontba, miközben a történetvezetés hűen követi az erőteljes krimikre jellemző dramaturgiát. A két fő szálon futtatott cselekmény egyik felében egy németjuhász nyomozó liheg a sorozatgyilkos, állatokat fajtára való tekintet nélkül mészároló és megnyúzó ismeretlen után, míg a rossz szemmel tekintett róka – fekete párduc szerelmes pár egy baráti társasággal elszigetelt vidékre indul szórakozni. A kettő közötti kapcsot a talán nem is evilági (mármint avilági) elkövető jelenti, aki rejtélyes származásánál fogva mintha valóban megállíthatatlan lenne…

Jandácsik Pál regénye átgondoltan dacol a szokatlannal. A történetszálak váltogatása és egybefűzése élvezetes ritmust ad a cselekménynek, míg az ábrázolt kérdések, tettek és érzések annyira emberiek, amennyire csak lehetnek. A társadalomkritika ugyan nem képes kivetkőzni didaktikus jellegéből, mégis „jó” (vagyis hát nem jó, de muszáj) szembenéznünk a civilizáció és az azt irányító gépezet emberi problémáival. A számomra talán kissé hiányolt egyéni hangot az ironikus légkör nagyjából képes egyensúlyozni, amely a kritikai tonalitáson túlmutatva tart borotvaéles tükröt az emberiség elé. „Meglepődnél, ha látnád a másik világot, kedvesem. Ott egymás húsából élünk. A másik világban felfalnátok egymást. Abban a világban valamennyien gyilkosok vagyunk.” A furry-regény bemutatkozása tehát összességében sikeres vállal(koz)ásnak mondható, ahol a további kellő finomhangolás után valószínűleg sokakban eredményesen ültethetők el a stílus és műfaj (ki)lobbanást ígérő szikrái. Ja, és igenis jól áll a róka a fekete párduccal – akár bundában, akár bunda nélkül.

Köszönet a könyvért az Athenaeum Kiadónak!

Szilvási Krisztián